Október 5-én, pénteken este, Budapesten megvertek egy budapesti zsidó hitközségi elnököt, amikor az kijött a zsinagógából. Lapunk közli a hírt, s a hír kapcsán szerkesztőségünkhöz érkezett véleményt.
A Budapest XX. kerületében található zsidó-imaház közelében két fiatal megtámadta, szidalmazta és bántalmazta Kerényi Andrást, a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét. A bántalmazás közben a két fiatal azt kiabálta: „rohadt büdös zsidók, meg fogtok dögleni”. A támadás után a két elkövető a helyszínről elfutott. Kerényi András a támadók után futott és értesítette a XX. kerületi rendőrkapitányságot. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, s a Kerényi András által megmutatott házban megtalálták a támadókat, akiket azonnal előállítottak. A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
A hír kapcsán szerkesztőségünkhöz érkezett vélemény:
Kijön egy ember a templomból, imaházból,
zsinagógából – és megverik
Nem számít, ki, miként éli napjait, hány éves, milyen haja-szeme színe, sovány vagy kövér, vidám vagy melankolikus, minden lében kanál vagy visszahúzódó, férfi vagy nő, szerelemsóvár vagy puritán, könyvbúvár vagy kétkezi foglalatosságú, szóval ez mind mellékes – nekiesnek elbutított, tudatlanságukban magukra hagyott suhancok. Leteperik, hasba rugdalják – mert zsidó.
Bántják, de nem valamilyen másnak okozott kár, sérelem miatt (bár ha így csinált volna, vele szemben ez akkor is önbíráskodás lenne, de nem cselekedett ilyet). Nem úgy szidalmazták, miközben ütlegelték, testében megalázták, hogy „te gazember, mit tettél velünk?!”
Ez történt Kerényi Andrással, a Budapesti Hitközség Dél-Pesti Körzetének elnökével, a hatvankét évet megélt emberrel. Igaz, ahonnan kilépett, azt az épületet hitsorsosai nem templomként tisztelik, hiszen templomot Ábrahám-Izsák-Jákob örökösei kizárólag egyet ismernek magukénak. Azonban most nem ez fontos, hanem az egyetemesség.
Kerényi Andrásban MINDEN EMBERT, A NEM ZSIDÓT IS MEGTIPORTÁK. Ott volt, onnan jött ki, ahol az emberek túlnyomó zöme számára Legfőbb Gondoskodó nevét imádják. Ez az imádat, tisztelet pedig még az isten nélkül tévelygő(?) szemében is az általános emberminőség, az emberség nélkülözhetetlen része.
Amennyiben újra norma lesz, hogy zsidót vallása, származása okán lehet ütni, akkor ugyanez vár holnap, holnapután vagy ha nem, a jövőben valamikor bekövetkezően, keresztényre, muszlimra meg bármely más hit követőjére, beleértve a hittagadót is. Akár bárkire, aki csak „ferdén néz” (Adolf Hitler, 1941. július 16. Rastenburg. A Führer agyonlövést szorgalmazva használja a kifejezést…).
Tehát ezúttal zsidót ütöttek.
Nézzük akkor annak a közösségnek a sorsát, történelmi útját, amelynek számos gondját-baját Kerényi András felvállalta. Vessünk legalább egy pillantást a Budapesti Zsidó Hitközség Dél-Pesti Körzetének tagjaira. Tragédiás emberek ők. Miből is, milyen szörnyű mélységből álltak föl?
PESTSZENTERZSÉBET
Az első zsidók a 19. század második felében költöztek a településre, zsinagógájukat 1901-ben alapították. Hamarosan létrejöttek közösségi intézményeik is, a talmud-tóra, a leány- és nőegylet, a Chevra Kadisa és a szeretetotthon. Pestszenterzsébet iparosításában a helyi zsidóság elévülhetetlen érdemeket szerzett, zsidók alapították a szövőüzemet, a szappanfőzdét, a szeszgyárat és a harisnyagyárat is. […]
Az 1941-es népszámlálási adatok szerint Pestszenterzsébeten 3978 (5,2 százalék) izraelita és 650 (0,8 százalék) keresztény vallású zsidó élt. A német megszállás idején 4500-5000 körüli lehetett a sárga csillag viselésére kötelezettek száma. A zsidók május-júniusban költöztek gettóba, amelyet a helyi hatóságok nem összefüggő területen, hanem elszórt házakban hoztak létre. A zsidók lakhelyéül általában a bombatámadásokban megsérült épületeket jelölték ki. A gettót a rendőrség őrizte kívülről. Mindezek ellenére a körülmények és a bánásmód elviselhető volt. […] Július 1-jén azonban megérkeztek a csendőrök: „Az utolsó délelőtt a csendőrök megszállták a gettót, és házkutatást tartottak. Mindent elvettek tőlünk: ruhát, élelmiszert, engem például a jegygyűrűmtől és a karórámtól is megfosztottak” – emlékezett vissza … Löwinger Margit. A kifosztást követően a csendőrök a szokásos brutális jelenetek közepette hajtották vagonokba a zsidókat. A pestszenterzsébetiek a monori gyűjtőtáborba kerültek, ahonnan július 6-a és 8-a között deportálták őket Auschwitz-Birkenauba.
/Forrás: Vági Zoltán – Végső István: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. In: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. Szerkesztette Randolph R. Braham, Tibori Szabó Zoltán közreműködésével. II. kötet. Budapest, Park Könyvkiadó. 2007. 871. old./
lásd Vági Zoltán – Végső István: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. In: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. Szerkesztette Randolph R. Braham, Tibori Szabó Zoltán közreműködésével. II. kötet. Budapest, Park Könyvkiadó. 2007., 840. old.
/Forrás: Vági Zoltán – Végső István: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. In: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. Szerkesztette Randolph R. Braham, Tibori Szabó Zoltán közreműködésével. II. kötet. Budapest, Park Könyvkiadó. 2007., 879. old./
/Forrás: Frojimovics Kinga: Máramaros vármegye. In: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. Szerkesztette Randolph R. Braham, Tibori Szabó Zoltán közreműködésével. I. kötet. Budapest, Park Könyvkiadó. 2007., 723. old./CSEPEL
1944-ben 900 körüli a csepeli zsidók száma. A háború után 80 túlélő tért vissza. Történetüket és sorsukat a Vészkorszakban bővebben lásd A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. II. kötet, 840. old.
SOROKSÁR
Soroksáron a zsidók a 19. század második felében telepedtek meg. 1872-ben már saját felekezeti iskolát működtettek. Az 1941-es népszámlálás adatai szerint 243 (1,325 százalék) izraelita és 23 (0,1 százalék) keresztény zsidó élt Soroksáron. A községben nem állítottak fel gettót, a zsidókat néhány kijelölt házba költöztették össze. Július elsején a csendőrök brutális jelenetek közepette összeterelték és megmotozták a zsidókat, a helyi kántort összeverték, és saját töltőtollát ledugták a gégéjébe. A soroksáriak még azon a napon a budakalászi gyűjtőtáborba kerültek, ahonnan július 6-a és 8-a között deportálták őket Auschwitz-Birkenauba. A maroknyi soroksári túlélő megpróbált életet lehelni az elpusztított közösségbe, 1947-ben újra felavatták zsinagógájukat, ám a következő évek során a településről valamennyi zsidó elköltözött.
/Forrás: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. II. kötet, 879. old./
A fenti települések „zsidó történetéhez” összevetésül következzék egy, példának véletlenszerűen kiválasztott távoli helység, amely az „országgyarapításkor” került vissza:
VAJNÁG
Zsidó forrásokban használt névalakja: Vinif. A Máramarosi Közigazgatási Kirendeltség Taracvölgyi Járásához tartozó településen 1728-ban 2 zsidó élt., 1768-ban már 14. Vajnágon 1840-ben 67 zsidó élt, az összlakosság 13,4 százaléka, 1880-ban már 190, 1910-ben pedig 288. …1941-ben 354 zsidó lakosa volt a településnek.
Vajnágon eleinte nem volt önálló hitközség, a helyi zsidók a técsői ortodox anyahitközséghez tartoztak. Saját zsinagógával és mikvével rendelkeztek. 1870-ben már saktert is alkalmaztak. […]
A vajnági zsidók közül sokan a közeli Bustyeházán dolgoztak, a vasútállomáson például a berakodómunkások zöme vajnági zsidó volt. Mások kiskereskedők vagy faszállítók voltak. 1881-ben a tiszaeszlári vérvád egyik vádlottja éppen az egyik vajnági tutajos, Herskó Dávid volt.
1941 nyarán a magyar hatóságok 45 hontalannak minősített családot a német megszállás alatt lévő Galíciába telepítettek. Kamenyec-Podolszkijnál augusztus 27-28-án német egységek és ukrán segítőik többségüket meggyilkolták. Mások különböző galíciai gettókba kerültek, ahol a sorozatos szelekció áldozatai lettek.
Munkaszolgálatra is sokakat behívtak Vajnágról. 1944 áprilisában a 120 fős hitközségnek egyetlen adózó tagja se volt. A hitközség utolsó gondnoka Wolf Adolf volt, utolsó rabbija pedig Teitelbaum Pinkász József. 1944. április második felében a helyi zsidókat a técsői gettóba vitték, ahonnan május végén Auschwitzba deportálták őket.
A háborút követően néhány túlélő visszatért a Szovjetunióhoz csatolt Vajnágra. Köztük volt Ganz Ansel is, aki visszakövetelte apja malmát. A malmot birtokló helyi lakos erre helyben lelőtte Ganzot. Miután rövid tárgyalás után szabadon engedték, a túlélők belátták, hogy nincs jövőjük a településen. Mindenki elhagyta Vajnágot.
/Forrás: uo. I. kötet, 723. old./
Nincs Magyarországon számottevő és veszélyes antiszemitizmus?
Mit is üvöltött a Kerényi Andrást megtámadó-rugdosó két fiatal? – „rohadt büdös zsidók, meg fogtok dögleni”…
A legteljesebb mértékben szolidáris vagyok Kerényi András elnök úrral. Őt és Családját segítse az Örökkévaló! Tudják meg a merényletet elkövetők meg a felbujtó bitangok: nem félünk. Különben is olyan országban inkább halok, mint élek, ahol megismétlődhetnek a közvetlen elődeimmel történt borzalmak. Ám az én nemzedékem nem lesz vágóhídra hajtva, mert ha életünkre törnek, nem megyünk némán a halálba! Tanultunk a történelemből…
Kérjük nem zsidó származású honfitársaink segítségét. Ne hagyjanak magunkra, miként felmenőik nagy többsége tette 1944-ben.
Történt pedig a rettenet és gyalázat október 5-én, a szent Aradi Vértanúk emléknapjának előestéjén. Ezek az antiszemiták – hazaárulók. És mindazok, akik támogatják vagy akár mentegetik őket.
Fekete György nyug. mentálpedagógus történelemtanár / NOLBLOG navigator
Forrás: WHJO.INFO
