A NATO tevékenységének következménye a politikailag radikális iszlám erősödése a harmadik világban – jelentette ki szerdán az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva Brüsszelben a NATO-hoz delegált állandó orosz képviselő.
Dmitrij Rogozin úgy fogalmazott, hogy a NATO-elitnek nem tetsző politikusok önkényes leváltása elősegíti az iszlám vallásjognak, a saríának és az iszlám radikális csoportoknak a terjedését mindazokban a térségekben, ahova a NATO „az erejét kivetíti”. Rogozin arra figyelmeztetett, hogy „az arab tavasz forró arab nyárrá” válhat, ha a szervezet folytatja politikáját, és úgy vélte, hogy a NATO parancsnokság alatt a nemzetközi koalíciós erők saját kényükre megváltoztatták az ENSZ Biztonsági Tanácsának a határozatát a líbiai katonai akció során.
A NATO-Oroszoszág Tanács csütörtöki, brüsszeli ülésén az orosz fél számára fontos, hogy a külügyminiszterek elemezzék az idei esztendő katonapolitikai lépéseit, és ne térjenek ki annak vizsgálata elől, hogy azok mennyire feleltek meg a nemzetközi jogi normáknak – mondta Moszkva NATO-hoz delegált állandó képviselője.
Mint mondta, reméli, hogy a brüsszeli központú szervezetben meghallják Dmitrij Medvegyev elnök hangját, azaz reagálnak az európai rakétavédelmi rendszerrel szemben tett orosz válaszlépésekre. A kérdés szerepel a külügyminiszterek holnapi tanácskozásán, és a NATO-nak meg kell értenie, hogy Oroszország szigorúan pragmatikus, a közös érdekeket figyelembe véve kész az együttműködésre.
Ivo Daadler, az Egyesült Államok NATO-nagykövete a Kommerszant című orosz lapban szerdán megjelent nyilatkozatában ugyanakkor kifejtette: a NATO és Oroszország rakétavédelmének egyes rendszerei között lehet együttműködés, de a szervezet nem bízhatja a biztonságát Oroszországra.
„Az Oroszország által javasolt szektorális megközelítés adaptált változatát elfogadhatjuk, de ebben az esetben a NATO felel saját területe védelméért. Közösen meghatározhatjuk, hogy külön-külön hogyan erősíthetjük meg Európa biztonságát és védhetjük meg az iráni veszélytől”- közölte Ivo Daadler.
A Dmitirj Medvegyev által az európai rakétavédelmi rendszer fejlesztésére adott orosz katonapolitikai válaszlépésekkel kapcsolatos nyilatkozatra reagálva a nagykövet kifejtette, hogy abban nem volt semmi újdonság. Az volt a legfontosabb – amit az orosz államfőtől hallottunk -, hogy az ajtók nyitva állnak a párbeszéd előtt.
„Készen állunk az együttműködésre Oroszországgal, de egyidejűleg szándékunkban áll az európai rakétapajzs fejlesztése” – hangoztatta Ivo Daadler, aki azt is hozzátette, hogy a NATO-nak és az USA-nak még 6-8 éve van a jelenlegi zsákutcából való kimozdulásra, és meg fogják találni a kiutat.