Líbia, Afganisztán és a terrorizmus

az amerikai elnök londoni tárgyalásainak középpontjában


Líbia, Afganisztán és a terrorizmus az amerikai elnök londoni tárgyalásainak középpontjában – Kadhafi líbiai vezető kénytelen lesz távozni országa éléről, ha a nemzetközi közösség kitart a hadműveletek jelenlegi iránya mellett – mondta szerdán Londonban Barack Obama amerikai elnök, aki az al-Kaida terrorhálózat elleni további harcról és az afganisztáni politikai rendezés
lehetőségeiről is tárgyalt David Cameron brit miniszterelnökkel.

 Obama hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként töltött két napot Londonban, de a látogatás befejező, szerdai napján – a jórészt protokolláris programokkal telt első nap után – a világpolitika került előtérbe.
 Az amerikai elnök és a brit kormányfő a Downing Street-i
miniszterelnöki hivatalban tartott egyórás szerdai megbeszélés után
közös szabadtéri sajtótájékoztatót tartott a brit kormány exkluzív
rendezvényközpontjaként szolgáló Lancaster House parkjában. Cameron
a sajtóértekezleten kijelentette: „elképzelhetetlen” Líbia jövője
úgy, hogy Moammer el-Kadhafi marad az ország élén, azzal együtt is,
hogy a Líbia ügyében hozott ENSZ-határozat nem a rendszerváltozást
célozza, hanem a polgári lakosság védelméről szól.
 Obama ehhez a kijelentéshez csatlakozva azt mondta: a katonai
beavatkozás eddigi, „hatalmas” eredményei láttán a Kadhafi-rezsim
megértheti, hogy nem fog enyhülni a szövetségesek által rá gyakorolt
nyomás. Az amerikai elnök hozzátette: a líbiai katonai akciónak most
már megvan az ahhoz szükséges lendülete, hogy ha a szövetségesek „továbbra is a jelenleg követett irányban haladnak”, akkor Kadhafi végül kénytelen lesz távozni.
 A szerdai londoni sajtótájékoztatón a brit kormányfő kijelentette,
hogy a szövetségeseknek Afganisztánban sikerült megtörniük a tálibok
lázadásának lendületét, és most elérkezett annak az ideje, hogy az
erőfeszítések további fokozásával immár a politikai rendezés legyen
a cél. Ehhez azonban a táliboknak egyértelműen meg kell szakítaniuk
a kapcsolatot az al-Kaidával, le kell mondaniuk az erőszakról, és csatlakozniuk kell a tartós béke megteremtését célzó politikai folyamathoz – mondta Cameron.
 A brit parlament két házának képviselői előtt tartott szerda
délutáni beszédében Barack Obama azt mondta, hogy az al-Kaida
„vallásháborúra törekszik a Nyugattal”, ugyanakkor muszlimok ezreit
mészárolta le világszerte. A nyugati országok viszont nem az iszlám
ellen vívnak háborút, harcuk az al-Kaida és szélsőséges
szövetségesei ellen összpontosul – tette hozzá.
 Az amerikai elnök az al-Kaidára mért „hatalmas csapásnak” nevezte a
terrorhálózat egykori vezére, Oszama bin Laden megölését.
 Obama a brit parlament legősibb épületében, az 1097-ben emelt Westminster Hallban beszélt a törvényhozás két kamarája, az alsóház és a Lordok Háza tagjai előtt.
 Ő az első amerikai elnök, aki itt szólalhatott fel, és más külföldi
vezetők is nagyon ritkán részesülnek e megtiszteltetésben. A II. világháború óta eddig csak Charles de Gaulle néhai francia elnök, Nelson Mandela volt dél-afrikai államfő és XVI. Benedek pápa mondott beszédet a Westminster Hallban. Szerda délutáni beszédével Obama befejezte londoni látogatásának hivatalos programját. Az amerikai elnök csütörtökön Franciaországba, onnan pedig Lengyelországba utazik.