Clinton a befolyásos Amerikai Zsidó Tanács tagjai előtt helyi idő
szerint csütörtökön Washingtonban mondott beszédében úgy vélte:
határozott intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy az arab
országok megmutassák Izraelnek, a palesztinoknak, valamint saját
népüknek, lehetséges a (közel-keleti) béke, amely kézzelfogható
eredményeket fog hozni.
Clinton kérte Szíriát, szüntesse be a Hezbollah libanoni síita
szervezetnek és a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin radikális
iszlamista mozgalomnak a fegyverek szállítását. Az arab országokat
felhívta, továbbra is támogassák, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök
tárgyaljon Izraellel, valamint nyújtsanak több pénzügyi segítséget a
működőképes palesztin intézményrendszer létrehozásához.
Az arab országok külügyminiszterei szombaton ülnek össze, s Clinton
reményei szerint támogatják majd a félbeszakadt izraeli-palesztin
béketárgyalások felújítását célzó amerikai javaslatot.
Az amerikai külügyminiszter szorgalmazta, hogy az arab országok
nyújtsanak kezet Izraelnek, bizonyítsák, hogy véget ér a zsidó állam
regionális elszigeteltsége.
Izraeltől Clinton azt várja, hogy tartsa tiszteletben a palesztinok
jogos törekvéseit, szüntesse be a zsidó telepek építését, elégítse
ki a gázai övezetben a humanitárius szükségleteket, és támogassa a
Palesztin Hatóságnak a palesztin intézményrendszer kiépítését célzó
erőfeszítéseit.
Barack Obama amerikai elnök szeretné elérni az izraeli-palesztin
béketárgyalások felújítását, de erőfeszítései eddig eredménytelenek
maradtak.
BreuerPress/MTI/AFP/Reuters