Orbán Mubaraknál

A magyar-arab kapcsolatok újjáépítéséről és a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködésről is tárgyalt 


A magyar-arab kapcsolatok újjáépítéséről és a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködésről is tárgyalt egymással hétfőn Kairóban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

 

Az egyiptomi látogatáson tartózkodó magyar kormányfő a találkozó
után magyar újságírók előtt – utalva Gyurcsány Ferenc volt
miniszterelnök korábbi nyilatkozatára – azt mondta: Magyarország
néhány évvel ezelőtt elveszítette az arab világ jóindulatát, amikor
„idétlen megjegyzésekkel a terrorizmus és az iszlám közé
egyenlőségjelet tettünk”. Azóta dolgozik a magyar diplomácia azon –
folytatta -, hogy Magyarország visszaszerezze a jó kapcsolatok
lehetőségét a térségben, és miniszterelnökként az EU-elnökség
átvétele után ezért tette éppen Kairóban az első olyan látogatását,
amely az Európai Unión kívül van.
 A Mubarakkal folytatott megbeszélésről Orbán Viktor úgy
fogalmazott: „a jövőről tárgyaltunk, az elnök optimista”. Szó volt
arról, hogyan lehetne az arab-magyar kapcsolatokat, azon belül is az
egyiptomi-magyar kapcsolatokat magasabb szintre emelni elsősorban a
gazdasági együttműködés területén – ismertette.
 A kormányfő szerint az arab világ olyan sarka a földgolyónak, ahol
a magyaroknak kifejezetten jó híre van. Ez nem mondható el a Föld
mindegyik sarkáról, „itt azonban szeretnek bennünket” –
hangsúlyozta, megjegyezve, hogy ez még a kommunista időkre nyúlik
vissza, amikor magyarországi nagy cégek komoly fejlesztéseket
hajtottak végre Egyiptomban és más arab országokban. Emellett az
egyiptomi értelmiség soraiban is található több száz olyan
szakember, aki Magyarországon szerezte meg a diplomáját, vagyis
„személyes kapcsolatban is állnak velünk” – hívta fel a
figyelmet.
 Orbán Viktor úgy látja, „Egyiptom kulcsszerepet játszik ennek a
térségnek a stabilitásában. Ők szeretnék, hogy ha az EU ezt
elismerné. (…) Egy +advanced statust+ szeretnének megszerezni, s
mi ezt támogatjuk”. Hozzáfűzte, az EU soros elnökeként Magyarország,
majd az őt követő Lengyelország sokat tehet az EU és az arab világ
kapcsolatainak erősítésében, ugyanis „valahogy a közép-európaiak
jobban megtalálják a hangot Egyiptomban az arabokkal, mint a nagy
államok képviselői”.
 A Mubarakkal való tárgyaláson téma volt a magyar gazdaság helyzete
is, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor arról tájékoztatott, hogy az
egyiptomiak javítani akarják a mérlegüket Magyarországon. Azt
szeretnék, ha Magyarország egy közép-európai elosztó központként
működne az egyiptomi termékek számára.
 Egyiptomi hivatalos látogatásával kapcsolatban emlékeztetett:
programja során két gyárat is felavat, az egyik egy orvosi
műszereket gyártó üzem, a másik pedig – „nem csalás, nem ámítás” –
egy acélcég. „Mi, magyarok itt acélt fogunk előállítani. Remélem,
egyszer majd otthon is megújul a magyar acélgyártás, nem csak itt,
Egyiptomban” – tette hozzá.
 Kérdésre megerősítette, vasárnap az Arab Liga főtitkárával, Amr
Múszával folytatott tárgyaláson téma volt a tunéziai helyzet is,
amelyről – mint idézte – a liga főtitkára azt mondta, forradalomnak
tekinti az ott történteket.
 A tunéziai felkelésnek van egy szociális tartalma is, „amin nekünk,
magyaroknak is érdemes hosszabb távon elgondolkodni”, hiszen az
élelmiszerárak robbanásszerű növekedése volt az egyik kiváltó oka a
megmozdulásoknak – hangsúlyozta Orbán Viktor, megjegyezve, hogy ez
újabb kihívást jelent a tradicionálisan jó mezőgazdasági
hagyományokkal rendelkező országok számára, mint amilyen például
Magyarország is.
 Mindenki arra törekszik, hogy Tunézia határain belül oldják meg az
ügyet – idézte fel a találkozón elhangzottakat a kormányfő.

BreuerPress-media info