Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indítottak eljárást

A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást az ellen a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek demonstrációi idején megzsarolta Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét – közölte a hirado.hu kedden.

Mint írták, a gyanú szerint a férfi azzal fenyegette Lázár Jánost,
hogy a gyerekeit sósavval leönti, ha nem vonja vissza a szolgálati
nyugdíj szabályainak megváltoztatásáról szóló törvényjavaslatot.
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Híradónak
azt mondta: amennyiben valaki a parlament működését oly módon
igyekszik befolyásolni, hogy például személy elleni erőszakos
bűncselekmény elkövetésével fenyeget, akkor ez terrorcselekmény
bűntettének számít. „Önmagában a terrorcselekménnyel való fenyegetés
is egy súlyosnak minősülő bűncselekmény” – tette hozzá a szóvivő.

Az MTV Híradójának értesülése szerint a nyugállományban lévő férfi
szabadlábon védekezik – olvasható a hirado.hu.
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője június közepén közölte az
MTI-vel, hogy megfenyegették Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési
Minisztérium államtitkárát és Lázár Jánost, a Fidesz parlamenti
frakcióvezetőjét. Fazekas Géza akkor azt mondta: Czerván Györgyöt
egy 50 év körüli nyugdíjas rendőr fenyegette meg telefonon. Az eset
zaklatásnak minősül, az ügyészség ezzel gyanúsította meg a férfit, a
bíróság pedig távoltartást rendelt el.
Akkor még vizsgálták, hogy ez összefügg-e azzal az esettel, melyben
egy ismeretlen levélben fenyegette meg Lázár Jánost és
családját.