Pekingben tárgyalt az ENSZ-főtitkár líbiai különmegbízottja

Kína az ENSZ nagyobb szerepvállalását szorgalmazza a líbiai konfliktus rendezésében, a feszültség enyhítésében – derült ki az ENSZ-főtitkár líbiai ügyekben illetékes különmegbízottjának pekingi látogatása alkalmával kedden.

Abdul Ilah Khatib két napig volt a kínai főváros vendége, s kedden
tárgyalt Vu Hajlong (Wu Hailong) külügyminiszter-helyettessel.
Vu ez alkalommal a közvetítési erőfeszítések, a konzultációk fokozására hívta fel a
világszervezetet az Afrikai Unióval (AU) és más térségi szervezetekkel, hogy a
lehető legrövidebb időn belül sor kerülhessen Líbiában a tűzszünetre, s
párbeszédet sürgetett a feszültség csökkentésére – áll a Hszinhua hírügynökség
jelentésében.
Jang Csie-cse (Yang Jiachi) külügyminiszter ugyancsak
megerősítette, hogy Kína a politikai rendezés híve, s mint mondta: szeretné, ha
az ENSZ és a Biztonsági Tanács meghatározó szerephez jutna a líbiai válság
megoldásának folyamatában.
Jang a szemben álló feleket arra szólította
fel, hogy országuk és népük érdekeit szem előtt tartva vegyék figyelembe a
nemzetközi közösség közvetítési javaslatait, s legyenek rugalmasabbak a
megoldáskeresésben.
Khatib tájékoztatta kínai vendéglátóit az ENSZ Líbiát
érintő legutóbbi politikai javaslatairól és az észak-afrikai országban tett
július végi látogatásáról, amelynek során tárgyalt Tripoliban és Bengáziban is.
Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszországgal, valamint
Brazíliával, Németországgal és Indiával együtt tartózkodott a Líbia feletti
légtérzárról rendelkező határozat szavazásakor, amivel utat engedett a
beavatkozásnak. A kínai vezetés ugyanakkor azóta többször is kifejezte:
álláspontja szerint a világszervezet nem a koalíciós hadműveletekre, a líbiai
ellenzék katonai támogatására adott felhatalmazást.
Június elején Pekingben a líbiai kormány különmegbízottjaként fogadták a külügyminisztert, s
később pedig az ellenzéki líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) végrehajtó
bizottságának elnökét. Az ÁNT-t a kínai külügyminiszter akkor Kína „fontos
tárgyalópartnerének” nevezte.