A Wallenberg-akta lezáratlan fejezeteit járta körül egy bécsi konferencia

 A Raoul Wallenberg sorsával kapcsolatos nyitott kérdésekre mutatott rá az emlékév keretében rendezett szerdai bécsi történész-konferencia.

    A konferencia magyar kezdeményezésre, az izraeli és svéd nagykövetséggel, valamint a bécsi Diplomáciai Akadémiával közös szervezésben jött létre. Egyik központi témája volt a magyar zsidók ezreinek életét megmentő svéd diplomata szovjetek általi letartóztatása és halálának körülményei.
    Az 1957-ben kinyilvánított hivatalos szovjet álláspont szerint 1947. július 17-én a moszkvai Lubjanka börtönben halt meg valószínűleg szívroham következtében, de a kutatások ezt nem tartják egyértelműen alátámasztottnak.
    Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója kiemelte: fel kell tenni azt a kérdést is, hogy Wallenberg megbízatásán túl a szövetséges hatalmak tehettek-e volna többet is a zsidóság megmentéséért a háború alatt. Ilyen kérdés például, hogy milyen politikai megfontolásokat helyeztek előtérbe döntéseikben a szövetségesek, és hogy elvárható-e háborúban lévő országoktól, hogy humanitárius szempontokat a hadászati szempontok elé helyezzenek – fejtette ki az MTI kérdésére. „Ez Wallenberg hősiességéből és magyar honfitársaink megmentése melletti fantasztikus elkötelezettségéből semmit nem von le. Őt is és a többi hőst is szívünkbe zártuk, és mindig is fogunk rájuk emlékezni” – tette hozzá.
    A Magyarországra bevonuló szovjet biztonsági szervek mindenkit őrizetbe vettek, akit lehetséges háborús bűnösnek vagy kémnek tartottak – mondta el Szita Szabolcs, a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ igazgatója. Egy jelentés szerint egyedül 1945 január 1. és január 20. között 48 úgynevezett „ellenséges ügynököt” vettek őrizetbe, ezek között az emberek között volt Wallenberg és Langfelder is – ismertette Szita Szabolcs. 
    Stefan Karner történész, a grazi Ludwig Boltzmann Intézet vezetője felidézte: többen is állították, hogy találkoztak Wallenberggel 1947 után a szovjet gulág különböző táboraiban. Így például Anton Krüger szlovák hadifogoly, a szibériai Vorkuta munkatábor egykori foglya szerint Wallenberg 1950-ben a táborban hunyt el. Karner meggyőződésének adott hangot, hogy előkerülhetnek még feljegyzések különböző állami levéltárakból, amelyek előre vihetik a kutatást.
    Vaszilij Krisztoforov, az orosz biztonsági szolgálatok archívumának igazgatója ezzel szemben rámutatott, eddig nem került elő bizonyíték, amely alátámasztaná ezeket a beszámolókat. Kijelentette: meggyőződése, hogy Wallenberg 1947-ben halt meg, legkésőbb július 23-án. Ekkor hallgatták ki utoljára a „7-es számú rabot”. Egyes kutatók feltételezik, hogy a megnevezés Wallenberget takarta. Krisztoforov nem sok reményt lát arra, hogy ezzel kapcsolatban új dokumentumok kerülnek elő. Megjegyezte, máig nem bizonyos, hogy mi volt a diplomata halálának az oka: egyesek szerint a fogva tartás körülményei, mások szerint erőszakos cselekmények. 
    Susanne Berger svéd történész, a 2000-es évek elején létrehozott svéd-orosz kutatóbizottság tagja rámutatott: a hivatalos Svédország hozzáállását évtizedekig meghatározta, hogy külpolitikai kérdésnek, és nem elvi vagy a nemzeti büszkeség kérdésének tartották Wallenberg eltűnését. A kutatások sokáig egy helyben topogtak és igazán csak akkor tudtak előrelépni, amikor az ezredfordulón erős hivatalos orosz, illetve svéd támogatást kapott az ügy. Erre továbbra is szükség van, mert a dokumentumokhoz való hozzáférés továbbra is korlátozott – hangsúlyozta.