Jeszenszky Géza szerint a tíz évvel ezelőtt Amerikát ért támadás tanulsága, hogy a terroristák a merényleteikkel nem juthatnak közelebb céljukhoz, nem sikerülhet szembefordítaniuk egymással az embereket és meggyengíteni a kormányokat.
A diplomata, aki 2001-ben Magyarország washingtoni nagykövete volt, a Nemzetközi Mensch Alapítvány és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnapi budapesti megemlékezésén, a belvárosi Szabadság téren kiemelte: a terrorizmus hatására csak elszántabbak lesznek az országok, a társadalmak és a kormányok nem rettennek meg, ahogyan Amerika is erősebb, egységesebb lett szeptember 11. után, és erőt merített a történtekből. A történész szerint Oszama Bin Ladennek és az al-Kaida szervezet más vezetőinek nem sikerült a tervük, hogy a merénylettel a világot háborúba taszítsák, konfliktust szítsanak Amerikai és Európa, illetve Ázsia, továbbá „a vak hit és a felvilágosultság között”. Azt sem sikerült elérniük, hogy a „jó akaratú” emberek rettegjenek – fűzte hozzá. Jeszenszky Géza, aki jelenleg Magyarország oslói nagykövete, azt mondta: „az iszlám egy eltorzult változatának” nevében szörnyű bűntetteket követtek el a terroristák, akiket a gyűlölet vezérelt. Csak egy torz gondolkodás hiheti azt, hogy van olyan ügy, amelyért el lehet követni egy ilyen támadást – fogalmazott.
Balogh András, az MSZP alelnöke, aki 2001-ben Magyarország Afganisztánba akkreditált nagykövete volt, elmondta: a terrorizmus okait kell felszámolni, amelyek a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság hiányából fakadnak. Edward Loo, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének kulturális attaséja kiemelte: a szeptember 11-i támadás áldozatai között több mint kilencven ország állampolgárai voltak. Amerika hálával gondol arra, hogy tíz éve „a világ egybeforrt” az áldozatok gyászolásában – közölte. Szeptember 11. után a nemzetközi közösség kiűzte az al-Kaidát az afganisztáni kiképzőtáborokból és megdöntötte a tálibok hatalmát – emlékeztetett. Gauri Shankar Gupta budapesti indiai nagykövet azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a terrorizmus az élet részévé vált, és a terroristák különböző ideológiákkal és vallási okokkal igyekeznek igazolni tetteiket. A 2001-es merényletet a támadók az emberiség ellen követték el – tette hozzá. Geiger András, a Nemzetközi Mensch Alapítvány alapítója elmondta, a támadás 3000 áldozatára, köztük 343 tűzoltóra emlékeznek ezen a napon. A megemlékezés egyben az olyan értékek ünneplése is, mint a demokrácia, a szabadság és a tolerancia – fogalmazott.
Az eseményen, amelyen a mentésben résztvevő amerikai kollégáikra emlékezve magyar tűzoltók is felsorakoztak tűzoltóautókkal, felolvasták George W. Bush ez alkalomra írt levelét. A korábbi amerikai elnök hangsúlyozta, 2001. szeptember 11-ét sosem lehet elfelejteni, és ez a nap a remény és a hősiesség napja is, mert azzá tették azok, akik életüket áldozták másokért. 2001. szeptember 11-én a legsúlyosabb támadást követték el az Egyesült Államok ellen Pearl Harbor óta – emlékeztetett üzenetében George W. Bush.
2001. szeptember 11-én New Yorkban két eltérített repülőgép csapódott a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, amelyek nem sokkal később leomlottak, egy harmadik gép Washingtonban az amerikai védelmi minisztériumra zuhant, egy negyedik pedig Pittsburgh közelében zuhant le. A merényletek csaknem háromezer emberéletet követeltek.