Kaposvár önkormányzata elítéli a helyi holokauszt-emléktábla meggyalázását és feljelentést tett az ügyben – közölte Szita Károly polgármester MTI-vel szerdán; a rendőrség ismeretlen tettes ellen rongálás miatt nyomoz. Az ügyben közös közleményt adtak ki a városi közgyűlést alkotó szervezetek.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint a kaposvári közgyűlés alkotó szervezetek, a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Kaposvári Somogyért Egyesület mélységes felháborodását fejezte ki a „rasszista provokációval” kapcsolatban.
„Alávaló cselekedet halottak, ártatlan áldozatok emlékét meggyalázni, effélére csak a leghitványabb gyávaság képes. Legyen bármennyire is elszigetelt eset, a tisztességes, ép lelkületű polgároknak fel kell emelniük szavukat a gyűlöletkeltés, a kirekesztés, az agresszió mégoly jelképes gesztusai ellen. Kaposvár nem válhat hivatkozási alapjává a gyűlölet szítóinak, szélsőséges eszmék terjesztőinek!” – fogalmaznak a közleményben.
A szocialista Pintér Attila önkormányzati képviselő, a közös állásfoglalás kezdeményezője az MTI-nek elmondta, első olyan esetnek számít a mostani, amikor egy kezdeményezés mögé egységesen felsorakozott valamennyi közgyűlésben résztvevő szervezet.
Kedden Hitlerről készült fotót ragasztottak ismeretlenek egy kaposvári ház falán található holokauszt-emléktáblára. A képen az egykori náci vezető a jellegzetes karlendítéssel látható.
A kaposvári polgármester közleményben tudatta, hogy a polgármester telefonon beszélt Izrael magyarországi nagykövetével, és személyesen fejezte ki sajnálatát a történtek miatt. „Megdöbbentő és felháborító, hogy egyesek mások érzéseit semmibe véve gyalázzák meg az áldozatok emlékét” – fogalmazott Szita Károly.
Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szerdán közölte, a Kaposvári Rendőrkapitányság indított nyomozást az ügyben ismeretlen tettes ellen rongálás miatt. Az emléktáblán ugyanis szándékos rongálás nyomai is látszanak a felragasztott képen túl.
Elítélte a kaposvári holokauszt-emléktábla megrongálását Izrael budapesti nagykövete is. Ilan Mor az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, „mély megdöbbenéssel” értesült a rongálásról, amelyről Róna László, a kaposvári zsidó hitközség elnöke tájékoztatta.
„Ezzel a tettel nemcsak zsidó honfitársaim emlékét sértik, hanem minden jóérzésű magyar állampolgárét is. Értetlenül állok a gyalázat előtt, és bízom benne, hogy a helyi rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy az elkövetőket mihamarabb kézre kerítse” – közölte. A diplomata szerint ez nem az első alkalom, hogy ismeretlen tettesek „ilyen szörnyűséget” követnek el a városban.
Róna László kedden az MTI-nek elmondta: feljelentést tettek a rendőrségen. A halottak emlékének meggyalázása – vallási, faji hovatartozástól függetlenül – felháborító tett – közölte. Hozzátette, aki ezt elkövette, annak bizonyára fogalma sincs arról, hogy annak idején Kaposvár akkori lakosságának csaknem tíz százalékát, mintegy 3500 zsidót deportáltak.
Az emléktáblát a kaposvári zsidó hitközség állíttatta 2004-ben, a holokauszt 60. évfordulójára Kaposvár és Somogy Megye Közgyűlése, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.