Az egyiptomi keresztények számára
Az egyiptomi keresztények számára új veszélyt jelenthet az arab tavasz – Döntő próbatétel Az egyik tekintélyes egyiptomi liberális napilap szalagcímében nemrégiben az állt, hogy „Koptok rabolták el Raghadát!” A cikk szerint az egyiptomi kopt keresztények hurcolták el a fiatal muzulmán nőt, és egy keresztet tetováltak rá.
„Megkötöztek, cipőkkel vertek, levágták a hajamat, és arra
kényszerítettek, hogy keresztény zsoltárokat olvassak fel!” – mondta
a lapnak a 19 éves lány. Az egyiptomi forradalom óta számos ilyen
történet látott napvilágot, és a korábbiakhoz hasonlóan ezt sem
lehet bizonyítani. Ám az egyiptomi kopt keresztények szemében maga a
szenzációkeltő cím is – amely ráadásul egy tekintélyes lap
címoldalán tűnt fel – azt érzékelteti, hogy a forradalom nyomán
országuk kevésbé toleráns és veszélyesebb hely lett a vallási
kisebbségek számára.
Az arab tavasz kezdetben számukra is kedvezőnek tűnt: az egyre
apadó számú arab keresztények, akik évek óta úgy érezték, hogy a
társadalom peremére szorítják őket, örömmel csatlakoztak a
demokráciát és törvényességet sürgető felhívásokhoz. Ma viszont sok
egyiptomi keresztény úgy érzi, hogy a rendőrállam bukása régóta
szunnyadó feszültségek felszínre törését tette lehetővé, és
veszélybe sodorhatja nemcsak Egyiptom, hanem az egész térség
jellegét.
„Egyenlő jogokra és teljes értékű állampolgárságra
számíthatnak-e a keresztények?” – tette fel a kérdést egy bejrúti
keresztény kommentátor, Szárkisz Naum a The New York Timesnak. A
kairói vallási erőszakhullám nyomán – 24 halott, több mint 200
sebesült és három felgyújtott templom Hoszni Mubarak elnök bukása
óta – a keresztény-muzulmán feszültség a forradalom stabilitását
leginkább veszélyeztető tényezővé vált. Egyben döntő próbatételt is
jelent a tolerancia, a pluralizmus és a törvény uralma számára.
A forradalom hatalmat adott a többségnek, de egyben új
kérdéseket vetett fel az olyan kisebbségi jogok tekintetében, mint a
vallás- vagy a szólásszabadság – ugyanis ezeken a területeken az
iszlamista csoportok saját igényekkel álltak elő, és politikai
erejüket próbálgatják.
A térség keresztényei számára aggasztóak a szíriai események is:
ott, akárcsak Egyiptomban, a keresztények és a többi kisebbség a
világi diktátor, Bassár el-Asszad védelmét élvezte, aki ellen most
népi felkelés van folyamatban. A vallási viszály kezeléséről folyó
vitában a felek egymásra mutogatnak, miközben szinte senki sem
foglalkozik a mélyebben fekvő okokkal, például azzal, hogy a törvény
különböző módon kezeli a muzulmánokat és a keresztényeket.
Eltérő törvények
A 80 milliós Egyiptom lakosságának mintegy 10 százalékát
képviselő keresztények számára a forradalom új helyzetet
teremtett.
Az évtizedeken át elnyomott iszlamisták a politikai színpadra
lépve tüstént hitet tettek az egyiptomi alkotmány egyik cikkelye
mellett, amely szerint Egyiptom muzulmán ország, és az iszlámból
származtatja törvényeit. A keresztények és a liberálisok bizalmas
körben nem titkolják, hogy gyűlölik a szóban forgó paragrafust,
amely Anvar el-Szadat néhai elnök populista gesztusaként került a
szövegbe. Ám az alkotmányos kitétel olyan népszerű a muzulmánok
körében – és jelentése annyira bizonytalan -, hogy a politikai
életben szerepet vállaló liberálisok és keresztények zöme vonakodik
attól, hogy felemelje a szavát ellene, legfeljebb enyhe
módosításokat szorgalmaz, például annak leszögezését, hogy a nem
muzulmánok személyes ügyei saját vallásukra tartoznak.
A vallási erőszakot igen gyakran a gyarmati kort lezáró
egyiptomi törvények robbantják ki, például azzal, hogy szigorúbb
szabályokhoz kötik a templomok, mint a mecsetek építését. A
keresztények ezek megkerülésére gyakran „közösségi központnak”
nevezik építményeiket, amelyekben oltárt is elhelyeznek. A
muzulmánok ezért „megtévesztéssel” vádolják őket, a koptok pedig
„megkülönböztetés” miatt panaszkodnak.
A keresztények szinte teljesen kizárják a válást, miközben az
iszlám válási törvények fokozatosan egyre liberálisabbá váltak. Sok
keresztény ezért áttér az iszlámra, hogy elválhasson, majd megpróbál
visszakeresztelkedni. Az emberrablási vádak ezzel is összefüggnek,
mivel híresztelések szerint nem ritkán előfordul, hogy így próbálják
egyik vagy másik oldalról megakadályozni az áttérést a másik
vallásra. Raghada esetében a kairói rendőrség szerint pusztán
kitalációról van szó, az anya viszont azt váltig állítja, a lányát
olyan sokk érte, hogy nem tud nyilatkozni a sajtónak. Az eltérő
törvények megváltoztatása mindenesetre túl kényesnek tűnik mind a
koptok, mind a muzulmánok szemében.
Egyiptomban, Szíriában és Irakban a kopt vezetők mindig is
erősen támaszkodtak országuk világi szemléletű diktátoraira, így
amikor azok megbuknak vagy bajba kerülnek, a keresztények
veszélyeztetve érzik magukat.
„A kopt jogok fenntartott területet jelentettek. Erről mindig
Mubarak és III. Senuda kopt pápa tárgyalt egymással, az utóbbi
különböző előnyök és védelem fejében politikailag támogatta az
elnököt” – magyarázta az amerikai lapnak Mona Makram Ebeid korábbi
kopt képviselőnő, aki kilépett a liberális Vafd pártból, amikor
annak lapja a Raghadáról szóló írást megjelentette.
Kopt egyházi vezetők szerint az iszlám fundamentalizmust
felbátorította a forradalom, és most el akar űzni minden keresztényt
Egyiptomból. A Muzulmán Testvériség ugyanakkor éppen egy keresztényt
nevezett ki pártjának helyettes vezetőjévé.
Esszam el-Erian, a Testvériség egyik vezetője azt hangoztatja, hogy
pártja az iszlám törvényekből a többi nagy vallással közös elemeket
kívánja hirdetni és alkalmazni: a vallás és a hit szabadságát, az
emberek közötti egyenlőséget, az emberi jogokat és méltóságot.
Sok liberális szerint azonban a vallási konfliktusok azt jelzik,
hogy Egyiptomban külön törvénnyel kellene biztosítani a vallási és
személyes szabadságjogokat még a választások előtt, amelyek
valószínűleg egy iszlám kisebbséget juttatnak majd hatalomra.
„Ez kiküszöbölhetné a ma Egyiptomban fennálló aggodalmakat” –
idézte a The New York Times Mohamed el-Baradei liberális elnökjelölt
egyik szóvivőjének szavait.
