A keddi napon dönt az Országgyűlés a költségvetési módosító indítványokról. A frakció mérlegelte a költségvetéshez benyújtott módosító indítványokat.
Közel 12 milliárd forintos összegben módosul a költségvetés kiadási oldala az igazságszolgáltatás átalakításához kapcsolódóan – jelentette ki Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője reményét fejezte ki, hogy az átszervezésnek köszönhetően egy sokkal hatékonyabb struktúra jöhet létre. Ennek jegyében kerül sor a Pest megyei bíróság épületének felújítására, az országos bírói szervezet létszámának a megnövelésére, húsz új ügyészi státusz létesül, valamint változnak a bírák jövedelmezésének szabályai is.
|
Emellett érdemi bérrendezésre is sor kerül: a bírák és ügyészek fizetése nagyságrendileg nyolc-tíz százalékkal fog emelkedni a következő költségvetési évben – fűzte hozzá a politikus.
Mint mondta, az Országgyűlés által hétfőn elfogadott négy törvénnyel és egy alkotmánymódosítással feláll az új igazságszolgáltatási szervezet, melynek szakmai vezetője a Kúria elnöke, a szervezeti vezetést pedig az Országos Bírói Hivatal látja majd el.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Fidesz-frakció támogatja azt a kezdeményezést, hogy a jövő évi büdzsébe betervezett 200 milliárd forintos országvédelmi alap és kamatkockázati tartalék 2012 első kilenc hónapja után legyen csak felhasználható.
|
Megújulhat a Ferenciek tere
Megváltozik az árvák számára biztosított otthonteremtési támogatás felhasználása is. Több társadalmi szervezet támogatására is sor kerülhet néhány módosító indítvány eredményeképpen – emelte ki Lázár János. A frakcióvezető példaképpen a szervkivezetéssel élő fogyatékos emberek rehabilitációját, a Gyermekonkológiai Hálózatot, valamint a Magyar Alkotóművészek Nonprofit Kft.-jét említette. Többletelőirányzatból gazdálkodhat az Ópusztaszeri emlékpark, a Magyar Rákellenes Liga, a Lakitelek Népfőiskola, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Művészeti Akadémia – sorolta.
L.Simon László az Erkel Színház rekonstrukciójára tett javaslatot 1,7 milliárd forint értékben, és 7 milliárd forintos előirányzattal szerepel Bánki Erik indítványa is a Puskás és az Albert Stadion felújítására vonatkozóan –jelentette ki Lázár János. Riz Levente és Pesti Imre módosító indítványt nyújtott be a Ferihegyi út meghosszabbításának előkészítésére, 900 millió forint értékben. Emellett megújulhat a Kossuth Lajos utca és a Ferenciek tere is – fűzte hozzá.
|
A hatos lottó járadékadójából származó bevétel nyolcvan százalékát, mintegy négymilliárd forintot a Nemzeti Filmalaphoz csoportosít át a költségvetésből a számvevőszéki bizottság, ezt a javaslatot is támogatta a frakció – emelte ki Lázár János.
Úgy fogalmazott, megteremtették annak az anyagi lehetőségét is, hogy a Katonai Ügyészség a Honvédelmi Minisztériumtól a Legfőbb Ügyészséghez kerüljön. Támogatni szeretnénk a kettes fogathajtó világbajnokságot mintegy 75 millió forint értékben, és döntés született a frakcióban a hatvani Grassalkovich-kastély felújításához szükséges 157 millió forintot biztosításáról is – húzta alá a Fidesz frakcióvezetője.
|
Erősíteni kell az önkormányzati szerepvállalást
Az önkormányzatok vagyongazdálkodásban és a helyi közszolgáltatásokban betöltött szerepe erősítésre kerül. A képviselői módosító indítványok közül a frakció támogatni fogja azokat a törekvéseket, amelyek a távhőszolgáltatás, a hulladékgazdálkodás, az ivóvízszolgáltatás és a szennyvízkezelés területén megőrizné, sőt erősítené az önkormányzati szerepvállalást – emelte ki Lázár János.
Az önkormányzati polgármesteri hivatalok szervezését illetően nem lezárt kérdés az, hogy hol lesz önálló polgármesteri hivatal, és mi lesz a kötelező, illetve önkéntes társulási formákkal a jövőre nézve. Ezekben a kérdésekben még további szakmai egyeztetésekre kerül sor, ahogyan a helyi települési képviselők összeférhetetlenségi szabályai kapcsán is – fűzte hozzá. Lázár János beszámolt arról is, hogy egy új polgármesteri javadalmazási rendszerre tesznek javaslatot. Több tucat módosító indítványról még viták zajlanak. Meg fog születni az önkormányzati törvény, jó megállapodás született a kormány és a frakció között – jegyzete meg Lázár János.
Átlátható, hatékony Leader-rendszer
A frakcióülésen V. Németh Zsolt államtitkár tájékoztatta a képviselőket a Leader-programról. A vidékfejlesztési miniszter nemrég megjelent rendelete alapján lehetségessé vált, hogy átlátható, tiszta viszonyok legyenek minden Leader-munkacsoportban, és felgyorsulhat a vidékfejlesztési pénzek kiosztása – mondta el Lázár János. A Leader-program ügyében is úgy tűnik, sikerült a korábbi vitás kérdéseket lezárni, és egy hatékony, jól működő rendszert létrehozni átláthatóbb formában, mint ahogyan azt korábban a szocialisták üzemeltették – jegyezte meg a frakcióvezető.
|
Intenzív spekuláció zajlik a forint ellen
Lázár János leszögezte azt is: a német gazdasági kilátásokhoz kell igazítani a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásokat. A költségvetés érdemi módosítására ezzel együtt nem lesz szükség, adott esetben a tartalék növelése látszik egy megoldásnak – fűzte hozzá.
A múlt héten Lázár János azt mondta, hogy száz százalék a bizalom Matolcsy Györgyben. Az erre vonatkozó kérdésre válaszolva a frakcióvezető leszögezte: 110 százalék a bizalom, melyet az elmúlt hét eseményei növeltek meg. Lázár János aláhúzta: a magyar gazdaság fő problémája továbbra is az államadósság, és azt is világosan kell látni, hogy ezt az államadósságot nem az elmúlt egy év kormányzása okozta. „Az elmúlt húsz évben a magyar államadósság csökkentéséért ez a kormányzat, méghozzá Matolcsy György vezetésével, ez a gazdasági kormányzat tett a legtöbbet” – hangsúlyozta Lázár János.
A frakcióvezető osztja azokat a nézeteket, melyek szerint létezik a forint elleni spekuláció. Ez egy realitás, ez egy tény – szögezte le. Intenzív spekuláció zajlik a forint ellen, melynek a fékezése, tompítása, és lehetőség szerint a megakadályozása a kormány feladata és felelőssége – mondta el Lázár János.
|
Az emberek nem terhelhetők tovább
Arra az újságírói felvetésre, hogy egy önkormányzati törvényhez benyújtott módosító indítvány szerint Budapestet a jövőben megyének nyilvánítanák, és a fővárosnak csökkennének a jogosítványai, Lázár János úgy válaszolt:: „ez egy butaság, csacskaság”. Nincs olyan önkormányzati jogalkotói cél, amely Budapest jogköreit szűkítené, megnyirbálná és Budapest-ellenes fellépést jelentene. Nem szándékunk Budapest gyengítése – válaszolta a frakcióvezető a fővárosra vonatkozó kérdés kapcsán.
A fiatalok körében nő a dohányzás mértéke, és az elszegényedésnek és a kilátástalanságnak az egyik fokmérője is a dohányzás –hívta fel a figyelmet Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője jó megoldásnak tartaná az Ausztriában működő rendszer bevezetését, ahol csak trafikokban lehet cigarettát árusítani. Ezek állami koncesszióban kerülnek megpályáztatásra, és általában helyi családi kisvállalkozások üzemeltetik ezeket az üzleteket – szögezte le.
A magyar választópolgárok nem terhelhetők tovább – válaszolta Lázár János az IMF-fel való együttműködéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva. Mint mondta, az állami szektort tekintve nagyobb a mozgástér, de „annak teljesítőképessége is véges”, és a piaci szektor szerepvállalása is elengedhetetlen. Azt gondolom, Orbán Viktor és kormánya nagymértékben volt újszerű, mert a piaci szektort a különadókkal és a válságadókkal bevonta a közterhek viselésébe – hívta fel figyelmet a frakcióvezető. Intenzív gazdasági növekedéssel, a terveink szerint 2013-ban ezek az adók megszűnnek – húzta alá.
|
A cél, hogy egy nagyon jó köznevelési törvény szülessen
Az a célunk, hogy egy nagyon jó köznevelési törvény szülessen – válaszolta Lázár János a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokra vonatkozó kérdésre. Ennek az országnak a jövője azon múlik, hogy milyen tudással rendelkeznek azok, akik elhagyják a magyar iskolákat. Versenyképességünk hiányosságaihoz és versenyképtelenségünkhöz döntő mértékben járul hozzá az oktatási rendszerünk. Ennek hiányosságai, problémái alapvetően határozzák meg azt, hogy az ország miért nem versenyképes. Az a legfontosabb, hogy ezen változtassunk – jegyezte meg a politikus.
Gyurcsány Ferenc egy blogbejegyzésében 2012. március 18-ára előre hozott választást vizionál. Lázár János leszögezte: a frakcióban biztos, hogy nem merült fel ez a kérdés, a Fidesz elnökségében soha nem volt erről szó; minden ezzel kapcsolatos dolog spekuláció. „Megtisztelő, hogy a volt miniszterelnök, aki politikai „éleslátásáról” híresült el az elmúlt nyolc évet illetően, úgy értékeli a helyzetet, hogy a Fidesz egy előrehozott választásban érdekelt” – jegyezte meg a frakcióvezető.
„Én a fogyasztók oldalán állok”
Lázár János Fidesz-frakcióvezető szerint míg ő a fogyasztók, addig Bencsik János energiaügyi államtitkár az energiaszolgáltatók érdekeit képviseli. Az áramkikapcsolásra vonatkozó szabályozás szigorítására tett javaslatával kapcsolatban Bencsik János államtitkár a Facebookon a napokban azt írta: „az energiatermelés és -elosztás nem veszélytelen üzem, éppen ezért kerülendő a lehetséges következményeket figyelembe nem vevő indítványok beterjesztése az Országgyűlés elé”. Hozzátette azt is, hogy „miután magam arra szerződtem, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem alapján szolgáljam az országot, ezért a Lázár képviselő úr által benyújtott indítványt támogatni nem tudom”.
|
A Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján azt mondta, sajnálja, hogy van olyan kormányzati szereplő, aki a szolgáltatók oldalán áll. „Soha nem fogunk egyetérteni Bencsik képviselőtársammal, én a fogyasztók oldalán maradok, ő meg a szolgáltatók érdekeit képviseli. Nem tudom, hogy ez-e a munkája, ennek az értékelése nem az én feladatom” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a Fidesz-frakció többségi véleménye szerint Magyarországon a jelenleginél nagyobb védelmet kell biztosítani az áram- és gázfogyasztóknak.
Kitért arra is, hogy meglepődött volna, ha a villanycégek azt mondják, jó az általa előterjesztett elképzelés, vagyis az, hogy „védjük a fogyasztókat”. Felidézte, a közelmúltban is sok kezdeményezéssel élt a kérdésben, ám nem sok eredménnyel, ugyanis – mondta – nagyon erős az energialobbi, az energiaszolgáltatók pedig privilegizált helyzetben vannak.
Lázár János szerint a magyar áramfelhasználók az európai átlagnál kisebb védelemben részesülnek. Példaként azt mondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy Párizsban egy 80 eurós tartozás miatt 77 óvodás feje fölül kikapcsolják az áramot. Ez csak Magyarországon létezik – jegyezte meg.
Úgy fogalmazott, csak azoknak a védőszabályoknak az érvényesítését szeretné elérni, amelyek az érintett szolgáltatók hazájában jól működnek.
Az áramkikapcsolásra vonatkozó szabályozás szigorítására tett javaslatát a napokban terjesztette a Ház elé Lázár János. A politikus a villamos energiáról szóló törvény módosítására tett javaslatában azt indítványozza, hogy a szolgáltató fizetési késedelem esetén se kezdeményezhesse a felhasználó kikapcsolását a villamosenergia-ellátásból. Újdonság, hogy a villamosenergia-kereskedők az áramkikapcsolást fizetési késedelem esetén akkor kezdeményezhetnék, ha nem a rendszerhasználati díjakkal tartozik a lakossági fogyasztó. Emellett – ahogyan azt a jelenlegi szabályozás tartalmazza – továbbra is szükséges marad több más feltétel az áramkikapcsolás kezdeményezéséhez: így az, hogy a fogyasztó több mint 60 napja tartozzon, hogy a fizetési haladékról vagy részletfizetésről szóló egyeztetés eredménytelenül záruljon, valamint az, hogy legalább kétszer írásban értesítse a kereskedő a fogyasztót a tartozásról, a kikapcsolás lehetőségéről, és tájékoztassa a szociálisan rászoruló fogyasztókat megillető kedvezményekről, az előrefizetős mérő felszerelésének a lehetőségéről.
A törvény ma azt is kimondja, hogy ha az egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági felhasználó fizetési kötelezettségének teljesítésével több mint 30 napot késik, a villamosenergia-kereskedő kezdeményezheti az elosztónál az áram kikapcsolását. A Fidesz frakcióvezetője – az előbbiekhez hasonlóan – ezt azzal egészítené ki, hogy a rendszerhasználati díjból származó fizetési kötelezettséget nem lehetne beleszámolni a tartozásba.