Lapunk amerikai tudósítója New Yorkban, egy baráti társaságban egy beszélgetés részese lett, ahol az amerikai kis-, vagy más szóval mini-, mikró-vállalkozások életéről, helyzetéről került szó. Érdeklődéssel hallgatta a vitát, ahol arról esett szó, hogy a „multi”-világban van-e helye, s ha igen milyen, az amerikai kisvállalkozásoknak. Tudósítónk meg nem állta, provokatív kérdéseket tett fel, mire a válasz az volt: próbáld ki. Tudósítónk úgy döntött: kipróbálja. Négy napra beállt egy amerikai kisvállalkozó mellé segédnek. Tapasztalatairól imigyen számol be.
Amerikában jártam, mesterségem címere: IF
Mielőtt az olvasó találgatni kezdeni a rövidítés jelentését, megmondom: az IF annyit jelent, mint INGATLANFEJLESZTÉS
A kisvállalkozás, ahová néhány napra segédnek álltam azzal foglalkozik, hogy lerobbant családi házakat, lakásokat megvásárol, felújítja, majd a kiadó lakásokra bérlőket keres, s hosszútávra kiadja azokat. A cég, ahová segítőnek álltam, olyan kicsi, hogy ennél talán kisebb nem is lehetne. A cég gyakorlatilag egyszemélyes, mindenki más csak alkalmi munkás, alkalmi szerződéssel dolgozik a cégnek.
Mielőtt beszámolnék arról, hogy az ingatlanfejlesztés területén mit is tapasztaltam, néhány alapvetést tisztázni kell.
A legalapvetőbb, hogy a kisvállalkozó Amerikában ugyanolyan kisember, mint Európában, akár Magyarországon. Hasonló túlélési gondokkal küzd, azonban Amerikában szemmel láthatóan sokan segítik a munkáját. Nemhogy az állam, de még a multik is segítenek!
A mondás, hogy a „nagyhal megeszi a kicsit” itt másképpen igaz. Vannak nagyhalak, és nagyon sok kicsi. Sok nagyhalnak egyáltalában nem érdeke, hogy ne legyen kicsi hal. Ugyanis sok olyan üzletág van, ahol a kicsi el tud látni olyan feladatokat, amelyek egy nagyhal számára egyértelműen gazdaságtalan tevékenység lenne. Ilyen, a szolgáltatások területe, például a tisztítók, mosodák, vagy a javítás. S, ilyen lehet a lakáskarbantartás is. Más szavakkal: az üzemeltetés, a fenntartás, a gondozás. Ebbe a festés, tapétázás, a mázolás ugyanúgy beleértendő, mint a vízvezeték-szerelés.
Itt jegyzem meg, hogy ezek a szolgáltatások nem olcsók, ezért sok bérlő „kitanulja” ezeket a szakmákat, s maga áll neki lakása karbantartásához. Abban a bizonyos társaságban, amiről a cikk elején már szó esett, volt egy kórházi főorvos, aki azzal büszkélkedett, hogy a házának a basementjében – alagsorában saját kezűleg alakított ki egy „borospincét”. A kínáló pultot és a szükséges hűtőszekrényt ugyan készen megvette, de a bortároló rekeszeket – komoly, precíz asztalosmunka – saját maga barkácsolta. Ugyancsak „kitanulta” egy könyvből a vízvezeték-szerelést is. A fürdőszobában a mosdót maga cserélte ki, s egymaga csempézte ki az egészet a tetőtől a padlóig. Sőt, a fürdőszobába maga felszerelt a falra egy konzolt (beleértve a rejtett falban vezetett kábelezést – villanyszerelést) a televízió számára. A kórházi főorvos, aki rendszeresen, naponta, sebészeti műtéteket is végez.
Megjegyzem az olyan könyvek, amelyekből mindezek a mesterségek „barkács-szinten” megtanulhatók, olcsók és könnyen hozzáférhetők. Magam is vettem egy ilyen könyvet (Hogyan csempézzük ki a fürdőszobánkat?) az egyik ismerősömnek ajándékba, aki láthatóan nagyon örült neki.
Itt jut eszembe, hogy a bérelt lakásunkban a faltól-falig szőnyeget is magam fektettem le, pedig szinte naponta látom a televízióban, több csatornán is, annak a profi cégnek a hirdetését, ahol a színmintából kiválasztott és általuk méretre vágott padlószőnyeget nemcsak, hogy hazaszállítják, de természetesen le is fektetik. Mégis inkább magam csináltam. Persze sokat spóroltam a dolgon. Igaz nekem kellett elmennem az áruházba kiválasztani, megvenni a padlószőnyeget, hazaszállítani a gépkocsim tetején, (hova fért volna máshova egy három méter széles szőnyegpadló), majd otthon méretreszabni, s leragasztani. Szóval volt ez nekem egy jó kétnapos program!
Ugyancsak alapvetés, ismert közhely, hogy „New York az nem Amerika. Ha Amerikát akarod látni, akkor menj el New Yorkból” Nos, én elmentem: Buffaloba. Ez Amerika. A város, amelyet 1789-ben alapítottak meg, Amerika északi határán, az Erie tó mellett fekszik. A helyi informátorom szerint korábban, a huszadik század elején itt működött a világ legjelentősebb acélipara. Mára gyakorlatilag az acélipar megszűnt, ily módon, a 136 négyzetkilométeren elterülő város népessége ma lecsökkent az 1900-as évek szintje alá. Lakossága 2010-ben alig volt több mint, 260.000 Korábban ez a szám meghaladta a két milliót is! Mára a város elsősorban egyetemi várossá vált.
A város kiterjedése, s elő és alvóvárosainak üres telkei, üresen álló házai mind az egykor nagyon élő nagyvárosra emlékeztetnek. A városra ma is jellemzőek a távolságok. Az ott jártamkor – egy péntek délután – teljesen üres belváros megdöbbentő látványt nyújtott. Az üzletek, a vendéglátóhelyek zárva voltak. Az élet jeleit inkább a külső, alvóvárosokban fedezhettem fel.
Buffalo leghíresebb nevezetessége a Niagara folyó és a Niagara vízesés, amely turisták millióit vonzza a városba, s a környékre. Bár igaz, hogy a vízesés nagyobb része már Kanada, s a látnivalón túl a turistákat vonzó helyek, így a híres kaszinók odaát, a kanadai oldalon találhatók, mégis az amerikai oldalon is hosszan kell sorban állni, amíg a turista fel tud jutni a kishajóra, amely elvisz majdnem teljesen a vízesés alá.
Egy másik alapvetés, hogy az állam – bár Amerikában nincsen az európaihoz hasonló teljes körű állami egészségbiztosítás – gondoskodik a rászorultakról. Amerikában nincsen a magyarországihoz hasonló állami, vagy önkormányzati lakásprogram, viszont az állam hozzájárul a lakbérhez azok esetében, akiknek a jövedelmi viszonyai nem tennék lehetővé egy lakás bérlését.
A kisvállalkozói – lakáskarbantartói – munka során több lakásbérlővel is találkoztam. Többek között elbeszélgettem egy fiatal hölggyel. A család puerto ricoi, ő már New Yorkban született és járt iskolába. Elvált, egyedül neveli négy gyerekét. Most Buffaloba költözött, mert itt él a család, a rokonság egy része, illetve itt ajánlottak számára munkát. Az állami szociális programban 849 dollár lakástámogatást kap. A családi ház bérleti díja havonta 850 dollár. Ez azt jelenti, hogy havi egy dollárt kell fizetnie, mint lakbért. A havi jövedelme, mint üzleti asszisztens (olyan titkárnőféle munkát végez, amibe a telefonközpontosság és a vendégek fogadása –recepció is beletartozik, de az adminisztráció ellátása is) 1200 dollár. Ebből élnek öten. Ebből fedezi a rezsit, fűtés, világítás, stb, s természetesen az élelmiszert. A lakbérre már nem maradna pénz. Ily módon, mint rászorulónak, ezt az állam átvállalja. Nem ő az egyedüli, hanem sokan, nagyon sokan vannak hasonló helyzetben.
Találkoztam Buffaloban olyan fiatal – fekete – házaspárral, ahol mindketten munkanélküliek. Egy négy éves kislányuk van. A férjnek nincsen szakmája, a hölgynek van. (Építőipari ólomfesték-szakértő tanfolyami végzettség. Az ilyen végzettség specialitása abban áll, hogy a régi ólomtartalmú festékeket hogyan kell eltávolítani és helyükre modern festéket felhordani.) Alkalmi munkákból élnek, mert az állandó munkalehetőség nagyon kevés. Ennek azért ellentmondani látszik, az, amit a gyermekeit egyedül nevelő anya mondott nekem, hogy az ő területén válogathat a munkalehetőségek között.
Azért itt jegyzem meg, hogy a fekete házaspárral folytatott beszélgetés alatt az volt az érzésem, hogy nem is igazán keresnek munkát, mondván, hogy amúgy sem fognak találni. S álljon itt egy rosszindulatúnak is tekinthető megjegyzésem: a házaspár férfi tagja egyértelműen nem is akar dolgozni. Kérdésemre elmondta, hogy jól érzi magát egész nap a haverokkal, a lakásukkal szemben lévő motorszerelő-műhelyben, ahol a haverok együtt „lógnak”. S, a „munkájuk” legfeljebb abból áll, hogy a kész motorokat elviszik egy körre, kipróbálni. Persze ez a kör egyértelműen illegális. Talán nem is véletlen, hogy ott tartózkodásom alatt többször is láttam a rendőrség autóját, persze járőrözés közben. Mielőtt az olvasó azt gondolná, hogy rasszista vagyok, hiszen a fekete házaspár férfi tagjáról negatív véleményem alakult ki, azzal, hogy azt gondolom, hogy nem is akar dolgozni, szeretném leszögezni, hogy ez nem rasszizmus, ez ténymegállapítás. A házaspár férfi tagjának lustasága feltűnő volt. Hiszen, amikor az építkezésen munkát ajánlottam neki, azonnal feleségére mutatott, majd ő elvégzi a felajánlott munkát. Megjegyzem a feleség, azonnal elvállalta és jól el is végezte.
„Kisvállalkoztam” Amerikában
Egy Rejtő Jenőtől származó idézet jutott eszembe, amikor az amerikai kisvállalkozói csapat tagjaival először találkoztam. „Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.”
Nos, a kisvállalkozói csapat nemzetiségét tekintve, nincs két azonos nemzetiségű tagja. A kisvállalkozás főnöke, aki meghívott a csapatába, ukrán származású. Rajta kívül még egy fehér tagja van a csapatnak, Ő az egyetlen helyi. A többiek a fekete szín különböző árnyalatait testesítik meg. A vizvezetékszerelő Amerika egyik déli államából származik, az egyik „szobafestő” hölgy Virginiából, míg a másik nem árulta el, hogy honnan is érkezett. Az ács- az asztalosmunkákat végző kolléga sem volt közlékeny származását illetően. Csak valószínűsítem, hogy puerto ricoi lehetett. Volt olyan – igaz nem állandó csapattag, csak alkalmi munkásként jelentkező, akiről persze azonnal kiderült a puerto ricoi származás, hiszen egy szót sem tudott angolul. Vele csak spanyol – angol tolmács útján tudtunk beszélni. Csak zárójelben jegyzem meg, ez utóbbi a beígért jó fizetés ellenére, a megbeszélt időben nem jelent meg a munkahelyen, nem jelentkezett munkavégzésre.
Ennek a csapatnak az ideiglenes tagja lettem négy napra.
A feladatom sokrétű volt. A főnök két részre osztotta a csapatot. Az egyik részt a saját szárnyai alá vette, míg a másikat rám bízta. Azokkal törődjek én. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy olyan „munkafelügyelőként”, az én feladatom volt a munka kiadása és annak ellenőrzése, hogy a munkát a csapat tagjai elvégezték-e.
Ezen kívül feladatom volt a söfőrködés, hiszen én szállítottam a csapat tagjait a különböző munkahelyek között. Mégis azt gondolom, hogy a legbizalmibb feladatot is én kaptam. Mindkét csapat számára az anyagbeszerzést nekem kellett intéznem. Ez azt jelentette, hogy megkaptam a beszerzendő anyagok listáját, volt, hogy azt is nekem kellett összeállítani, majd beültem a kocsiba és végig jártam azokat a helyeket, ahol a különböző alkatrészek, festékek, stb. beszerezhetők Buffaloban.
Voltam így a világ egyik legnagyobb multi hálózatának helyi építési áruházaiban, de kicsi un. „hardverstore”-okban, vagy „plumber”-eknél is.
Ami elsőre feltűnt: a multi – saját érdekében is – segítséget nyújt a kisvállalkozók számára. Ahogyan ők nevezik a kisvállalkozásokat: a „contractor”-ok számára az építési áruházakban külön ügyfélszolgálat működik. Itt fogadják az anyagbeszerzőket, segítenek a beszerzési listák átnézésében, tanácsokat adnak, hogy mihez, milyen terméket ajánlanak. S ami a legfontosabb a többi vevőtől elkülönülten segítenek a tételeknek a raktárból történő összeszedésében, ha kell, akkor az anyagok méretre szabásában, az anyagmozgatásban, s természetesen a fizetést követően a gépkocsikba történő berakodásban.
Mondhatnánk ez természetes, hiszen ez a multi érdeke is, hiszen a vevő előzékenyebb kiszolgálása a több vásárlást, a nagyobb profitot hivatott szolgálni. Mégis az a hozzáállás, ahogyan, amikor második alkalommal már ismerősként üdvözölt az ügyfélszolgálati munkatárs, keresztnevemen szólított, s tudta, hogy mely építkezések számára vásárolok, az azt sugallta, hogy én is a csapathoz tartozom. Ehhez persze nem kell más, mint az ügyfélszolgálat ügyfélbarát magatartása, pozitív gondolkodása, s egy jó számítógép, ahonnan pontosan tudja mindazt, amit tudni kell ahhoz, hogy én, mint „kedves vevő” jól érezzem magam az áruházban. S álljon itt egy érdekesség: az építési áruház ügyfélszolgálati munkatársa, a számítógép adatállományában, az általam képviselt vállalkozás telefonszáma alapján talált meg. Csak be kellett mondanom a telefonszámot, s már sorolta is a cégünk építkezéseit, az általa ismert anyagigényünket, s a számítógépben tárolt adatok ismeretében a legelőzékenyebb módon tudott kiszolgálni.
A csapat tagjai
A munka szüneteiben, illetve a gépkocsiban, amikor az egyik munkahelyről, a másikra mentünk át, volt lehetőségem beszélgetni a csapat tagjaival, a munkásokkal. A lakásfelújító csapat tagjai a beszélgetések során kinyíltak, meséltek magukról. Nem mutatnám be a csapat összes tagját, de van közte négy „kolléga” akikről azt gondolom, hogy személyiségük jellemző, azért róluk ejtek néhány szót.
Terry, a vízvezeték-szerelő
Terry saját Volvójával jár. Ez a kocsi számára nagyon fontos. Tulajdonképpen egész napját ebben a kocsiban tölti, úgy is rendezte be. Tekintettel arra, hogy ottlétemkor nagyon meleg volt, így a kocsiba beépített hűtőszekrényből kínált hideg ásványvízzel. Szép többszintes családi házban lakik népes családjával. Bemutatta nekem feleségét, s egyik lányát. Nagyon büszke lányára, olyan „igazi fekete szépség” mondta. És nagyon okos. Terry nagyon büszke arra, hogy lánya már ért a számítógéphez, ami Terry életéből még kimaradt. Terry számára nincsen munkaidő. Akkor dolgozik, amikor munka van. Az egyik nap úgy alakult a munkánk, hogy este kilenckor tudtunk csak kimenni az egyik házhoz, hogy megnézzük és megbeszéljük, hogy mi is lesz a csapat másnapi munkája. A megbeszélés elhúzódott. Este tizenegykor indultunk csak haza. Másnap reggel nyolckor már az egyik háznál voltunk, s ott folytattuk az előző nap megkezdett munkát. Terry szivesen mesélt magáról, például elmondta, hogy kedvenc hobbija a képeslapgyűjtés. A világ különböző pontjairól gyűjti a képeslapokat. Ő így utazik. Velem is megígértette, hogy küldök számára budapesti képeslapot.
Kevin, az ács, az asztalos
Azt mondhatom róla, hogy Terry ellentéte. Olyan magának való, olyan titkolódzó típusú ember. Megismerkedésünkkor mosolygott, de kimutatta, hogy ő egy „veszélyes ember” Eleinte segítőkész volt, de megsértődött, amikor kifogásoltam elvégzett munkáját, s rámutattam az elvégzett feladat hibáira. Úgy megsértődött, hogy másnap nem is jött dolgozni.
Vanessa
A fiatal fekete vad festőlány, aki szemmel láthatóan ért ahhoz, amit csinál. Büszkén mutatja, papírja is van róla, hogy ez a foglalkozása. Egy négyéves kislány anyukája. Saját elmondása szerint nem szeret dolgozni, de hát, muszáj. Alkalmi munkákból él. Láthatóan nagyon rendetlen, borzasztó érzékeny, de egyben vad teremtés, munkája kifogástalan. Nem tudja elmondani, hogy mi baja van, de szemmel láthatóan nem érzi jól magát saját bőrében.
Nathalie
Fiatal fekete nő. A csapat mindenese. Gyakorlatilag nincsen olyan feladat, amit ne végezne el. Nemcsak a festés, a mázolás, de a munka utáni takarítás is az Ő feladata. Láthatóan rendkívül precízen végzi munkáját. Saját elmondása szerint megváltozott, régen nem ilyen volt. Akkor még a rendőrséggel is meggyült a baja. Erről, s múltjáról semmit sem hajlandó elárulni. Arról azonban lelkesen beszél, hogy szeret dolgozni. Megjegyzem, tud is. Munkája kifogástalan. Jellemzője, hogy gondolkodik. A legnagyobb segítséget a csapatból ő jelentette számomra. Lévén, hogy kiváló buffaloi helyismerettel rendelkezik, minden fontos helyet megmutatott nekem, amire csak szükségem volt.
A gondjaimra bízott csapat egy hét alatt két családi házat, három lakást újított fel. A csapat másik része nagyobb munkát végzett el. Ők egy hatlakásos sorházat, plusz két családi házat hoztak ez idő alatt rendbe.
Bár megjegyzem, a csapat tagjai a feladatoknak megfelelően sokszor cserélődtek. Ha a festőkre volt éppen az egyik háznál szükség, akkor beültünk a kocsiba és irány át a másik ház, persze közben az előző házban – ott sem állhatott le a munka – dolgozott a vízvezeték-szerelő.
A Buffaloban töltött néhány nap, az, hogy „kisvállalkozó” lehettem Amerikában, számos tanulsággal szolgált. Bár igaz, az hogy „csak” a kisvállalkozók munkás mindennapjaiba volt lehetőségem betekinteni. Nem láttam, s nem láthattam bele üzletpolitikájukba, marketingcéljaikba, könyvelési metodikájukba, adózásukba, de munkavezetési szokásaikba igen.
A legfontosabb tanulságok: nincsen munkaidő, minden feladat elvégzendő, csapatban dolgozunk és így is gondolkodunk. Recesszió van, ezért nagyon megbecsüljük azt a kevés munkát is, ami adódik.
S talán a legfontosabb tanulság: ez a néhány nap bebizonyította számomra, hogy a kisvállalkozások pontosan ugyanolyan gondokkal küzdenek, ugyanakkor ugyanolyan megoldásokat találnak és alkalmaznak a világ bármely pontján. S még egy: komoly szükség van a kisvállalkozásokra, a kisvállalkozókra!
Barát Tamás
Egy alkalom-szülte amerikai kisvállalkozó
