Breuer Péter Halljad Izrael – 2011.09.29. 14:03
Fotó: MTI/Kallos BeaA Magyar Rádió „Halljad Izrael” című műsorának vendége Izrael Államának új Budapestre akkreditált nagykövete Ilan Mor volt. A Breuer Péter által készített exkluzív interjú a Magyar Rádió szeptember 29-i adásában hangzott el.
Hallgassa meg a műsort!– Az 5772. esztendő első napján vagyunk. Új év, új pozíció egy új országban. Mik a tervei? Mi az ön életfilozófiája?
– Sok a terv, de nem hiszem, hogy most lenne a legmegfelelőbb alkalom az összes felsorolására. Természetesen elsődleges fontosságot élvez, hogy mint Izrael állam nagykövete Magyarországon, a két ország, legfőbbképpen a két nép kapcsolatát előmozdítsam. Nagyon különleges kapcsolat van Magyarország és Izrael között, természetesen a holokauszt kapcsán. Van egy másik vonal is, Magyarország EU-tagsága, illetve Izrael kiemelkedő kapcsolata az unióval. Ez egy újabb híd, amely a bilaterális kapcsolatokat segítheti. Ami legalább ennyire fontos, hogy a „másik Izraelt” is elhozzuk, azaz a közel-keleti konfliktuson túlit, ami nem a terrorról vagy a háborúról, vitákról és beszédekről szól kizárólag, mint oly sokszor a hírekben. Természetesen jelen van ma a világban egy delegitimációs folyamat Izraellel szemben, antiszemitizmusba kevert anticionizmus, egy újfajta zsidóellenesség. Az élvonalban lévő izraeli diplomaták feladata, hogy ezt a képet kiegyenlítsék, hogy Izraelt minél „normálisabb” színben tüntessék fel. Ehhez rengeteget kell majd nekem is dolgoznom, utaznom, megismernem Magyarországot, hogy itt is továbbadhassam azokat a pozitívumokat Jeruzsálemből és Izraelből, amelyek eltűnnek a konfliktus negatív visszhangjai között, lett légyen az akár kultúra, akár oktatás, kereskedelem vagy technológia, minden olyan téma, amelyben a Zionban ülő izraeliek kiemelkedtek az elmúlt 64 évben. Van miről beszélnünk, van mit eladnunk, és nincs miért szégyenkeznünk. Az egész közel-keleti politikai helyzetet el kell magyaráznunk, illetve bemutatnunk Izrael másik oldalát. Ezek a legfontosabbak.
– Ha megnézzük a határidőnaplóját, akkor láthatjuk, hogy vasárnap egy megemlékezésre volt hivatalos egy temetőbe. Hétfőn a Magyar Rádióba jött, utána találkozik Dr. Vadas Verával, a méltán híres Zsidó Nyári Fesztivál főszervezőjével. Ha jól értem, akkor egyszerre próbálja meg fenntartani az előbb említett kulturális, vallási és gazdasági vonalakat?
– Pontosan. Szerintem csak egy részét említette az első hetem programjának.
– Igen, nem szeretném az egész programját feltárni.
– Semmi akadálya, nincsenek titkaim. Meggyőződésem, hogy amit említett, még nem fog át mindent tökéletesen, de egy természetesen aktív része annak a programnak, amelyet magam előtt látok. Ebbe beletartozik a zsidó közösség, a kultúra, és nem feltétlenül csak a zsidó kultúra, hanem maga az izraeli kultúra. Hozzátenném, hogy amikor Pécsen jártam, az első látogatásomon Budapesten kívül, találkoztam egy kis zsidó közösséggel, de rengeteg olyan emberrel is beszéltem, például a polgármesterrel, akit érdekel Izrael és meg szeretné erősíteni a kapcsolatokat a két ország között. Így is lesz. Mindig azt mondom, hogy ne várjunk lehetetlent, de én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy közeledés történjék az izraeli és a magyar társadalom között. Ez a közeledés Magyarországhoz magában foglal még nagyon sok mindent.
– Az ENSZ-ben felkerült a napirendre a palesztin állam létrehozásának kérdése. Ön az ATV-ben, a Duna TV-ben és az MTV-ben elmondta a véleményét diplomataként, de egy pillanatra mintha megfeledkezett volna a pozíciójáról, levetette magáról képviseleti mivoltát, és átvedlett „a nép egy emberévé”. Azt mondta, hogy tegyünk mindent félre egy pillanatra. Ha nagyon akarnák, akkor mindent el lehetne rendezni tizenöt perc alatt. Ha akarnák. Ez diplomáciai baki volt, vagy egyszerűen úgy gondolja, hogy hagyjuk már a félrebeszélést, kezdjük már el a munkát?
– Nem, pontosan így gondoltam. Tény, hogy diplomata vagyok, ez a munkám, ez a képesítésem. De izraeli is vagyok, ott születtem, ott élek, ott voltam én is meg a gyermekeim is katonák. Pontosan tudom, milyen autóbuszon utazni Tel Avivból Jeruzsálembe, és attól félni, hogy jön majd egy terrorista. Tudom, milyen Tel Avivban egy busz után vezetni a forgalomban, és attól félni, hogy hirtelen felrobban. Én a terrorral együtt élek, mindannyian így élünk. A biztonság kérdése nem vicc, nagyon komoly kérdés. Ez áll a munkánk középpontjában is. Lényegében izraeliként azt mondom, hogy amennyiben a palesztinok elfogadnák azt a tényt, hogy egy zsidó állam vagyunk, és a biztonságunkat komolyan vennék minden tárgyaláson, akkor talán nem tizenöt perc alatt, de rövid idő alatt át lehetne hidalni minden problémát a palesztinok és köztünk. Persze egyik oldal sem lenne elégedett, hiszen közismert az a tény, hogy a legjobb megoldás senkinek sem jó száz százalékosan. Mi, izraeliek már régen elfelejtettük az „Egy Nagy Egész Izrael” álmot, tudjuk, hogy kompromisszum nélkül nem megy, és ez itt a kulcsszó: a kompromisszum. Amennyiben ezt a palesztinok is megértik, és belátják, hogy a kompromisszumhoz bizony mindkét oldalnak le kell mondania egyes dolgokról, akkor valóban hiszek benne – mint izraeli, aki azt szeretné, hogy gyerekei és unokái békében éljenek –, hogy sikerülhet. Sajnos, amiben én hiszek és ami a valóság, nem feltétlenül fedik egymást, hiszen a palesztinok most újra bebizonyították, hogy úgymond sosem hagynak ki egyetlen lehetőséget sem. Az ENSZ-ben megpróbáltak egyenesen a folyamat végére sietni, ahelyett, hogy minden lépést végigjárnának. Abu Mazen, a palesztin vezető egy számunkra nagyon negatív beszédet mondott. Az izraeliek hatvan-hetven százaléka látja úgy, hogy ellenünk próbálta uszítani a világot.
– A Hamasznak sem tetszett annyira.
– Ha lehetne, azért ne említsük az izraeli lakosságot és a Hamaszt egy lapon, mindenkinek meg vannak a saját okai. Az izraelieknek valóban nagyon nem tetszett a beszéd. Nagy többségük Netanjahu miniszterelnök beszéde mellett állt ki. Ha megnézzük az izraeli médiában a közvélemény-kutatókat akkor valóban sokaknak tetszett a miniszterelnök mondanivalója. A palesztinok megint csak azt játékot űzik, hogy megmutatják milyen nehéz a sorsuk, ami tény. Azt bizonygatják, hogy mennyire szükségük van minden sikerre és egy saját országra, mi szintúgy csak tény. Ezt, mint izraeli diplomata nyíltan bevallhatom. A gond nem a tartalom, hanem, hogy hogyan akarják elérni. Mindenki tudja, hogy a megoldás a két ország, el kell végre búcsúznunk egymástól. A kérdés az, hogy miként. Nekünk van egy javaslatunk, amit a palesztinok nem hajlandóak elfogadni, kizárólag előfeltételekkel akarnak leülni a tárgyalóasztalhoz. Előfeltételekkel viszont nincs miről beszélni. Ha visszatérünk a kérdésre, valóban úgy gondolom, hogy ha tényleg le akarnának ülni velünk tárgyalni a palesztinok, akkor elérhetnénk egy olyan állapotot, amikor a két nép egymás mellett békében, biztonságban és jólétben él. Megvalósítható.
– Világszerte ma Jeruzsálem felé fordulnak az emberek és azt mondják, hogy „jövőre Jeruzsálemben”. Ha megnézem az önéletrajzát, akkor Ön elég régen nem volt közel Jeruzsálemhez. Az idén ön is el fogja ezt mondani?
– A zsidók ezt mindennap elmondják. És amikor Kínában, illetve Los Angelesben voltam az ország képviseletében akkor is mindig a fővárosra, Jeruzsálemre gondoltunk, mint Izrael Államának kulturális és szellemi központjára. Igaz, hogy Jeruzsálem a központ, de a mai Izrael egy élő és fejlett ország minden tekintetben. Persze, hogy hiányozni fog Jeruzsálem, de a barátok, a család, és Tel Aviv is, ahol lakom. És persze maga Izrael, a pezsgő, élénk ország. És amikor elmegyek a zsinagógába és elmondom, hogy „jövőre Jeruzsálemben”, akkor komolyan is gondolom, én is meg mások is, ha nagyon távol vagyunk akkor is.
– Nem csak, hogy Tel Aviv úgymond „államában” élt, hanem Berlinben és Pekingben is dolgozott már. Két ilyen hatalmas hely után milyen lesz az országot Budapesten szolgálni?
– Két hete érkeztem. Három évvel ezelőtt magánemberként látogattam ide. Budapestnek nincs miért szégyenkeznie, még Berlinnel szemben sem. Peking más világ, más kultúra, nem lehet hozzá hasonlítani. De Tel Avivhoz és Németországhoz képest semmiben sem marad el Budapest kultúra vagy szépség kérdésében. Még nem ástam bele magam, de mindenképpen célom, hogy állandó látogatója legyek a koncerteknek, operának, kiállításoknak, galériáknak, a pesti és budai helyi látnivalóknak, hogy utána kutassak kicsit a zsidó elemeknek Budapesten kívül és belül. Élni szeretném ezt a várost, és mint már említettem, semmiben sem marad el Tel Aviv „állama” mögött, ahogy Ön fogalmazott, ami mellesleg egyesek szerint egy enyhén negatív személetmód..
– Nem, szerintem teljesen pozitív.
– Egyesek szerint létezik egyrészről Tel Aviv, és van egy különálló Izrael. Ez nem így van. Igaz, hogy Tel Aviv önmagában egy kulturális és politikai sziget, de a városon kívül is van Izraelnek mit felmutatnia politikai és társadalmi szintéren is. Kérdésére válaszolva, Budapest semmiben sem marad el Tel Aviv és Berlin mögött, szerintem nagyon jól fogom magam itt érezni.
– A hallgatók tudják, hogy Ön izraeli születésű, de szinte minden izraeli születésű embernek valahonnan máshonnan érkeztek a szülei. Az öné honnan jöttek?
– Én szabré, azaz izraeli születésű vagyok. A múltban ezt gyakrabban használták jelzőként, de a fiatalabb generáció nem biztos, hogy érti, hogy ez pontosan mit is jelent. Ez az a sivatagi kaktusz, ami kívülről kemény, belül viszont puha, ami nagyon illett az 50-60-as évek Izraeljéhez.
– Szerintem ma is megállja a helyét.
– Hát ezen nem fogunk összeveszni. Atyám a lengyelországi Galíciából érkezett 1950-ben, édesanyám pedig egy évvel korábban Romániából jött, miután hosszú utat tett meg a háborúban, hiszen otthonról Taskentbe küldték, onnan Moszkvába, majd onnan Izraelbe.
– Akkor, ha jól értem ezért írta egy berlini újságíró Önről, hogy Ön egy igazi européen.
– Valóban, szerintem nagyon, nagyon sok izraeli van, akinek gyökerei ezen a kontinensen vannak, és éppen ez a legalapvetőbb kapcsolat Európa és Izrael között, ezen nincs mit tagadni.
– Ön 1955-ben született, nős, két gyermeke van. Az ön emlékei szerint a Tel Aviv-iak régen hogyan üdvözölték egymást Újévkor? Ma már nem nagyon fordulnak elő az akkori képeslapok, de hogyan üdvözölték egymást az emberek élőben?
– Igaz, jó is hogy mondja, sok jó régi emlék fűződik azokhoz az üdvözlőlapokhoz. Szerintem ma is ugyanazt mondom, mint régen: „lezárul egy év és annak átkai is elmúlnak, megkezdődik egy újesztendő annak megannyi áldásaival”. Ha ebbe belegondolunk, akkor ez tökéletesen szimbolizálja az új évet és az új kezdetet is. Ami volt elmúlt, felejtsük el, kezdjünk tiszta lappal. Isten segedelmével ez sikerülni is fog, egy jobb év lesz, mint az előző. Mindig a jót várjuk. Most is.
