KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN
PORTUGÁLIÁBAN MEGKEZDŐDÖTT AZ ELNÖKVÁLASZTÁS
Lisszabon – Megkezdődött vasárnap Portugáliában az elnökválasztás.
A nyugat-európai országban 9,6 milliónyian rendelkeznek szavazati
joggal, több mint 12 ezer szavazókörzetben adhatják le voksukat. Hat
jelölt szállt versenybe, de a közvélemény-kutatások a jelenleg
hivatalban levő, az ellenzéki Szociáldemokrata Pártból való államfő,
Anibal Cavaco Silva elsöprő győzelmét jósolják már az első
fordulóban. Silva akár a voksok 60 százalékát is összegyűjtheti, míg
a második helyre pályázó Manuel Alegre, a kormányzó szocialisták
jelöltje csupán harmadannyi szavazatra számíthat. Silva tíz éven át,
1985 és 1995 között volt az ország miniszterelnöke, és kitöltötte
ötéves államfői mandátumát is. A korlátozott jogkörökből fakadóan az
elnök elsősorban protokolláris feladatokat lát el.
BELGA TÖMEGTÜNTETÉS A GYORS KORMÁNYALAKÍTÁSÉRT
Brüsszel – Legkevesebb 15 ezren, egyes becslések szerint mintegy 30
ezren tüntettek vasárnap Brüsszelben az új belga kormány mielőbbi
megalakítását követelve. Ezen a napon immár 224. napja volt Belgium
igazi kormány nélkül: a tavaly júniusi választások óta mindmáig
ügyvezető kabinet látja el a legszükségesebb teendőket, miközben a
holland nyelvű flamand, illetve a franciaajkú vallon pártok
képviselői végeláthatatlan és meddő tárgyalásokat folytatnak
egymással arról, milyen közös platformon lehetne politikai
felhatalmazással bíró kormányt alakítani Belgiumban. A vasárnapi
tüntetést a politikai életben ismeretlen, magukat pártoktól
függetlennek mondó fiatalok szervezték. A demonstráción elhangzott
jelszavak tanúsága szerint „szégyenletesnek” tartják, hogy még
mindig nincs kormánya Belgiumnak. A szónokok „nyílt és tisztességes
párbeszédet” követeltek a két népközösség pártjai között.
AZ IRÁNI ATOMPROGRAMRÓL SZÓLÓ TÁRGYALÁSOK FOLYTATÁSÁT REMÉLI
AHMADINEZSÁD
Teherán, Peking – Az iráni elnök azt reméli, hogy folytatódnak a
tárgyalások a nagyhatalmakkal az iráni atomprogramról. Egy nappal a
kudarccal végződött isztambuli tanácskozás után, vasárnap Mahmúd
Ahmadinezsád úgy tett, mintha nem lenne kérdéses az egyeztetések
folytatása. Az iráni Rast városból közvetített televíziós beszédében
úgy fogalmazott, hogy a következő tárgyalások jó eredményekkel
zárulhatnak, ha „a másik fél kész az igazságosság, az egyenlőség és
a tisztelet útján haladni”. Catherine Ashton, az EU kül- és
biztonságpolitikai főképviselője, a Biztonsági Tanács öt állandó
tagjából és Németországból álló hatok küldöttségének vezetője a
kétnapos megbeszéléseket követően csalódottságának adott hangot.
Közölte, hogy nem terveznek újabb tárgyalásokat, de az ajtó nyitva
marad Teherán előtt. Szaíd Dzsalíli iráni főtárgyaló egyik
tanácsadója azt mondta, hogy a tárgyalások folytatódnak, de sem azok
időpontjáról, sem helyszínéről még nem döntöttek.
EGYIPTOM: AZ AL-KAIDÁHOZ KÖTHETŐ PALESZTIN CSOPORT ÁLL A
SZILVESZTERI MERÉNYLET MÖGÖTT
Kairó – A kairói kormány szerint egy, az al-Kaida nemzetközi
terrorhálózathoz köthető gázai csoport követte el szilveszterkor az
észak-egyiptomi Alexandria egyik kopt keresztény temploma elleni
öngyilkos merényletet. Habib al-Adli egyiptomi belügyminiszter
közölte vasárnap, hogy a terrorcselekmény mögött az Iszlám Hadserege
nevű szervezet áll. A hatóságoknak döntő bizonyítéka van a szervezet
érintettségére e „gyalázatos terrorcselekmény tervezésében és
végrehajtásában” – mondta. A szervezet később tagadta, hogy érintett
lenne a merényletben. Alexandria egyik kopt keresztény temploma
előtt pokolgépet robbantott fel egy öngyilkos merénylő január 1-jére
virradóra, félórával az éjféli mise után, amikor a hívők távoztak a
templomból. A robbantásban 23-an meghaltak. Ez volt tíz év óta a
legsúlyosabb merénylet az egyiptomi keresztények
ellen.
NÉPSZÁMLÁLÁSI KAMPÁNYT INDÍT A SZLOVÁKIAI MAGYAROK KEREKASZTALA
Pozsony – Szlovákiában rövidesen kampány indul a májusi
népszámlálás kapcsán. A cél, hogy minél többen vállalják fel magyar
identitásukat. A kampányt a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK)
fogja koordinálni – közölte a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.
Bara Zoltán, a szlovákiai magyar civil szervezeteket tömörítő
Kerekasztal szóvivője a hírportálnak elmondta: a héten összeült az
SZMK, megtárgyalta idei programját, és meghatározta a 2011-es év
prioritásait. A program három témára összpontosít. Az első a májusi
népszámlálás, amely előtt a Kerekasztal tájékoztató kampányt kíván
indítani, hogy minél többen vállalják fel nemzeti identitásukat.
Létrehoznak egy koordinációs bizottságot, amelyben a Csemadok, a
Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szlovákiai Magyar
Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a
Diákhálózat, valamint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is
képviselteti magát – fejtette ki a szóvivő.
A KÉTPÁRTI EGYÜTTMŰKÖDÉS SZÜKSÉGESSÉGÉT KÍVÁNJA HANGSÚLYOZNI OBAMA UNIÓS ÜZENETÉBEN
Washington – Az Egyesült Államok előtt álló, mindenekelőtt
gazdasági problémák megoldása érdekében a kétpárti együttműködés
szükségességét kívánja hangsúlyozni az unió helyzetéről szóló,
szokásos elnöki üzenetében Barack Obama. Mindezt maga az elnök
jelentette be már előzetesen szombaton Washingtonban, három nappal a
nagy érdeklődéssel várt beszéd elhangzása előtt. Hétvégi
videóüzenetében az elnök utalt arra, hogy a gazdasági növekedés
biztosítása és a munkahelyteremtés érdekében elsősorban a demokraták
és a republikánusok együttműködésére van szükség. Az unió
helyzetéről szóló üzenet egyfajta útiterv az elnök számára, és Obama
tényleges prioritásait tartalmazza, különös tekintettel arra, hogy
azok megvalósítása nagyban befolyásolhatja 2012-es újraválasztási
esélyeit. A beszéd helyi idő szerint kedd este hangzik el.














