A Hamasz pokolgépgyárosa is indulna a palesztin választásokon
A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász a közelmúltban jelentette be, hogy jövő májusra ütemezték a palesztin elnök-, valamint parlamenti választásokat. (Sokan azonban kételkednek abban, hogy időben sor kerülne a szavazásra.) Mahmúd Zahar, a Hamasz terrorszervezete politikai szárnyának Gázai vezetője kedden azt mondta, hogy szervezete várhatóan nagyarányú győzelmet fog aratni mind a Gázai övezetben, mind pedig a – jelenleg Fatah-uralta – Ciszjordániában.
A Jerusalem Post értesülései alapján a 39 esztendős Barghouti levélben fejezte ki a Hamasz felé szándékát, hogy indulna a parlamenti képviselői mandátumért, és arra kérte a militáns iszlamista szervezetet, hogy támogassák céljait. A terrorista azt állította a levélben, hogy ugyan az elmúlt évek során tartózkodott a politikai tevékenységtől, de most „úgy érzi, hogy szükséges a választásokon való aktív részvétel, attól függetlenül, hogy azt a börtön falain belül, avagy kívül tartják-e.”
Barghoutit 2003-ban tartóztatta le Izrael, 2004-ben pedig terrorizmus miatt elítélte a bíróság. A pokolgépgyáros berendezéseivel palesztin terroristák 66 civil életét oltották ki, több száz személyt pedig megsebesítettek. Barghouti szerepet vállalt a 2001-es jeruzsálemi Sbarro étterem elleni támadásban – itt 15 civil vesztette életét, 130 ember pedig megsebesült. Ugyanebben az évben részt vett a jeruzsálemi Ben Jehuda bevásárló utcában történt merényletben is.
Barghouti készítette azt a pokolgépet is, amelyet a Rison LeCijjonban lévó Sheffield Clubban robbantottak fel – itt 15 civil vesztette életét, 59 ember pedig megsebesült. A pokolgépgyáros részt vett a 2002-es Moment Café elleni támadásban is, itt 11 ember halt meg, 65 fő pedig megsérült; szerepet vállalt a Héber Egyetemen végrehajtott támadásban is, ahol 9 civil meghalt és 81 ember megsebesült; benne volt a Tel-Aviv-i Allenby utcai merényletben is, ahol egy buszt robbantottak fel. A támadásban 6 ember vesztette életét, 84 fő pedig megsebesült.
atv.hu / Jerusalem Post/bpi.hu