Az Arab Liga szerint Irán a fő ellenség, nem Izrael
Az utóbbi hetekben a liga több ízben újabb és újabb büntetőintézkedéseket hozott Szíria ellen. Gazdasági szankciók mellett megnevezte a damaszkuszi rezsim tizenkilenc magas rangú funkcionáriusát, akik a jövőben nem tehetik be a lábukat a szomszédos arab országokba. Ezzel a példátlanul kemény fellépéssel, amely az Arab Liga egyik tagállama ellen irányul, a korábban nem túl befolyásos szervezet igazi motorjává vált az arab világot megrázó változásoknak. Ha bármelyik arab államfő Bassár el-Aszad oldalára állna, azzal lejáratná magát saját népe előtt – és az államközösség szemében is.
Legkésőbb azóta, hogy az új főtitkár, Nabíl al-Arabi szeptember 10-én Damaszkuszba utazott, az Arab Liga kulcsszerepre tart igényt Szíria átrendezésében. Arabi akkor „utoljára” figyelmeztette Aszadot alapvető reformok végrehajtásának szükségességére, de nem ért célt. Ezután a liga fokozta a nyomást: november 2-án béketervet terjesztett elő, majd 14-én felfüggesztette Szíria tagságát, s végül szankciókat léptetett életbe a damaszkuszi rezsimmel szemben.
Az egyes tagállamok, illetve vezetőik között húzódó áthidalhatatlan árkok következtében az Arab Liga évtizedeken át cselekvésképtelen volt. Feszültség ma is létezik, például az átalakulóban lévő államok (Tunézia, Egyiptom) és a régi tekintélyelvű rezsimek (Jemen, Algéria) között. Idén azonban két tényező is pezsgést hozott az éveken át passzív szervezetbe: a Perzsa-öböl államainak együttműködése Egyiptommal, valamint az új főtitkár.
Egyiptom és az öböl menti államok, azaz olyan szereplők vették kézbe a liga irányítását, akiknek érdekei ma olyan mértékben egybeesnek, mint legutóbb 1973-ban. Abban az évben indította el Egyiptom az októberi háborút Izrael ellen. Szaúd-Arábia pedig, amely tudomással bírt Kairó háborús előkészületeiről, érvényt szerzett az olajembargónak. A közös ellenség ma Irán.
A Mubarak-korszak stagnálása után Egyiptom ismét az arab világ vezető hatalma akar lenni, Szaúd-Arábia gátat akar vetni Irán befolyásának, Katar pedig arra használta ki a többi arab állam gyöngeségét, hogy előretörjön. Fővárosából, Dohából sugározza műsorát az Al-Dzsazíra televízió, Dubajból pedig a Szaúd-Arábia által finanszírozott Al-Arabíja adó. Mindkét műsorszóró jóformán kampányszerűen tudósít a szíriai felkelésről, ezáltal is erősítve azt.
Szaúd-Arábiának Szíriával kapcsolatos politikájában ismét csak két tényező játszik szerepet: Damaszkusz szövetsége a libanoni síita Hezbollah terrorszervezetet támogató, azt fegyverrel ellátó Iránnak, valamint Abdalláh szaúdi király rossz személyes viszonya Aszad elnökkel.
Katar főleg a líbiai rezsim bukása óta látja elérkezettnek az időt arra, hogy főszereplővé lépjen elő. Az Arab Liga külügyminiszteri tanácsának november 17-én Rabatban rendezett ülésén Katar határozott fellépése eredményezte azt, hogy Szíria halogató taktikája elutasításba ütközött. Damaszkusz küldötte azt akarta jegyzőkönyvbe foglaltatni, hogy a liga által Szíriába küldendő megfigyelők csak a helyi hatóságokkal egyeztetett tárgyalópartnerekkel találkozhassanak és csak az ország bizonyos részeit kereshessék fel. A katari külügyminiszter, a Szíriával foglalkozó bizottság elnöke ezt elutasította, választás elé állítva Szíriát: vagy elfogadja a jegyzőkönyvet, vagy szankciókat rendelnek el vele szemben.
Katar mellett Szaúd-Arábiáról is úgy hírlik, hogy az Arab Ligán keresztül próbálja „feladni a labdát” a Biztonsági Tanácsnak. A liga legtöbb tagállama viszont ellenzi a szíriai konfliktus nemzetközi kiteregetését. Így van ezzel Egyiptom is. Ennek dacára Kairó és az öböl menti államok együttműködnek. Szaúd-Arábia és Katar számára ugyanis fontos, hogy fellépésük magán viselje Egyiptom forradalmi legitimációját; egyrészt azért, hogy mint a változások előmozdítói hitelesek legyenek, másrészt azért, hogy elejét vegyék saját országukban egy esetleges forradalomnak. Ugyanakkor az öböl menti államok ahhoz a feltételhez kötik Egyiptom gazdasági támogatását, hogy Kairó ne normalizálja kapcsolatait Iránnal, amit Teherán szorgalmaz.
Az egyiptomi Nabíl al-Arabit májusban választották az Arab Liga főtitkárává honfitársa, Amr Músza helyébe. Al-Arabi előtte három hónapon át az új egyiptomi kormány külügyminisztere volt. Az „új seprű” számos új ötletet valósított meg. Mindjárt az elején kijelentette, hogy tevékenysége súlypontjának az emberi jogokat, a jó kormányzást és a szociális kérdéseket tekinti. A liga határozata nélkül kapcsolatba lépett a szíriai ellenzékkel, megpróbálva egyesíteni a különböző csoportokat. Kairói hivatalában most azon fáradozik, hogy eredményeket hozzon Egyiptom és az öböl menti államok érdekeinek egybeesése.
Az Arab Liga újszerű fellépése szempontjából döntő fontosságúnak bizonyult, hogy döntéshozatalkor nem érvényesült a konszenzus elve. Máskülönben a Szíria ellen irányuló határozatok meghiúsultak volna Algéria, Libanon és Irak ellenszavazatán – jegyezte meg a FAZ szakértője.
MTI, hirado.hu, FAZ, atv.hu,bpi.hu
