Most jelent meg, Kőbányai János: A magyar-zsidó irodalom története c. könyvünk, amiről itt mellékelek ismertetőt.
Kiadónk úgy gondolja, hasznos lenne, ha a közösségetekben lenne belőle egy példány, hiszen a magyar zsidó történelem és kultúrtörténet átfogó képét nyújtja.
Éppen ezért kedvezménnyel, a bolti árnál, amely 11 000 Ft , olcsóbban, 8 000 Ft-ért kínáljuk Önöknek megvételre.
Kérem, jelezz vissza, hogy érdekli-e benneteket az ajánlatunk, s ha igen, hogyan bonyolítsuk le a vásárlást. (A posta költséget nem tudjuk vállalni.)
Egyúttal kérem, hogy a könyv megjelenéséről értesítsétek a közösség tagjait és a környezetetekben lévő köz- és iskolai könyvtárakat – hiszen elsőrendű cél, hogy ezt a történetet megismerje közösségünk társadalmi környezete is.
Üdvözlettel és kellemes hanukai ünnepet kívánva:
Fenyő Ági
Múlt és Jövő Kiadó
Tel/fax: 0036 3167019
H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 16. II/3., Hungary
mandj@multesjovo.hu
www.multesjovo.hu
ÖSSZEFOGLALÁS
A Habsburg Birodalom különbözô tartományaiból a Magyar Korona területeire bevándorolt zsidók tradicionális életmódból kilépô csoport- jaiban a 19. század második felétôl megérlelôdött, hogy az szolgálja az érdekeiket a leginkább, ha magyarokká válnak. Ezért még friss német akkulturációjuk irányát és tárgyát – sokszor egy nemzedéken belül – megváltoztatták a magyar nyelv és kultúra irányába. Jelentôs részük a vallás és népi azonosságot jelentô életmód ekkor még szét nem vált ele- meinek túlnyomó részét hajlandó volt feláldozni.
Az emancipáció elérése után (1867) a tiszaeszlári vérváddal kezdô- dôen (1882) az emancipáció megkérdôjelezôdése folyamatossá vált – mind a társadalmi, mind a politikai diskurzusban. A folyamatos bizo- nyításkényszer és a folyamatos jogvédelem, e két alapfunkció, váltotta ki a magyar-zsidó kulturális intézmények megalapítását, s velük szim- biózisban a magyar-zsidó sajtót, s ezzel párhuzamosan: a magyar-zsidó irodalmat.
Az emancipáció folyamatos megkérdôjelezése ellenére – a Habsburg Monarchia keretei között – a zsidók asszimilációja hatalmas léptékben haladt elôre. Elsôsorban a keresztény állami és egyházi iskolák révén, ahol a zsidók – a maguk polgári osztálybeli pozíciója követelményeit be- töltendô – mûveltségük alapját megszerezték. E rohamos és sikeres fo- lyamat azzal veszélyeztetett, hogy a zsidóság néhány generáción belül megszûnik. Ugyanakkor az asszimiláció elôrehaladása, a tökéletes ma- gyarosodás nemhogy csökkentette volna a zsidók emancipációja és be- fogadása ellenzôinek számát, hanem inkább megnövelte. Ez az ellentmondásosnak tûnô helyzet a tradicionális zsidó életformát és kultúrát maga mögött hagyó zsidókból eltérô válaszokat hívott elô. Abból a szempontból egyformát, hogy a meglévô magyar kultúrát dekonstruk- ció alá vették, mely folyamat révén az általuk ismert és elsajátított kul- túra elemeibôl egy olyan új összetételû kultúrát kívántak létrehozni, ami feloldja az egzisztenciális és kulturális ellentmondásokat. Mindkét de- konstrukciós eljárás a modernitás jegyében zajlott – a 19. század utolsó és a 20. század elsô két évtizedében.
Az asszimiláció magas fokára eljutott zsidók a magyar kultúra prog- resszívnek tartott hagyományából és a nyugat-európai kultúra általuk közvetített modern elemeibôl egy olyan új, modern kultúrát kívántak lét- rehozni, amely Magyarország „komp”-ját végérvényesen a fejlett és mo- dern nyugat-európai régióhoz köti ki. Ebben az összkultúrát megújító s a feudalizmus maradványaitól megtisztító folyamatban maguk is teljesen és nyomtalanul kívántak felszívódni. Abba a megteremtendô progresszív és modern kultúrába és társadalomba, amelynek alapjait – szellemmel, szervezéssel és tôkével – maguk kívánták megteremteni és irányait kije- lölni. E stratégia követôi a maguk zsidó eredetébôl semmit nem kívántak magukkal hozni – kivéve az akkulturációjuk korábbi szakaszában meg- ismert és elsajátított német kultúrát, amely magasabb színvonalon állt a megújítandó magyarénál, s funkcióját tekintve a nyugat-európai kultúr- aként fogták fel. Ez a dekonstrukciós irány a Nyugattal mint folyóirat- tal és mozgalommal fémjelezhetô a legreprezentatívabban.
A másik dekonstrukciós stratégia ezzel az üggyel és programmal szem- ben lépett fel, de vele szoros szimbiózisban. A zsidó azonosság közeli fel- szívódásának lehetôségétôl megrettenve, a nagyjából azonos kulturális elemekbôl ellentétes irányú dekonstrukciót s ezzel kulturális attitûdöt, pozíciót ajánlott. A magyar kultúra progresszív elemeit az egyetemes és szintén német alapozású nyugat-európai kultúra eredményeit a zsidó/ hé- ber kultúra megújítására kívánták felhasználni. E vérátömlesztésbôl hoz- ták létre a zsidó/héber kultúra „megújhodását” vagy „reneszánszát” (Martin Buber kifejezése a jelenségre), amelynek a központi gondolata a zsidóságnak mint népnek a kultúrája állt – bárhol is éljenek e nép kép- viselôi. Az eddigi kultúraközvetítô tradicionális zsidó iskolai hálózat he- lyett a modern zsidó kultúrát – mûvészetet, mûvelôdést, szellemi diskurzust – tették meg a zsidó azonosság megôrzése, fejlesztése és to- vábbadása terepének. E cél érdekében fejlesztették ki a frissebb keletû zsidó intézményeket.
A történelem nem hagyott sok idôt a dekonstrukciós programok meg-
valósítására. Csak a fölvázolásukra adott lehetôséget – 1919-ig. Még ezt a rövid idôt is beárnyékolta az I. világháború.
A dekonstrukciós programok a Habsburg Birodalom összeomlásával a „csonka” Magyarországon gyökeresen más körülmények közé kerül- tek. Az újra függetlenné vált magyar állam és társadalom világossá tet- te: nem óhajtja befogadni a zsidókat, s a numerus clausus törvénnyel hozzáfogott a zsidó emancipáció eredményeinek lebontásához. A ma- gyar állam és társadalom 1938-ig a zsidók munkájára tovább is számí- tott, de kulturális integrálásuk gondolatát elvetette. Maga a „keresztény kurzus” fogalma és gyakorlata a zsidókkal szemben fogalmazódott meg. Ezért mindkét dekonstrukciós kísérlet – és médiumaik – védekezô at- titûdöt vett fel. A Nyugat egy átmeneti idôszak után „zsidótlanításon” is átesett. Azaz: a zsidók alapította, kialakította kulturális teret a zsidók felfedezettjei vagy kényszerû szövetségesei foglalták el. Ugyanakkor, zsi- dók nélkül vagy az általuk kialakított kulturális mintákat elsajátítva, az utódok sokat megôriztek a dekonstrukciós program eredményeibôl mint hagyományból.
A Múlt és Jövô egyre inkább a palesztinai héber kultúra propagálása irányába tolódott. Nemcsak az ottani friss irodalmi és mûvészeti irány- zatok bemutatásával, de például az ottani kulturális intézmények erô- teljes és propagandisztikus támogatásával. A fehérterror ideje nem múlt el nyomtalanul: e tapasztalat nyomán a lap felkészítette olvasóit, hogy rövidesen hazát kell változtatniuk. A soá árnyékában (1939–1944) fôleg Komlós Aladár szellemi vezetése s egy új, a Libanonhoz kötôdô fiatal generáció határozta meg a lap irány- és színvonalát. E program egyenes beszédet kívánt: méltósággal és kritikusan visszanézni az emancipációval elkezdôdött folyamatra, s levonni tanulságait – és ebbôl a „valahol utat vesztettünk” önkritikából meríteni erkölcsi tartást és vigaszt. A kritikus visszanézésnek ezt a programját (ahogy Komlós nagy mûvét is, amelyben össze kívánta foglalni a magyar-zsidó irodalom fejlôdését és eredménye- it) félbeszakította a deportálás, majd a magyar zsidóság elpusztítása, amely nem válogatott a két dekonstrukciós stratégia képviselôi között. Ez a magyar-zsidó történet és irodalomtörténet vége.
A holokausztot követô hatvan évet három szakaszra oszthatjuk: 1945–1949, 1949–1989 s az azóta eltelt idôre napjainkig, ami a maga mintegy negyedszázadával már egy újabb korszakká kristályosodott ki.
Az 1945–1949-es rövid, demokratikus szakasznak nem volt alkalma mérleg készítésére – a tragédiához való közelsége s az átmenet rövidsége
miatt. A hosszú kommunista periódus, az antiszemitizmussal egyetemben erôszakkal elnyomta a zsidó azonosság felvetését, de még létezése fel- mutatását is. Csak az 1989-es fordulatot követô évek indították el a ma- gyar zsidók dekonstrukciós stratégiákról szóló diskurzusát. Mégpedig olyan érvénnyel, amely visszahatóan is igazolt sok, száz éve lejátszódott jelenséget. Példásan bizonyítván, hogy a magyar társadalom szabad ál- lapotában egyszer sem volt képes megbirkózni a „zsidókérdésével”: mindazzal, amelyet megjelenésük és 150–200 évre tehetô áttûnésük a magyar társadalom történetében jelentett.
Ami a magyar kultúra egészét illeti: a Nyugat mozgalma nyújtott ma- radandó hatást. A modern magyar irodalom ebbôl az alapból épült fel, s épült le, mind a mai napig. Hasonlóan a magyar összkultúrához, amely- nek szintén a Nyugat ideje volt a leggazdagabb, legépítôbb s azóta soha meg nem ismételt korszaka. A jelenség hasonló a Freud Mózesében leírt folyamathoz: a norma-adót megölni, de a normát, mégis elsajátítva, a felettes énbe beépítve és ott átalakítva továbbvinni. Azzal a jelentôs kü- lönbséggel, hogy ebben a történetben a normát adó meggyilkolása után sem kapott tiszteletet. A Nyugat centenáriumán (2008) a zsidó eredete ti- tokban maradt – az ilyen jellegû próbálkozásokat a magyar médiumok a legintranzigensebben kizárták a nyilvánosságból, s így az emlékezet- bôl is. A maradék zsidó („származású”) és a nem zsidó magyar értelmi- ség az elhallgatás tradíciójában talált közös nevezôre: a magyar modernitásban vitt zsidó szerep letagadásában. (Ezt bizonyítja az e könyv lezárása közben kibontakozott, majd a jövô történelmi vitáiban je- lentôs hivatkozási alapnak számító ún. Gerô–Romsics-vita is.)
A Múlt és Jövô hatása a magyar kultúrára jóval szerényebb volt. Ho- gyan is lehetett volna maradandóbb, ha a magyar társadalom és kultúra a zsidók és kultúrájuk elôl elzárkózott, mint integrálhatatlan idegentôl. A másik fajta dekonstrukciós stratégiát folytató zsidó értelmiségi csoport pedig olyan veszedelmes ellenpéldát érzett benne, amely az ô modellje életképességét veszélyezteti. A kettôs halálos szorítást – ember- séggel, nívóval – csak kevesen bírták.
Egy nemzet sem rendelkezik ilyen mennyiségû és minôségû fordítás- kinccsel a középkori héber költészetbôl, számtalan oxfordi kézirat ma- gyarul jelent meg elôször – mindebbôl nem használ fel semmit a magyar kultúra. (Ma már nincs egyetlen írástudó sem Magyarországon, aki mûvészi színvonalon le tudna fordítani egy héberül írt verset – valaha ebben élen jártunk.) A Múlt és Jövô (és holdudvara) eredményeire sem
megalkotása idején, sem a holokauszt cezúrája után sem volt kíváncsi a magyar kultúra. Példa rá a folytatást megkísérlô új Múlt és Jövô totális- nak mondható recepcióhiánya az ismét szabaddá vált magyar szellemi életben. Az új Múlt és Jövô lapjain induló tehetséges költôk közül vagy a szintén hagyományra visszatekintô katolicizmushoz fordulás, vagy az emigráció jutott. Felemelô kivételt képez a szocialista rendszerben átte- lelt zsidóságukat témának tekintô költôk marranos „vonzása és válasz- tása”.
A rendszerváltás óta negyedszázad, egy korszak, eltelte után semmi nem ad arra reményt vagy esélyt, hogy ez a tradicionálisnak mondható elutasítás valaha is megváltozna – ebben még Kertész Imre Nobel-díja sem hozott fordulatot.
Kulturális értéket nem lehet összehasonlítani az egzisztencia értékeivel. Az azonban megállapítható: a két dekonstrukciós sorsstratégia közül a Nyugat útja nem a megcélzott magyar kultúrába és történelembe beol- vadását, hanem a belehalását eredményezte. S e – lehet hôsi – halálnak még emlékmûve sincs. A Patai-féle s az azt követô Múlt és Jövô az élet- nek nyitott kaput. Ez az élet is hordozza a halál egy mozzanatát, mert eh- hez a magyar kultúrát kellene feladni. Nem úgy, mint az elsô, a 200 évvel ezelôtti akkulturáció során a németet. Amikor azt meg is ôrizve, a mun- kás otthonra találás reményében sajátították el a magyart.
*
E könyv ötlete és csírája két munkám során született. A YIVO Encyclo- pedia-tól kaptam felkérést, hogy írjam meg a magyar-zsidó irodalom szó- cikket, néhány más, jelentôs magyar-zsidó író szócikkével egyetemben. (Jews in Eastern Europe, Yale University Press, New Haven, London, 2008, 763–770. www.yivoencyclopedia.org/article.aspx/Hungar- ian_Literature).
Ez a rövid terjedelmû, de nagy koncentrációra és a téma végiggondo- lására késztetô feladat adta e könyv általános részének a vázát. A ma- gyar-zsidó irodalom definícióját, és ami ezzel szorosan összefügg: a háttér kontextusba helyezésének igényét. A kezdetek feltárását, amikor a ma- gyar zsidóság belépett a magyar demográfiai, gazdasági, politikai és a kulturális térbe. E folyamat részeként épült ki a magyar-zsidó humán ér- telmiség intézmény- és médiumrendszere, s ezekben felléptek a szemé- lyiségek, akik az irodalmat mûvelték és szervezték – elôbb a magyar
• 611 •
A másik munkám a Creating the Modern Jewish Culture in Hungary. József Patai and his Múlt es Jövô 1911–1944 címû, a jeruzsálemi Héber Egyetemen megvédett PhD-disszertációm volt. Az elsô ránézésre szá- momra könnyûnek látszó téma megírása folyamán két problémával küz- döttem: Egyrészt megfelelô elôtanulmányok és metodika nélkül kellett a régi Múlt és Jövô anyagát feldolgoznom és elbeszélnem. Másrészt az e tárgyban végzett búvárlásaim során – ehhez jelentôs lökést adott a Nyugat folyóirat (1908–1941) centenáriuma is – arra döbbentett rá, hogy amit a karakteresen definiálható magyar-zsidó irdalom létreho- zott, az karakteresebben és – ha úgy tetszik – zsidósabban reprezentá- lódik a nem zsidó – egyetemes magyar – kulturális térben, mint a zsidó önreprezentációs térben. Noha ezt a felismerést – a témavezetôm nem kis ellenkezését legyûrve – érvényesíthettem a disszertációmban, de ter- mészetszerûen egy cionista lap történetén belül nem beszélhettem el. Ezért ebben a külön munkában találtam számára megfelelô kitárgyalási lehetôséget és keretet.
A monográfia – nem is lehet más – elsôsorban társadalomtörténet. A magyarrá válni kívánó zsidók útját követi nyomon a magyar társada- lomba asszimilálódás vagy integrálódás buktatóin át a nagy kísérlet ku- darcáig. Az érzékeny médiumon, az irodalomén, amely az azonosság legpontosabb mérôeszköze, s ezért a folyamat legmélyebben vizsgálható tükre. Munkám a módszerében is határterületen egyensúlyoz: az iroda- lom- és a történettudomány, valamint a szociológia és a pszichológia eredményeit igyekszik szintetizálni, hogy a bonyolult történetet minél ár- nyaltabban mondhassam el.
Zsidók és nem zsidók interakcióját beszélem el, amely egyben a ma- gyar modernitás története is – mert a zsidók belépése a magyar szellem területére szervesen egybeesett a magyar modernitás beindulásával, il- letve ez volt a fô motorja. Ezért a könyv a „szétszálazás és újraszövés”módszerével (a Jacques Derridától lefoglalt „dekonstrukció” helyett használom e meghatározást) tárja fel a magyar kultúra modernizálását, amelynek vívmányai akkor is megmaradtak, ha a magyar-zsidókat ki- szántották a magyar kultúra televényébôl.
Ebben a munkában érvényesítettem mindazt a tapasztalatot, amit az általam 1988-ban újraindított Múlt és Jövô folyóirat, majd 1994-tôl az azonos nevû könyvkiadó létrehozása óta mint a tanítványai elôtt egy lec- kével járó tanító szereztem. E pozíciómból adódóan sokszor ereszkedtem le a magyar-zsidó irodalom Atlantisz-világába, hogy onnan mindannyi- szor kincseket mentsek a felszínre. Tizenöt éven keresztül folyamatosan írt tanulmányaimat, elô- és utószavaimat egészítettem ki, formáltam egy- séges szöveggé a könyv második– ha az elsô az általános, akkor ez a kü- lönös – részében. Ugyanis a kiadó programját egyre tudatosabban (több mint 200 könyvrôl van szó) úgy állítottam össze, hogy reprezentáljam, kanonizáljam és a világ kulturális emlékezetébe véssem a magyar-zsidó irodalom – élet – örökérvényû nyomait. Ha kiszántatott Magyarország- ról, termékeny magvai szóródjanak szét az egész világban!
A szerzô Komlós Aladár nyomában vágott neki mind a magyar- zsidó irodalom újradefiniálásának, mind az alig százéves történet elbeszélésének.
A monográfia – nem is lehet más – elsôsorban társadalomtör- ténet. A magyarrá váló zsidók útját követi nyomon a magyar társadalomba asszimilálódás vagy integrálódás buktatóin át a nagy kísérlet kudarcáig. Mégpedig az érzékeny médiumban, az iro- dalmban, amely az azonosság legláthatóbb mértéke, s ezért a folya- mat legmélyebben láttató tükre.
A monografikus igénnyel megírt, „akadémikus” jegyzetanyaggal és névmutatóval ellátott munka természetesen nem egy népcso- port története, hanem – hite és igyekezete szerint – magáé az egyetemes magyarságé. Hiszen zsidók és nem zsidók interakció- ját beszéli el, összegzi, tesz javaslatot újrafelfedezésekre s az egész magyar irodalmi kánon korrekciójára. Tehát a magyar–zsidó együttélés – Ady metaforájával: „Korrobori” tánc – átértékelé- sére. Nem az utolsó, de már az utolsó utáni pillanatban.
Ez az áttekintés egyúttal a magyar modernitás története is – ugyanis a zsidók belépése a magyar szellem területére szervesen egybeesett a magyar modernitás beindulásával. Ezért a könyv a Jacques Derridától lefoglalt „dekonstrukció” helyett a „szét- szálazás és újraszövés” módszerével tárja fel a magyar kultúra modernizálását, amelynek eredményei megmaradtak akkor is, ha innovátoraikat kiszántották a magyar kultúra televényébôl.
Kôbányai János ebben az összefoglaló munkájában egyesítette mindazt a tapasztalatot, amit a Múlt és Jövô folyóirat – majd könyvkiadó – létrehozása (közel negyedszázad) óta mint a tanít- ványai elôtt egy leckével járó tanító szerzett a magyar-zsidó iro- dalom Atlantisz-világába le-lehatolva s onnan mindannyiszor kincseket a felszínre mentve, kiegészítve a jeruzsálemi Héber Egyetem PhD-programján elsajátított tudással és módszerekkel.
11 000 Ft
ISBN 978-963-9512-71-9
www.multesjovo.hu
A MAGYAR-ZSIDÓ
IRODALOM TÖRTÉNETE
KIVIRÁGZÁS ÉS KISZÁNTÁS
