Bekérették az iráni külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az Európai Unió szankciókkal sújtotta az iráni Forradalmi Gárda három parancsnokát –


 Bekérették az iráni külügyminisztériumba a magyar nagykövetet  Bekérették az iráni külügyminisztériumba Magyarország iráni nagykövetét, tiltakozásul amiatt, hogy az Európai Unió szankciókkal sújtotta az
iráni Forradalmi Gárda három parancsnokát – jelentette szerdán internetes oldalán a Tehran Times angol nyelvű iráni lap.

 Busztin György nagykövetnek kedden kellett bemennie a teheráni
külügyminisztériumba. Magyarország csütörtök éjfélig az Európai Unió
Tanácsának soros elnöke.
 Az iráni külügyminisztérium nyugat-európai ügyekért felelős
osztályának főigazgatója erőteljesen bírálta az EU „jogtalan
eljárását”, és tiltakozott amiatt, hogy az EU „kettős mércét
alkalmaz” a közel-keleti térségben zajló fejleményekkel kapcsolatban
– írta a teheráni újság. Az EU elfordította a fejét, amikor
Bahreinben történtek atrocitások – ismertette az iráni
tisztségviselő további bírálatát.
 A magyar nagykövet közölte, tájékoztatni fogja a magyar kormány
illetékeseit az iráni külügyminisztérium tiltakozásáról.
 Pénteken jelentették be Brüsszelben, hogy az iráni Forradalmi Gárda
parancsnoka és annak két helyettese is szerepel azon az EU hivatalos
közlönyében közzétett listán, amely a szíriai tüntetések leverésében
részt vevőket, illetve az ehhez támogatást nyújtókat sorolja fel.
Európai bankszámláik zárolásával és vízumtilalommal büntetik őket.

 A hét végén az iráni külügyi szóvivő alaptalannak, „az Iráni Iszlám
Köztársaság elleni propagandának” és a „valóság meghamisításának”
nevezte az EU vádjait.