Cameronnal és Sarkozyvel egyeztetett Obama az euróövezeti válsággal kapcsolatban

David Cameron brit miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia elnök egyetértett Barack Obama amerikai elnökkel: határozott cselekvésre van szükség annak érdekében, hogy végre megoldják válságot, és biztosítsák a gazdaság talpra állását mind az euróövezetben, mind pedig azon kívül – hangzott el a Fehér Háznak a három vezető hétfői telefonbeszélgetéséről kiadott közleményében.

Az amerikai kommüniké szerint Obama továbbra is szoros egyeztetést folytat majd európai kollégáival az október 23-ra kitűzött EU-csúcsig, valamint a G20-csoport november 3-án és 4-én megrendezendő tanácskozásáig hátralévő időszakban.
Az amerikai és a francia elnök röviden szót váltott a közel-keleti helyzetről is, és egyetértett abban, hogy az érintett feleknek vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz – közölte az amerikai elnök hivatal.