Három járókelő meghalt, 19-en megsebesültek

Fegyveres összecsapás Egyiptomban

Maszkot viselő mintegy 150 fegyveres próbálta elfoglalni az egyiptomi biztonsági erők egyik őrszobáját a Sínai-félszigeten. A tűzharcban egy katonatiszt és három járókelő meghalt, 19-en megsebesültek – közölte
szombaton a Mena egyiptomi hírügynökség.
Az események el-Aris városában történtek, még pénteken. Kamionokkal és motorokkal mintegy 150 fegyveres vonult át a város utcáin, fekete zászlókat lobogtatva, rajtuk a felirattal, miszerint „Nincs más
Isten, csak Allah”. A maszkos emberek a levegőbe lövöldöztek, ezzel nagy pánikot
keltve, majd ledöntötték egy korábbi egyiptomi elnök, az iszlamisták által
1981-ben meggyilkolt Anvar Szadat helyi szobrát, s utána rátámadtak az őrszobára.

Szemtanúk szerint a fegyveresek aligha voltak helyiek, mert
többször is eltévedtek, mielőtt eljutottak volna célpontjukig. Az egyiptomi
hadsereg öt embert letartóztatott a támadás nyomán. El-Arisban egyébként
pénteken napközben békés tüntetés is volt, hasonlóan az ország számos más
városához: az iszlamista erők felhívására Egyiptom-szerte több százezren vettek
részt a különböző megmozdulásokban.