Humánum Napja, 2012. augusztus 3., Holokauszt Emlékközpont
Prof. Dr. Szita Szabolcs beszéde
Igen tisztelt túlélők, embermentők, Miniszter úr, államtitkár úr, Excellenciás urak és hölgyek, püspök és főrabbi urak, kedves vendégeink!
A centenáriumon őszinte nagyrabecsüléssel köszöntöm barátainkat, kedves vendégeinket. Mindenek előtt, főhajtással az izraeli Jad Vasem Intézet által kitüntetett magyar Igazakat, az egykori embermentőket, valamint a megjelent leszármazottaikat, hozzátartozóikat. Meggyőződésem: az Igazak helytállása kiemelkedő példa a mának, és szándékunk, hogy fáklyaként világítson a jövőben is. Mert ők voltak azok, akik a gyűlölet, az embertelenség tobzódásakor sem inogtak meg. Mély erkölcsiséggel, önzetlenül, saját biztonságukat, egzisztenciájukat kockáztatva mentették embertársaik életét. Sok leleménnyel segítették a halálra hajszolt zsidó polgárokat, oltalmazták az üldözők szemében mit sem érő emberéleteket. Tetteikkel a magyarság méltóságát őrizték, a nemzeti becsületet védték.
A Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs Központ 1990-ben, majd az első Orbán-kormány által 2002-ben alapított mai intézmény azért jött létre, hogy őrizze a náci Endlösung, a „végső megoldás” hat millió európai, közte a 600 000 magyar zsidó áldozat felejthetetlen emlékét. Eddig csaknem 200 000 nevet írtunk fel az Áldozatok Falára, és folyik a munka, az állhatatos kutatás ártatlanul megölt zsidó honfitársaink további százezrei nevének feltárására, emlékük megőrzésére. A mai napon is megrendüléssel, kegyelettel gondolunk rájuk.
A pusztítás felfoghatatlan méretei, a máig sajgó fájdalom árnyékában találunk szerényen meghúzódó, soha nem dicsekvő magyar nőket és férfiakat. Ők a Gonosz ellenében, a fajgyűlöletet, emberirtást elítélve, tetteikkel gátolva, sokszor védangyalként viselkedtek. Ahol és amikor lehetett, túljártak a megszállott deportálók, a könyörtelen nyilas embervadászok eszén.
A mai ünnepen is hangsúlyozzuk: sújtsa örök szégyen és megvetés a kirekesztés, a deportálás szervezőit, azok készséges és brutális kiszolgálóit, a gyilkosokat! Az embermentőknek pedig járjon mindenkor társadalmi tisztelet, övezze őket örök megbecsülés!
Nem is olyan rég e teremben konferencián idéztük fel 1944 tragikus hónapjait, amikor sok honfitársunk került választás elé. Feladatunk, hogy a történelemmel, az 1944. év gyalázatos eseményeivel szembesülve elemezzük, milyen szerepet játszott akkor a kényszer, a parancsok, rendelkezések alázatos teljesítése. De azt is, hogy milyen szerepe, hatása volt az emberi méltóságnak, a civil kurázsinak. A tudományos konferencia egyik fő tanulsága: a legnehezebb helyzetekben is lehetett nemet mondani. (Lehetett nem elfordítani a fejet. Lehetett nem közömbösnek maradni a másik magyar ember fájdalmát, küszködését látva. Lehetett nem vállalni szerepet a nemzetrontó kirekesztésben – és lehetett passzívnak maradni. Fájdalom, hogy sokan az utóbbit választották. Pedig amint ezt sok példa tanúsítja, lehetett nemet mondani, a tíz parancsolatot tagadó gyalázatból kimaradni, azt valamiképpen elutasítani. Vállalás kérdése volt a Jó oldalára állni; meglátni a Via Dolorosa bármely stációján a hajszolt, szenvedő Embert, és azt, akár gyerekestől, családostól valamiképp megsegíteni.
A források szerint a mentők legtöbbször a mentettek által ismert személyek voltak. Ugyanakkor a támogatást, menedéket nyújtók között akadtak kívülálló, addig ismeretlen, együttérző emberek is. Volt, aki vallási neveltetése, erkölcsi meggyőződése alapján, humánumból, önzetlen kockázatvállalással segített. Volt, aki a kezdeti izgalmak után a további befogadást, a vele járó idegi megpróbáltatást már csak részben, vagy nem vállalta. Inkább továbbküldte védencét.
Több településről vannak adatok, hogy a közigazgatási vezetők körében is megjelent a kétkedésből, megingásból fakadó segítőkészség. Az 1944. nyári hatósági jelentések szerint a felfedett humánus megnyilvánulások ellen a csendőrség, a belügyi felügyeleti szervek kiküldöttei rögvest felléptek, a legtöbbször sikerrel.
Megannyi dráma fűződik a vidéki gettók históriájához. Kockázatos – és sikeres – egyéni mentésekről maradtak adatok a técsői, a dési, a kassai, a szatmárnémeti, a munkácsi, a nagyváradi, a losonci és a csornai gettóból. Voltak mentőakciók Békéscsabán, Jászapátiban, Baján, Győrött, a Zselicség vadászházaiban. Hosszú hónapokig tartó rejtőzést eredményezett a cselekvő támogatás Kőszegen, Sopronban, Miskolcon. Bátor egyháziak keresztlevelek gyors kiállításával, átadásával, búvóhelyekkel segítettek.
Az orvostársadalomban is voltak, akik nemet mondtak. Kormányszinten örökbecsű Nagy Vilmos honvédelmi miniszter, Mester Miklós kultuszállamtitkár humanitárius kiállása.
Az üldözötteket oltalmazó derék magyarok között találunk bátor diákokat, diákját segítő, leleménnyel kicsempésző tanárt, Szabadkán csecsemőt kimentő háziasszonyokat. A zsidónak minősült munkaadó gyermekeit ezer akadályon át mentő házicselédet, a zsidó szakemberek megkíméléséért minden lehetségest vállaló munkahelyi felettest vagy vállalkozót. Többen meggyőződéssel exponálták magukat zsidó orvosokért, gyógyszerészekért, egyetemi tanárokért.
1944 novemberében a fővárosi zsidók gyalogmenetei idején a vidék lakossága – a kora nyári deportálástól eltérően – több helyütt együttérzést, emberséget tanúsított, a szökötteknek ruhát, élelmet, időleges rejtekhelyet biztosítottak. Az emberséget a nyilasok fenyegetésekkel, letartóztatással, internálással igyekeztek megtörni. Ennek, s a helyi hatóságok uszító felszólításainak ellenére a nyugat-magyarországi alsópapság és a lakosság egy része segített, ahogy tudott.
1944 telén a fővárosban is nőtt segítőkészség. A művészek egy része mentési beadványokat írt. Mások „mind valódibb” hamis okiratokat készítettek. Az életmentést bujtatásban, további menedékre való eljuttatásban, pénz, élelem, keresztény papírok szerzésében, átadásában, gyógyszer, orvosi segítség formájában, s több más, önzetlen emberi gesztusban határozhatjuk meg. Tisztelettel idézzük fel a zsidó gyermekek mentésében résztvevők emlékét, miként a budapesti Üvegház hőseit, a fiatal cionista ellenállók tetteit, áldozatát.
A felfegyverzett nyilasok szüntelen razziákkal próbálták fölkutatni a rejtőzködő zsidókat. Besúgások, feljelentések is voltak. Emiatt gyilkolták le – többek között – Kálló Ferenc esperest, Remete László evangélikus lelkészt és Salkaházi Sárát. Többször előfordult, hogy az embervadászok a felfedett rejtekhelynél a zsidókkal és mentőikkel egyaránt végeztek. Sokan a Duna partján, az éjszakai vérengzéseken golyótól vesztették életüket. Nagy volt a pokol ereje, a sok gyilkos hajlandóság.
Igen tisztelt Igazak, kedves vendégeink, hölgyeim és uraim!
Önismeretünk, nemzeti önbecsülésünk fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy a közvélemény és a felnövekvő nemzedékek sokkal többet tudjanak a Világ Népeinek magyar Igazairól, az üldözöttek minden mentőjéről. Evégett a feltárt adatokkal, további kutatással és tényekkel bizonyítani kell, hogy a magyar társadalomban a kirekesztő törekvések, az uszítás, a gyűlölet ellenében mindenkor jelen volt és érvényesült az erkölcsi ellenállás, az emberi helytállás. Ezek a nemes példák erőt adnak az antiszemita megnyilvánulások elleni küzdelemben is.
Raoul Wallenberg, Carl Lutz, Giorgo Perlasca és valamennyi bátor filantróp kiállását, az emberi magatartásokat és reakciókat vizsgálva erős és pontos kép formálására van szükség. Többet kell tudnunk és beszélnünk a népek, nemzetek erkölcsiségéről; a humanitárius gondolkodás és magatartás jelentőségéről, megbecsüléséről és fölényéről a kirekesztés, az üldöztetés és a modern kori barbarizmus felett. Bízunk benne, hogy mindez a társadalmi szolidaritás erősítésének egyik eszköze lehet. Megbecsülésünk jegyében a mai napon oklevéllel köszöntünk nyolc embermentőt, akiket túlélő tanú hiányában a Jad Vasem Emlékhatóság kitüntetésére nem tudunk felterjeszteni, ám a fennmaradt egykori dokumentumok bizottsági elbírálása alapján nemes tettük elismerésre érdemes.
Tisztelt Vendégeink!
A mélyből kitetsző valóság tényei segíthetik az emberszeretetre, egymás jobb megértésére, a vallási, etnikai toleranciára nevelést. A Világ Népeinek magyar Igazait, kedves hozzátartozóikat, az embermentőket, az Igaz Emberek Társaságát és minden vendégünket ismételten tisztelettel köszöntve hangsúlyozom: a Holokauszt Közalapítvány belső és külső munkatársai, a velünk munkálkodó tanárok azon dolgoznak, hogy az Igaz Emberek, minden embermentő helytállása az iskolákban, a társadalomban például szolgáljon az erkölcsiség növelésére, a nemzeti összetartás javára.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
