Mazsihisz: ítélje el az Országgyűlés a szélsőjobb fenyegetését!

 A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) arra kéri Kövér Lászlót, hogy az Országgyűlés ítélje el Gyöngyösi Márton jobbikos képviselőnek a The Jewish Chronicle című lapban tett „fajgyűlölő nyilatkozatát”. Az Országgyűlés elnökéhez intézett levelet a Mazsihisz kedden juttatta el az MTI-hez.

„Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar demokratikus pártok képviselői képesek együttesen fellépni a szélsőjobb fenyegetése ellen, és ha szükséges, a házszabály módosításával fogják biztosítani Magyarország tekintélyének megőrzését” – írta Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a házelnöknek címzett levélben. A szervezet vezetői egyúttal biztatónak nevezték, hogy a KDNP nyilatkozatban ítélte el a parlamenti képviselő kijelentéseit.
Gyöngyösi Mártont, a Jobbik külpolitikai szóvivőjét, az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnökét a The Jerusalem Post múlt hétvégi száma úgy idézte, mint aki a The Jewish Chronicle című folyóiratnak nyilatkozott, megkérdőjelezve a holokauszt magyar áldozatairól szóló ismert számokat, egy náci rendszerhez hasonlítva Izraelt és pártja támogatásáról biztosítva Iránt. A politikus a lap szerint arról beszélt, szerinte kérdéses, hogy valóban 400 ezer magyarországi zsidót öltek meg vagy deportáltak a holokauszt idején. „Fantasztikus üzletté vált a számokkal való ugrándozás” – mondta Gyöngyösi.
Szerinte Izraelnek a palesztinokkal folytatott politikája „azonos a fajgyűlöleten alapuló náci rendszerrel. Nézze meg Libermant (az izraeli külügyminisztert), nem különbözik Göbbelstől (a náci propagandaminisztertől). Tiszta náci” – idézték a lapban a jobbikos képviselőt.
Gyöngyösi utalt Simon Peresz izraeli államfő 2007-es beszédére, amelyben méltatta honfitársai üzleti sikereit Magyarországon. „A zsidók Izraelen kívül építkeznek. Van a viselkedésükben egyfajta terjeszkedés. Ha Peresz támogatja a gyarmatosítást, akkor arra magától értetődő válaszuk az embereknek, hogy úgy érzik, nem kérünk a zsidókból” – fogalmazott a jobbikos politikus.
A Mazsihisz vezetői az Országgyűlés elnökéhez írt levelükben annak a véleményüknek adtak hangot: „megengedhetetlen, hogy a külügyi bizottság egyik tagja ilyen nyilatkozatot tegyen”. Ezért kérik, hogy „megfelelő szankcióval sújtsák az ilyen személyeket és ideiglenesen, vagy véglegesen fosszák meg őket a bizottsági tagságuktól, felszólalási lehetőségeiktől”.
Feldmájer Péter és Zoltai Gusztáv szerint „ez a nyilatkozat ismételten rávilágított arra, hogy Magyarországon létezik egy olyan társadalmi csoport, amelynek képviselői a Jobbik révén a parlamentbe kerültek és ezt arra használják fel, hogy gyűlöletet szítsanak, tönkre tegyék Magyarország jó hírnevét, és visszavessék országunkat abba a pária szerepbe, amelybe az 1940-es évek tömeggyilkosságai taszították”.
Mazsihisz vezetői „különösen sajnálatosnak” tartják, hogy Gyöngyösi Márton a parlamenti külügyi bizottsági tagságát arra használta fel, hogy „olyan színben tüntesse fel magát, mintha annak tagjaként az egész bizottság véleményét tolmácsolná, és a többiek is egyetértenének azzal, hogy a zsidóságot és Izraelt gyalázza”.
Gyöngyösi Márton hétfőn azt mondta, továbbra is vállalja a The Jewish Cronicle folyóiratnak tett kijelentéseit, amelyeket szerinte a The Jerusalem Post manipulálva idézett, és amelyeket vasárnap közleményben ítélt el a magyar Külügyminisztérium (KÜM) és a KDNP is.
Az ellenzéki politikus hétfőn kifejtett álláspontja szerint Magyarországon és világszerte is él és virágzik az „izraeli etnobiznisz”, amely a holokauszt áldozatait használja fel. Szerinte a holokauszt magyar áldozatainak számáról vita van, Izrael pedig „agresszor, gyarmattartó állam, amely faji megkülönböztetést folytat és agitál jelenleg is Irán ellen”. A KÜM vasárnap közreadott közleményében azt írta, határozottan elítélik a Jobbik parlamenti képviselőinek a holokauszttal, az izraeli belpolitikai helyzettel, valamint a közel- és közép-keleti politikai viszonyokkal kapcsolatos álláspontját. A KDNP szintén vasárnapi közleménye szerint Gyöngyösi Márton megállapításai nélkülöznek minden olyan erényt, amely a higgadt hangvételű párbeszéd kellékei lennének. Mint írták, „Magyarországnak tudatnia kell a világgal, hogy nálunk, Európa szívében minden nemzeti, etnikai, vallási felekezet tagja szabadon, megbecsülten és félelem nélkül élhet”.