Kortársaink voltak címmel reprezentatív kiállítással ünnepelte köztestületi rangra emelését a Magyar Művészeti Akadémia az Iparművészeti Múzeumban csütörtökön. Ünnepi beszédében Orbán Viktor hangsúlyozta: az alaptörvény valójában nem létrehozza, hanem elismeri a Magyar Művészeti Akadémiát
Létrejött Magyarországon az első állandó akadémia a művészetek számára. Révbe ért Makovecz Imre elképzelése, aki 1992-ben 22 taggal megalapította az Magyar Művészeti Akadémiát (MMA). A Magyar Művészeti Akadémia megalakulása a kulturális politika meghatározó mozzanata. Az MMA-nak otthont adó Vigadó történelmi, művészettörténeti jelentősége kidomborítja ezt. Különleges hely a város szívében, szerepel a városképben, kifejezi azt, hogy a művészek és a művészetek rendkívüli szerepet játszottak a magyar nemzet életében – fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök aláhúzta: az MMA egy hatalmas kulturális örökség folytatója, és keretbe foglalója is egyben. A magyar állam még a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között is súlyos erőfeszítést tett azért, hogy a Pesti Vigadó a lehető legjobb minőségben, a hagyományok megőrzésével mielőbb megújuljon – fűzte hozzá. A kormányfő hangsúlyozta: az akadémiák modern világunkban a minőséget jelenítik meg, és építik be a nemzetek kulturális életébe.
|
A miniszterelnök szerint a hazai kulturális kormányzás helyzetét kettősség jellemzi. A kultúráról és a demokráciáról vallott felfogásának megfelelően nem használhatja eszközként az MMA-t, és nem válhat annak végrehajtó szervévé sem, másrészt kívülálló sem lehet. „Vállalva és támogatva a szellemi és a művészeti élet sokszólamúságát, elutasítja a nihilizmust és mindazt, ami sérti az emberi méltóságot, a személy és a nemzet szuverenitását és szabadságát. Az MMA létrejöttének e gondolat jegyében tulajdonít a kormány történelmi jelentőséget” – fogalmazott Orbán Viktor. Leszögezte: az MMA-t hosszú időre kell megalapozni és olyan helyzetbe hozni, hogy meghatározó szerepet tölthessen be a nemzeti kultúra építésében.
|
Orbán Viktor kiemelte: az MMA-nak múltja és teljesítménye van, külső jogi, politikai és pénzügyi támogatás nélkül hozták létre. Az alaptörvény valójában nem létrehozza, hanem elismeri a Magyar Művészeti Akadémiát – szögezte le, hozzátéve: elismeri a teljesítményt, a tehetséget, a munkát, és várakozással tekint,reményt fűz jövőbeli működéséhez. Reménykedik abban, hogy a szemünk előtt formálódó új világrendben, a most megváltozó európai életben segíteni fogja a magyar nemzetet, hogy megtalálja és elfoglalhassa azt a helyet, amely munkája és tehetsége alapján megilleti és békében, derűsen rendezheti be életét – fűzte hozzá.
A Magyar Művészeti Akadémia Makovecz Imre és társai szellemi erejéből azt szeretné, hogy a szép megerősödjék, utat készítsen a jónak, hogy az megerősítse az igazságot és a szeretet rendjét Magyarországon. Ennek reményében köszöntöm a köztestületté alakult akadémia tiszteletre méltó tagjait – zárta beszédét Orbán Viktor.
|
„A megnövelt szerepű Akadémia felé irányuló várakozás nem lesz hiábavaló”
Fekete György, az MMA elnöke arra emlékeztetett: az Akadémiáról alkotott jogszabály rögzítette az intézmény felhatalmazásainak sorát, melyet azonban a tagság szigorú kötelezettségként él meg. Mint hozzátette, ez a „szerződés” arra szól, hogy az MMA résztvevője legyen egy új kulturális stratégia kialakításának. „A megnövelt szerepű Akadémia felé irányuló várakozás nem lesz hiábavaló, s a nyolc művészeti tagozatban működő, magasan kvalifikált művészek értő partnernek bizonyulnak olyan cselekvésekben, melyeknek eddig nem voltak részesei. Ennek elsőrendű garanciája az egyéni életművek hitele” – tett ígéretet a belsőépítész.
|
Fekete György elmondása szerint az MMA a nemzet egységét kívánja megtestesíteni, és a művészet szabadságának elkötelezettje, hozzátette azonban: „a destrukcióért, a blöffért” nem kívánnak lelkesedni. Mint az elnök bejelentette, jövendő székházukban, a Pesti Vigadó épületében működésbe lépő Magyar Művészetek Háza programjának színvonalával és műfaji tágasságával a magyar művészet állandó jelenlétére tesz kísérletet. „Minden olyan művészetközvetítő szervezettel együttműködést tervezünk, amelyik ehhez partnerségét becsülettel felajánlja” – fogalmazott Fekete György.
A rendezvényen megjelent Kövér László házelnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Boross Péter voltminiszterelnök, Antall Józsefné, valamint Mádl Ferencné Dalma asszony és számos kulturális intézmény, szervezet vezetője..
A Kortársaink voltak című, péntektől látogatgató tárlat az Akadémia alapítója és örökös tiszteleti elnöke, Makovecz Imre építész mellett hatvanegy művész – többek között Bella István költő, Durkó Zsolt zeneszerző, Fábri Zoltán filmrendező, Határ Győző és Hernádi Gyula írók, Kokas Ignác festő, Lázár Ervin költő, író, Mészöly Dezső, Páskándi Géza, Sánta Ferenc írók, Sinkovits Imre és Tolnay Klári színművészek és Pierre Vago építész – életművének kívánt emléket állítani, hatvanharmadik tagként azonban a megnyitó előtt egy nappal Kemény Henrik is elhunyt, így a kiállítás a neves bábművészről is megemlékezik.
A tárlat 2012. január 1-jéig látogatható az Iparművészeti Múzeum kupolájában.