A szíriai kormány és a fegyveres ellenzéke kölcsönösen megvádolta egymást, hogy vegyi fegyvert vetett be Aleppó környékén.

A szíriai kormány és a fegyveres ellenzéke  kölcsönösen megvádolta egymást, hogy vegyi fegyvert vetett be Aleppó környékén. Ha bebizonyosodik, ez lesz az első példa ilyen fegyver használatára a két éve folyó konfliktusban.

Elsőként a damaszkuszi állami sajtó állította, hogy a szíriai felkelők vegyi anyagot tartalmazó rakétát vetettek be az ország északi részén, az Aleppótól nyugatra fekvő Han al-Aszal település térségében. A támadásban huszonöten meghaltak, több mint nyolcvanan pedig megsebesültek. A SANA hírügynökség először vádolta meg azzal a Bassár el-Aszad szíriai elnök megdöntésére törő lázadókat (ahogy az állami sajtóban nevezik őket, a „terroristákat”), hogy vegyi fegyvert használtak.

A Szíriai Szabad Hadsereg (ASL) cáfolta az értesülést. Luai al-Makdad, az ASL szóvivője, aki egy isztambuli ellenzéki tanácskozáson vett részt, cáfolta, hogy lennének vegyi fegyvereik. „Nincsenek sem nagy hatótávolságú rakétáink, sem vegyi fegyvereink” – mondta. Értesülésük szerint a hadsereg támadta egy rakétával Han al-Aszalt, és ez a rakéta hordozhatott vegyi fegyvert. – Sok a halott, a sebesültek pedig légzési problémákkal küzdenek – fűzte hozzá a szóvivő.

Omrán ez-Zohbi tájékoztatási miniszter az állami televízióban a szír felkelőket vádolta és „veszélyes eszkalációnak” nevezte a fejleményt. Nyilatkozatában azon államokat ostorozta, amelyek fegyverekkel látják el és pénzelik „a terroristákat”. „Ezeknek a kívülről érkezett fegyvereknek a bevetése bizonyítja, hogy hazugság Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Katarnak és Törökországnak azon állítása, hogy csak nem támadó jellegű katonai felszereléseket biztosítanak (a felkelőknek)”.

A Reuters hírügynökség egyik fotósa arról számolt be, hogy emberek – többnyire nők és gyerekek – légzési nehézségekkel kerültek kórházba Aleppóban. A sebesültek azt mondták, hogy klórszagot éreztek a levegőben a támadás után.

Nyugati hírügynökségi jelentések szerint a vegyi fegyverek bevetésére vonatkozó jelentéseket nem lehet független forrásból megerősíteni a médiával szembeni súlyos szíriai korlátozások miatt. A kormány által ellenőrzött térségekbe lényegében nem engednek be külföldi tudósítót vagy független megfigyelőt.

Külföldön széles körben vélekednek úgy, hogy az Aszad-rendszernek vannak vegyi fegyverei. Szíriai tisztviselők ugyan nem erősítették meg, de nem is cáfolták e fegyverek létét. Ugyanakkor minden esetben hangoztatták, hogy ha lenne is ilyen fegyverük, azt csupán külföldi agresszió esetén vetnék be, és nem a szíriaiak ellen.

Miközben a Nyugat korábban figyelmeztette Damaszkuszt, hogy ne vessen be vegyi fegyvert, aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy e készletek esetleg fegyveres csoportok birtokába juthatnak. Barack Obama amerikai elnök korábban figyelmeztette a szíriai vezetést: ha vegyi fegyvereket vetne be, akkor ezzel „vörös vonalat” lépne át.

Az orosz külügyminisztérium Damaszkuszból érkezett értesülésekre hivatkozva közölte, hogy a szíriai ellenzéki fegyveresek hajtottak végre vegyi fegyveres támadást Aleppó környékén. A közlemény szerint a történtek a szíriai válság „kimondottan riasztó és veszélyes fordulatát” jelentik. Moszkva „rendkívüli módon aggasztónak tartja a tényt, hogy tömegpusztító fegyverek kerültek a harcolók kezébe, amely álláspontja szerint tovább rontja a helyzetet Szíriában”, és a szembenállást új síkra tereli.

Jevgenyij Szatanovszkij, a moszkvai Közel-Kelet Intézet elnöke úgy vélte, hogy a vegyi fegyverek nem az Aszad vezette damaszkuszi hatalom jól őrzött raktáraiból kerültek a szíriai ellenzéki harcosok kezébe, és csak idő kérdése a beavatkozás a közel-keleti országban. Az orosz szakértő az ITAR-TASZSZ állami hírügynökségnek azt mondta, hogy a felkelők provokáció céljából használták a vegyi fegyvereket, és úgy fogalmazott: „a török határon keresztül mindent, amit csak akarnak, át lehet juttatni Szíriába, hogy aztán Aszadot hibáztassák”. Az orosz szakértő emlékeztetett arra, hogy az európai országok és az Egyesült Államok nem egyszer közölték, a vegyi fegyver alkalmazása az a határ, amely után beavatkozás következik.

A Fehér Ház szerint viszont nincs olyan bizonyíték, amely alátámasztaná, hogy a felkelők vegyi fegyvert vetettek be. Jay Carney elnöki szóvivő szokásos napi sajtótájékoztatóján közölte, hogy alaposan utánanéznek ennek az állításnak, és a felkelők viszonvádjának. Hozzátette azonban, hogy ő kételkedik mindenben, amit a szíriai rendszer mond, mert a damaszkuszi kormány „teljesen elvesztette a szavahihetőségét”.

A brit külügyminisztérium szóvivője közölte: a nemzetközi közösségnek „komoly választ” kell adnia, ha valóban vegyi fegyvert vetettek be Szíriában, ebben az esetben London „kénytelen lenne felülvizsgálni eddigi álláspontját”.

A vegyi fegyverek alkalmazásának tilalmát ellenőrző, hágai székhelyű nemzetközi szervezet, az OPCW nem rendelkezik semmifajta független információval arra vonatkozóan, hogy a szíriai konfliktusban bármelyik fél is vegyi fegyvert vetett volna be – közölte Bécsben Ahmet Uzumcu, a szervezet vezérigazgatója.