A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozik az ellen, hogy az Új Színház élére a napokban kinevezett Dörner György színművész pályázata szerint intendánsának Csurka István írót kéri fel; ezt a náci szellemi körök újabb térhódításának nevezték a BPI-hez eljuttatott közleményükben.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az intendánsjelölt az elmúlt majd két évtizedben a Magyar Igazság és Élet Pátjának (MIÉP) elnökeként „folyamatosan, támadta zsidóságot”, és „a zsidóellenes érzelmek felkorbácsolására alkalmas nézeteket hangoztatott”, a szélsőjobboldali mozgalmak „emblematikus figurája lett”. Dörner György pedig korábban gyakran szerepelt szélsőjobboldali rendezvényeken – tették hozzá.
A Mazsihisz úgy ítéli meg, hogy Tarlós István főpolgármester ezen döntése „tovább erősíti a szélsőjobboldal szellemi befolyását abban a városban, amelynek mindig is jelentős tényezője volt a zsidó polgárság, és abba az irányba viszi Budapestet, amit a korabeli Bécsben követtek, amikor azt a nyilvánosan antiszemita nézeteket hangoztató Lüger polgármester vezette”. A főpolgármester döntése „mély megdöbbenést keltett a zsidóság jelentős részében, és nagymértékben rontja szeretett fővárosunk hangulatát és megítélését” – fogalmaztak.
A vallási szervezet hangsúlyozta: „nem színházi, hanem politikai ügyről van szó”, és „az olyan – az emberi egyenlőség mellett elkötelezett, a kirekesztés ellen rendszerint fellépő, konzervatív, vallásos értékeket valló – pártok, amelyek a fővárost vezetik, nem nyújthatnak segítséget ahhoz, hogy az antiszemita nézeteket vallók és hangoztatók vezető pozíciókat tölthessenek be fővárosunk közintézményeiben”.
A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön tájékoztatta arról az MTI-t, hogy Dörner György színművész lesz öt évig az Új Színház igazgatója. A pályázatokat a bizottság véleményének mérlegelésével a főpolgármester bírálta el – írták.
Az intézmény vezetésére Márta István jelenlegi igazgató is pályázott, akit a szinhaz.hu szerint a szakmai bizottság 6:2 arányban támogatott. A döntés napján Márta István az MTI-nek elmondta: megdöbbenéssel fogadta a főváros döntését, amely szerint 2012. februárjától Dörner György vezeti az intézményt.
Pénteken Csurka István író, dramaturg, leendő intendáns az MTI-vel közölte, hogy a magyar drámákra helyezik majd a hangsúlyt.
Ugyanazon a napon a Magyar Színházi Társaság azt írta Tarlós Istvánnak címzett levelében: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a többségi szakmai javaslat ellenére nevezte ki az igazgatót. A főpolgármester erre azzal reagált, hogy meggondolatlannak, hangulatkeltőnek és méltatlannak tartja a társaság nyílt levelét.
Szombaton nyílt levélben fordult Tarlós Istvánhoz kilenc fővárosi színházigazgató, így fogalmazva: „megismerve a győztes pályázatot, az a véleményünk, hogy az szakmai program helyett szélsőségesen radikális manifesztum, amelynek felháborító tartalma 2011-ben Európában elfogadhatatlan”. Szűcs Somlyó Mária, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója az MTI-vel ezzel kapcsolatban közölte, hogy a főpolgármester lezártnak tekinti „a fővárosi színházigazgatók kinevezése körül kialakult vitát”, és a városvezetés elfogadhatatlannak tartja, hogy a „legkisebb változás is ilyen agresszív hozzáállást vált ki a színházigazgatókból”.
MTI_BPI.hu