A MAZSIHISZ elnökével, Dr. Feldmájer Péterrel és a szervezet ügyvezetőigazgatójával, Zoltai Gusztávval folytatott megbeszélést Mesterházy Attilapártelnök-frakcióvezető és Steiner Pál országgyűlési képviselő.
A magyarországi történéseket értékelve az MSZP vezetője elmondta, apárt minden körülmények között kíméletlenül és kérlelhetetlenül fellép azantiszemitizmus bárminemű megnyilvánulása ellen, küzd a rasszizmus és akisebbségeket megbélyegző politika ellen, alapvetőnek tekinti kultúrájukvédelmét, hagyományaik megőrzését, a zsidó örökség gondozását.
A megbeszélésen résztvevők megállapodtak abban, hogy – figyelemmelkísérve a jelenlegi politikai és közéleti helyzetet – félévente rendszerestalálkozót tartanak, amelyen konkrét intézkedési tervet dolgoznak ki az egyrenyilvánvalóbbá váló, a magyar zsidóságot ért sérelmek és problémák kezelésére. AzMSZP ebben felhasználja nemzetközi kapcsolatait is, és a maga eszközeivelmindent megtesz a világ közvéleményének korrekt tájékoztatása érdekében.
Magyar Szocialista Párt