A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul.
Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak.
A 30 év című koncert a Művészetek Palotájában a BTF három évtizedéről emlékezik meg, és a Liszt Ferenc Kamarazenekar műsorával felidézi az első fesztivál programját – hangsúlyozta Koch Andrea, a Budapesti Fesztiválközpont kommunikációs vezetője az MTI-nek.
Az esten elhangzik Corelli Concerto grossója, Bartók Divertimentója, Bach A-dúr oboaversenyének trombita átiratát pedig Boldoczki Gábor szólaltatja meg. A szaksajtó által a „harmadik évezred rombitazsenijeként” értékelt muzsikus rendszeresen dolgozik jól ismert európai szimfonikus és kamarazenekarokkal, köztük a Bajor
Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Cseh Filharmonikusokkal, a Camerata Salzburggal vagy a Moszkvai Szólistákkal. Készített lemezt a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Sinfonia Varsoviával, az I Musici di Romával, 2008 áprilisában pedig a Gulbenkian Zenekarral felvett Sosztakovics-albumát a brit Gramophone Magazine a hónap lemezének választotta.
Mozart G-dúr zongoraversenyét hétfőn este Gyenyisz Macujev játssza, aki 23 évesen megnyerte a moszkvai Csajkovszkij Versenyt. Együtt dolgozott Zubin Mehtával, Lorin Maazellel, Jurij Tyemirkanovval, Valerij Gergijevvel, Mariss Jansonsszal, Leonard Slatkinnal, Fischer Ivánnal, Gianandrea Nosedával és Myung-Whun Chunggal. Rahmanyinov unokájának felkérésére 2008 októbere óta ő a zeneszerzőről elnevezett alapítvány művészeti igazgatója.
Sosztakovics c-moll versenymű zongorára, trombitára és vonószenekarra című művében mindkét szólista szerepel. E mű hangszerelése eltér szimfonikus hagyománytól: vonósokból, zongorából és egy trombitából áll.
A Rivalda Fesztivál a koncert előtt veszi át jelképesen a stafétabotot a BTF-től. A vidéki színházakat felvonultató sorozatban 13 előadást, a békéscsabai, a debreceni, a dunaújvárosi, az egri, a győri, a kecskeméti, a miskolci, a nyíregyházi, a soproni, a
tatabányai, a szekszárdi, a szombathelyi, és a zalaegerszegi társulat egy-egy produkcióját láthatja a közönség május 7. és 18. között a fővárosi Thália Színházban.
A programban látható előadásokat szakmai zsűri válogatta ki, a résztvevő színházak igazgatóinak javaslata alapján. Újdonságnak számít az is, hogy a színházak csak az adott évadban bemutatott előadások közül ajánlhattak.
A résztvevő társulatok legjobbjai a fesztivál zárónapján nem távoznak üres kézzel, a szervezők díjjal is készülnek. A szakmai elismerés mellett, a Thália Színház közönségdíját is hazavihetik a publikum által is legjobbnak ítélt előadás alkotói.
MTI / BreuerPress info