Abbász elvben elfogadta a közvetett tárgyalásokat Izraellel

Mahmúd Abbász palesztin elnök elvben elfogadta, hogy közvetett tárgyalásokat folytasson Izraellel, ám ehhez garanciákat kér Washingtontól.


Abbász ugyanakkor nem mondott le arról, hogy a ciszjordániai zsidó telepépítések teljes leállításától tegye függővé a közvetlen béketárgyalások megindítását.
Egy név nélkül nyilatkozó palesztin tisztségviselő elmondta, hogy február 20-án az Egyesült Államok közvetítésével a felek három hónapos tárgyalássorozatot kezdenek, egyebek közt azzal a céllal, hogy kedvező légkört teremtsenek és megállapodjanak a jövőbeli palesztin állam határairól. Az izraeli és a palesztin fél között George Mitchell, az amerikai elnök különmegbízottja fog ingázni – tette hozzá.
A közvetett tárgyalások ideje alatt – Mitchell javaslatára – a zsidó állam palesztin foglyokat tervez szabadon engedni, illetve leállítja az izraeli hadsereg behatolásait a palesztin ellenőrzésű városokba. Ezenkívül a tervek szerint átad a palesztin hatóságnak egy eddig izraeli felügyelet alatt álló területet, engedélyezi a
palesztin politikai irodák működését Kelet-Jeruzsálemben, valamint lehetővé teszi építőanyagok szállítását a Gázai övezetbe.
George Mitchell nemrég új javaslatokat terjesztett elő a
palesztin menekültek, Jeruzsálem státusa, illetve a jövőbeli palesztin állam határainak ügyében is. Abbász elnök, mielőtt még állást foglalna az ügyben, szeretné megismerni az Egyesült Államok álláspontját, és választ vár az amerikai kormánytól arra, hogy mit tenne Washington, ha az izraeli kormányfő elutasítaná a javaslatokat – közölte a tisztségviselő.

 

MTI/AFP/ BreuerPress Info