Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégeink!
Az idei tizenharmadik konferencia témája Hogyan tovább?
A Bár micvó – tizenhárom év, amikor felnőtté válunk. Eddig volt a gyerekkor, gyakoroltunk, tanultunk, tévedtünk, felnőttünk. Ezután, amit elhatározunk kötelességünk betartani, ezért alapítottuk a Közép- és Kelet-európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetségét, ami méltó felelősséggel jár. Nehéz időket élünk, mint hitközség. Kitartásunk a történelem során csak azért volt, mert „közösségben” éltünk. A XIX. században mikor kezdődött a szekularizáció a világon a „közösség” meglazult, meggyengült, az individualitás meg akarta bontani a közösségi életet, s ez az asszimilációt vonta maga után. A modern világ kétféle zsidó életet teremtett. Egyik a hagyományt és vallást megőrző élet, a „közösségben” zajlik. A másik az „egyéni” élet, az új kultúra és idealizmusok keresői, a modern hatásban álmodozók. Az új Izraelben a többség a közösség hatása alatt él, az ország vezetősége hat a népre. A diaszpórában az individualizmus uralkodik. A kérdés kérdése, hogy mi még zsidóknak nevezhetjük magunkat? Vagy miben vagyunk mi zsidók?
Toimbi, a híres angol történész egy fiatalkori tanulmányában így ítéli népünket: „A zsidók már nem nép, csak egy maradvány a múltból. Egy ősi civilizációnak emléke, aki nem akarja elismerni a jelen kort, és él a múltat figyelembe véve, várakozva egy eljövő Messiásra.”
A mai napokban ugyanez a híres filozófus már tapasztalt és életbölcsességgel megáldott korában, a napokban mikor Izrael felszabadulásának 64. évfordulóját ünnepelte, e kijelentésének ellentmondó előadást tartott: „Fontosnak tartom, hogy a diaszpórai zsidók őrizzék meg hagyományaikat, mert képviselik az autentikus zsidóságot, az eredeti történelmi népet. (Ellentétben a kereszténységgel vagy az iszlámmal) Őáltaluk lehet egyetértés a világ népei között. Nem is lehet elképzelni a világot a zsidó nép nélkül.”
Kedves Vendégeink!
Jeremiás próféta szerint: „Messziről is megjelent nekem az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged…”
Jeruzsálemben voltam két hete, ahol megünnepelték a város felszabadulását a hat napos háborút követően, amiben én is részt vettem. Voltam egy konferencián, ahol egy történész beszélt arról, hogyan szabadították fel Jeruzsálemet. Miután megkezdődött a háború, az oroszok, vagyis a Szovjetunió az arabok mellett álltak, mint ma is. Az arabok hirdették a médiában, hogy győzelem előtt állnak és fantasztikus sikert aratnak. Persze ez csak egy arab illúzió volt, ezáltal akarták népüket lélekben megerősíteni. Az oroszok nem tudták pontosan mi a helyzet és rájöttek három nap után, hogy az arabok katasztrófa előtt állnak. A háború negyedik napján tűzszünetet kértek az ENSZ-ben, Egy-két napot tárgyaltak úgy hogy sikerült visszafoglalni Jeruzsálemet és befejezni a háborút. Ha az oroszok korábban tűzszünetet kérnek, akkor lehet nem lett volna idő Jeruzsálem elfoglalására. Ezáltal megérthetjük, hogy aki irányítja az életet és a világot nem a mi, hanem a saját tervei szerint irányítja, s ezért nehéz megérteni a történelmi folyamatot.
A konferenciánk témája a nagy kérdés: Hogyan tovább? Amint már említettem a mai idők pesszimistává teheti az embert. És ezért nem kellene hosszú távra terezni. Javaslatom, hogy tanuljunk a múltból, amit jól ismerünk, és ezt kell továbbvinnünk folyamatosan.
Az Örökkévaló áldását adja reánk, közösségünkre, szövetségünkre és teljesüljenek a próféta szavai: ………. „Újítsa életünket, mint valaha.” (Jeremiás)
Dr. Asher Ehrenfeld rabbi
