A más vallásúak, a homoszexuálisok és az iszlamisták elutasításra találnak a török társadalom jelentős részénél – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból, amely rávilágít az egykor mindenható hadsereg hanyatló tekintélyére is.
Az isztambuli Bahcesehir Egyetem által készített felmérés a
hétköznapi élet, a vallás és a politika kérdéseire keresett választ
1600 választópolgár körében. A válaszokból kiderül, hogy 48
százalékuk nem akar keresztény szomszédot; 54-54 százalék
elutasítja, hogy zsidó vagy iszlamista legyen a szomszédja. Ateista
szomszédról pedig a megkérdezettek 64 százaléka nem akar hallani.
A török lakosság 61 százaléka bűnnek tartja, ha egy nő fürdőruhában
mutatkozik a strandon. Hetvenhét százalék pedig úgy véli, hogy a
tudomány és a vallás közötti ellentmondások esetében végül a vallás
álláspontjának van igaza.
Csaknem minden negyedik megkérdezett megértéssel viszonyul a
többnejűséghez, amelyet az iszlám vallás ugyan megenged, ám a török
törvények tiltanak. Kétharmad úgy véli, hogy a feleségnek azt kell
tennie, amit a férje mond. Csaknem egyharmad szerint a nők egy része
időnként megérdemel egy kis verést. Nyolcvannégy százalék nem akar
homoszexuális szomszédot, 68 százalék pedig még élettársi viszonyban
élő párok szomszédságát is elutasítja.
A politikai jellegű kérdésekre adott válaszok a hadsereg
tekintélyének további megcsappanásáról tanúskodnak. Tíz évvel
ezelőtt még a megkérdezettek 84 százaléka bízott a fegyveres erőkben
– mára ez az arány 75 százalékra apadt. Sajtóhírek szerint ennek
elsődleges oka tisztek részvétele az – iszlamista gyökerű –
Erdogan-kormány megdöntésére szőtt állítólagos puccstervekben.