Gergényi és Kertész kitüntetéseit visszavonták

Visszavonta Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén. Visszavonták Gergényi Péter kitüntetéseit is.

A cím visszavonását kezdeményező előterjesztést 20 igen, 9 nem és 2 tartózkodó szavazattal fogadta el a testület. A Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői igennel szavaztak, az MSZP-frakció és az LMP-s Kaltenbach Jenő nemmel voksolt, míg a másik két LMP-s képviselő tartózkodott. Kertész Ákos díszpolgári címének visszavonását a Fidesz-KDNP-frakció több képviselője – Németh Zoltán, Németh Szilárd, Raduly József és Velkey György – kezdeményezte. Németh Zoltán frakcióvezető az ülés előtt azzal indokolta az előterjesztést az MTI-nek: „Kertész Ákos nem méltó arra, hogy továbbra is a főváros díszpolgára maradjon, érdemtelenné és méltatlanná vált azon magyargyalázó kijelentései után”, amelyeket az Amerikai Népszavában megjelentetett.

Az előterjesztésről éles vita folyt. György István (Fidesz-KDNP) főpolgármester-helyettes a szocialistákhoz fordulva azt hangoztatta: nem lehet kettős mércét alkalmazni. Szerinte az, hogy valaki művészként kap egy kitüntetést, egy adott közösség megbecsülését jelenti, de arra méltatlanná is lehet válni, az előterjesztés éppen erről szól. Jelezte: ez nem kérdőjelezi meg az írói munkásságát, ezt ítéljék meg azok, akik a művészi tevékenységével foglalkoznak. Felhívta a figyelmet, hogy az író állításával szemben a magyarok már bocsánatot kértek a holokausztért; a főpolgármester-helyettes idézte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök 2005-ben elhangzott szavait. Németh Zoltán arról is beszélt, hogy a szocialisták közlésével szemben Kertész Ákos nem kért bocsánatot, csak az egyik állítására mondta azt, hogy „helyesen ilyen mondat nincs”. Tarlós István zárszavában gyomorforgatónak, elképesztőnek, lealacsonyítónak mondta a vita egyes részeit, és a szocialistákhoz fordulva azt mondta, ők hasonló esetben – ha nem a magyar szó szerepelt volna egy hasonló írásban – azonnal felháborodnának, sajtótájékoztatót hívnának össze, és már tüntetést szerveznének a Demokratikus Chartával.

Visszavonták Gergényi Péter kitüntetéseit

Visszavonta Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány fővárosi kitüntetéseit szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők 19 igen szavazattal, az MSZP 8 nem voksa ellenében fogadták el az erről szóló előterjesztést. A jobbikos Szabó György indítványában azzal indokolt, hogy a volt rendőrségi vezető a 2006 őszén történtek miatt nem érdemes arra, hogy a Budapest-díj és a Főváros Közbiztonságáért emlékérem kitüntetettje legyen.

Németh Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője a közgyűlési vitában elmondta elég idő volt elgondolkodni a 2006-ban történteken és bizottságok is vizsgálták ezeket az eseményeket. Közölte, azért szavazzák meg az előterjesztést, mert nincs rá ok, amiért ezt ne kellene megtenniük. György István fideszes alpolgármester azt mondta, Gergényi Péter óriási szakmai hibát vétett a rendőri túlkapásokkal, ezzel az egész szakmai múltját „annulálta”, nem méltó arra, hogy a díjat birtokolja.

Gergényi Péter 2006. november 17-én „a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért” kapott Budapest-díjat, továbbá „a főváros rendvédelmének és közbiztonságának megteremtésében vállalt kiemelkedő és sikeres vezető tevékenysége elismeréseként” részesült Főváros Közbiztonságáért elismerésben.