Auschwitz Album – Rólunk, nekünk, nélkülük

 Auschwitz Album Rólunk, nekünk, nélkülük címmel nyílt kiállítás kedden
Zalaegerszegen, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.


 A budapesti Holokauszt Emlékközpont tárlata a vészkorszak áldozatainak állít
emléket, a magyarországi emléknap, április 16. alkalmából.

 Az albumban látható férfiak, nők és gyermekek arcából mindössze
annyi maradt meg, ami a fotókon látható – mondta a kiállítás
megnyitóján Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke. Az
akkori törvények úgy fogalmaztak, „a társadalmilag káros, veszélyes
elemeket ki kell iktatni”, és a törvényhozók még a kétéves
gyermekekről is így gondolkoztak; ártatlan embereket gyilkoltak meg,
csak azért, mert zsidónak születtek – emlékeztetett.
 Soha többé nem ismétlődhet meg az a szörnyűség, ami a
vészkorszakban bekövetkezett – hangsúlyozta Lomnici Zoltán, a
napokban megalakult Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. Mint
hozzátette, a szervezet létrejöttét azért kezdeményezte, hogy
fellépjenek az antiszemitizmus, a rasszizmus, a keresztény- és a
magyarellenesség ellen, hiszen ezek a vonulatok a mai korban is
feltűntek.
 Lomnici Zoltán beszélt arról is, hogy bíróként nem foglalkozhat
politikával, de felhívhatja a figyelmet azokra a fiatalokra, akiket
csak azért bántalmaztak, mert magyarnak születtek. „Ha hiszünk
benne, hogy a jobb jövő csak összefogással, az emberi méltóság
tiszteletével képzelhető el, akkor Magyarország Európában a nyertes
és nem a leszakadó nemzetek közé fog kerülni” – fogalmazott Emberi
Méltóság Tanácsának elnöke.
 Az Auschwitz Album a magyar zsidó transzportok koncentrációs
táborba hurcolását, a deportálást, megérkezésüket mutatja be. A
fotókat az SS Azonosítási Szolgálat két tagja készítette.
 A kétszáz képet a kárpátaljai Bilkéről deportált Jákob család
lánya, Lili találta meg 1945. április 9-én, a Dora-Mittelbau
koncentrációs tábor felszabadításakor. A tulajdonában maradt
fotókról 1946-ban a Prágai Zsidó
Múzeumban másolatokat készítettek, s az egyik sorozat később
Budapestre került. Az albumot Jákob Lili – aki 1948-ban az Egyesült
Államokba emigrált, 1999-ben ott is halt meg – 1980-ban a
jeruzsálemi Jad Vasem Intézetnek adományozta.
 A kiállítás anyaga az április 16-i holokauszt megemlékezéshez nyújt
segédanyagot – mondta Siklósi Vilmos, a Zalaegerszegi Zsidó
Hitközség elnöke a megnyitón. A zalaegerszegi gimnázium a helyi
zsidóság életéről készített tablót, a helytörténeti anyagot
ugyancsak kedden mutatták be.

 

BreuerPress/MTI