Antiszemita támadás Lengyelországban egy zsidó temető ellen
Bialystokban, Podlasie vajdaság székvárosában 2007-ben zsidó szertartás szerint temették el újra azokat az emberi csontokat, amelyeket egy építkezés által megbolygatott régi zsidó temető helyén találtak. Az újratemetést követően a helyszínen parkosított emlékhelyet alakítottak ki Dávid-csillaggal a közepén.
A mostani vandalizmus már a sokadik az – egykor jelentős zsidó lakossággal rendelkező – északkelet-lengyelországi vajdaságban az utóbbi időben elkövetett rasszista, antiszemita cselekedetek sorában. A rendőrség és az ügyészség vizsgálatot folytat egyebek között a punski lengyel-litván kétnyelvű helységnévtáblák litván elnevezéseinek lefestése, a jedwabnei pogrom emlékművének meggyalázása, az orli zsinagógára festett antiszemita feliratok és a bialystoki Muzulmán Kulturális Központ felgyújtására tett kísérlet ügyében is.
Nemrég őrizetbe vettek öt fiatalembert, akiket fasiszta feliratok mázolásával gyanúsítanak.