A nyitás után mindvégig negatív tartományban ingadoztak a tőzsdeindexek pénteken New Yorkban.

A nyitás után mindvégig negatív tartományban ingadoztak a tőzsdeindexek pénteken New Yorkban.

Nagyjából a felénél tart a második negyedéves tőzsdei eredménybeszámoló szezon. Az eddig közzétett jelentések alapján elért árfolyam-erősödés a félidőben már elegendő okot adott a „megpihenésre” és az elért nyereségek lefölözésére.

A pénteki árfolyamcsökkenés eredményeképpen valószínűleg öt hete első alkalommal veszteséggel zárják majd a hetet a Wall Street indexei. A július azonban ezzel együtt is erős hónapja volt az amerikai tőzsdéknek, a hátra lévő három kereskedési nap eredménye alapján az S&P 500 indexnek a mostani lehet a legjobb hónapja január óta, a Nasdaq Composite indexnek pedig két és fél éve.

Júliusban a DJIA index eddig 3,7 százalékot, az S&P 500 index 4,8 százalékot, a Nasdaq Composite index pedig 5,8 százalékot szedett magára. A DJIA és az S&P 500 index heti vesztesége eddig fél százalék körül van, a Nasdaq Composite viszont egyharmad százalékkal emelkedett.

Pénteken eredménybeszámolók kötötték le a befektetők figyelmét. Kiemelkedő árfolyammozgást csak néhány részvény produkált. Az Expedia utazási iroda árfolyama 26 százalékkal zuhant az elemzői előrejelzésektől messze elmaradó eredmény láttán. A Zynga szerencsejáték vállalat részvénye 16 százalékot veszített harmadik negyedévi előrejelzése miatt.

Az Amazon.com részvénye kezdetben gyengült várakozásoktól elmaradó eredményére, a zárás közeledtével azonban a részvény már három százalék feletti nyereségre tett szert.

A Starbucks előrejelzésekre rácáfoló eredményjavulása hét százalékkal emelte meg a részvény árfolyamát.

Az olaj ára a kínai ipar keresletének várható csökkenése miatt esett pénteken. Kína csütörtökön több mint 1400 energiapazarló iparvállalat bezárását jelentette be. Az olaj árában egy negatív korrekció egyébként is esedékes volt, hiszen a hónap eleje óta WTI nyersolaj ára közel tíz százalékkal emelkedett.

Az amerikai WTI nyersolaj határidős jegyzése a legközelebbi kontraktusra 0,85 százalékkal, hordónként 90 centtel 104,59 dollárra csökkent.

Az arany határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre 0,51 százalékkal, unciánként 6,75 dollárral 1322,05 dollárra csökkent. Az arany ára még a pénteki gyengüléssel is mintegy két százalékos heti nyereség elé néz.