Izraelben százezrek vonultak utcára-Az új izraeli

Több százezren tüntettek Izraelben a magas megélhetési költségek miatt

Izraelben százezrek vonultak utcára a drága rezsi miatt, ad hoc bizottság foglalkozik a követelésekkel.

Rekord számban, több mint 406 ezren tüntettek szombat este Tel-Aviv központjában és mintegy negyven másik izraeli városban a társadalmi igazságtalanságok és a magas megélhetési költségek miatt – jelentették az izraeli médiumok.

A legnagyobb demonstrációt Tel-Avivban tartották meg, ahol a résztvevők a plakátokon, internetes közösségi oldalakon és a Háárec című baloldali napilapban közzétett felhívások nyomán gyűltek össze az Állam téren. A média becslése szerint számuk végül több mint 300 ezerre nőtt. A többi városban a tüntetők összesen több mint 100 ezren voltak. A rendőrség nem volt hajlandó megbecsülni a résztvevők számát.szociális tüntetés Izraelben

A szociális tiltakozási mozgalom körülbelül nyolc hete kezdődött el, s a szervezők példátlan tömegmozgalommá szeretnék azt fejleszteni, bár az akció a nyár végén a kifulladás jeleit mutatta.

A szombat esti demonstráció azonban a legnépesebb lett az eddigiek közül, és egyúttal Izrael történetének legnagyobb tüntetései közé tartozik. Mindazonáltal az elmúlt évtizedekben a többi nagy demonstráció egyike sem volt szociális indíttatású, mind politikaiak voltak, például a közel-keleti béke érdekében.

A szervezők a héten közölték, hogy összesen egymillió embert várnak a szombatra meghirdetett országos tüntetésre. Hadasz Kuslevics, a szervezők egyik képviselője mindazonáltal megjegyezte, hogy valójában több százezer tüntetőre számítanak ötven városban, mert tudják, hogy az egymilliós cél – vagyis a lakosság hetedének mozgósítása – nem reális.

A tüntetések a magas lakásbérleti díjak elleni tiltakozással kezdődtek, de azóta a lista kibővült; tiltakoznak a magas élelmiszer- és üzemanyagárak miatt is, követelik az egészségügyi ellátás, az oktatási rendszer javítását és az adók csökkentését. Felmérések szerint az izraeliek 88 százaléka egyetért a tiltakozások céljával, és 53 százalékuk mondta azt, hogy hajlandó részt venni a tüntetéseken. Benjámin Netanjahu miniszterelnök megbízott egy ad hoc bizottságot, hogy foglalkozzon a tüntetők követeléseivel.