Újabb ezer szíriai menekült érkezett Törökországba
Újabb ezer szíriai menekült érkezett Törökországba
Mintegy 1250 szíriai menekült érkezett Törökországba az utóbbi 24 órában, így
március közepe óta összesen már 1800-an választották a szomszédos
országot az otthoni bizonytalanság és erőszak helyett.
A török település, Yayladagi mindössze negyvenegynéhány kilométerre
található Dzsiszr es-Sugúrtól, ahol a szíriai hadsereg véres harcot
folytat a tüntetőkkel. Egy helyi aktivista, Musztafa Osszo elmondta,
hogy a fegyveres erők csaknem teljesen bekerítették a várost,
pusztán egy kivezető utat hagytak szabadon. A műveletet Bassár
el-Aszad szíriai elnök öccse, Maher vezeti.
A szíriai menekültekről a Vörös Félhold gondoskodik. Jelenleg hat
hektáron több mint száz sátrat állítottak fel a közel-keleti
országból érkezők elszállásolására.
A török vezetőkben kellemetlen emlékeket ébreszt a menekültáradat:
hasonló helyzetbe kerültek 1991-ben, amikor több százezer iraki kurd
lépte át a határt Szaddám Husszein néhai diktátor offenzívája elől
menekülve.
Ahmet Davutoglu török külügyminiszter szerint egyelőre ellenőrzésük
alatt tartják a helyzetet, Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök pedig
biztosította a szíriaiakat, hogy a határok nyitva maradnak.