AZ FBI-NÁL NINCS ELÉG FORDÍTÓ A HÍRSZERZÉSI ANYAGOK FELDOLGOZÁSÁRA

ANTISZEMITIZMUS MIATT PÁRIZSBAN PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK DIEUDONNÉT


KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN

 

 ISMÉT NORBERT LAMMERTET VÁLASZTOTTÁK A NÉMET ALSÓHÁZ ELNÖKÉVÉ
  Berlin – Ismét Norbert Lammertet választották a német parlament új
összetételű alsóházának (Bundestag) elnökévé a keddi alakuló ülésen.
A szeptember végi választások eredményeként létrejött Bundestag
Németország háború utáni történetében a 17-ik. Norbert Lammertre –
aki a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselője – a
törvényhozók 84,6 százaléka szavazott. A 60 esztendős konzervatív
politikust négy évvel ezelőtt ennél is nagyobb többséggel
választották meg a Bundestag elnökévé.
 
 AZ ÚJ TÍPUSÚ INFLUENZA VESZÉLYEIRE FIGYELMEZTETETT AZ EU
EGÉSZSÉGÜGYI BIZTOSA
 Berlin – Az új típusú influenza terjedésének veszélyére
figyelmeztetett az Európai Unió egészségügyi biztosa. Andrulla
Vaszilou a Die Welt című német lapnak adott interjúban a fertőzés
terjedésével kapcsolatban meglehetős borúlátó forgatókönyvet vázolt
fel. A biztos szerint ugyanis attól kell tartani, hogy az
elkövetkező hónapokban a H1N1-vírus új mutációja alakulhat ki, amely
a jelenleginél jóval agresszívabb lesz. „Ebben az esetben sajnos a
halottak számának jelentős megnövekedésével kell számolni” –
hangoztatta a ciprusi biztos. Úgy ítélte meg, hogy az új influenza
terjedését rendkívül komolyan kell venni és felszólította az Európai
Unió tagországainak állampolgárait, hogy oltassák be magukat a
H1N1-vírus ellen.
 
  ÚJ VÍRUS – AZ ELSŐ KÉT HALÁLOS ÁLDOZAT OROSZORSZÁGBAN
 Moszkva – Meghalt két nő az orosz Távol-Keleten az új típusú
influenzában; a betegség először követelt halálos áldozatot
Oroszországban – erősítette meg kedden Gennagyij Onyiscsenko orosz
tiszti főorvos. Mindkét haláleset a dél-szibériai Csita városában
történt, s eredetileg a helyi kormányzó honlapján jelentették be. Az
áldozatok egy 29 éves kismama és egy 50 éves nő, az állapotos
asszony magzatát nem sikerült megmenteni – adta hírül az Interfax
orosz hírügynökség. Onyiscsenko közlése szerint eddig 1349 esetben
bizonyosodott be újinfluenzás megbetegedés Oroszországban, de
szakértők szerint ennél jóval több lehet a fertőzöttek száma. Egy
tekintélyes szakember már hetekkel ezelőtt állította, hogy volt már
halálos áldozat.

 

 AZ AMERIKAI SZÁMVEVŐSZÉK INTERNETES VÉDELMI TERVET SÜRGET KITERJEDT
INFLUENZAJÁRVÁNY ESETÉRE
 Washington – Az amerikai számvevőszék
(GAO) internetes védelmi
tervet sürget a kormánytól arra az esetre, ha a kiterjedt
inluenzajárvány a világháló bedugulásához vezetne. A GAO szakértői
hiányolják, hogy a terrorizmus elleni küzdelmet összehangoló és a
fontos telekommunikációs hálózatok biztonságáért felelős
belbiztonsági minisztériumnak nincs internetes tartalékterve. A
számvevőszék friss tanulmánya szerint az új típusú influenzavírus –
ha a jelenleginél lényegesen több fertőzés lenne – akár 40
százalékos munkaerő-kiesést okozhat; az iskolákból kimaradó,
otthonaikban internetező gyerekek, valamint a távdolgozó felnőttek
komoly fennakadásokat idézhetnének elő a világháló működésében.

 ELŐZETES LETARTÓZTATÁSBAN MARAD OVERDOSE TULAJDONOSA
 Bukarest – Előzetes letartóztatásban marad Mikóczy Zoltán, az
Overdose versenyló tulajdonosa és annak üzlettársa, akiknek
szabadlábra helyezési kérelmét kedden megalapozatlannak találta és
elutasította a nagyváradi bíróság. Mikóczyt és annak magyar
állampolgárságú üzlettársát, Gy. D. S.-t a múlt héten helyezték tíz
napra szóló előzetes letartóztatásba. Azzal gyanúsítják őket, hogy a
csődbe ment és felszámolás alatt álló romániai húsüzemükből 700 ezer
lej (43 millió forint) becsült értékű gépeket próbáltak elvinni
hitelezőik elől. Ellenük a múlt csütörtökön adtak ki tíz napos
előzetes letartóztatási parancsot, amely vasárnap jár le. Jelenleg a
Bihar megyei rendőrség nagyváradi fogdájában vannak.

 

 BOLÍVIAI KOMMANDÓSAKCIÓ – AZ ÜGYÉSZ NEM VESZI FIGYELEMBE A MAGYAR
VIZSGÁLATI EREDMÉNYEKET
 La Paz – A Rózsa Flores Eduardo
állítólagos terroristacsoportjának
ügyét vizsgáló bolíviai ügyész nem veszi figyelembe a magyar
szakértői véleményt, amely szerint Magyarosi Árpád halálát
„kivégzés” okozta – írták kedden a helyi lapok. „Az ügyészségnek
nincs oka figyelembe venni a jelentést, mivel az nem hivatalos,
hanem magánúton készült, Magyarosi Árpád családjának kérésére” –
jelentette ki a lapok szerint Marcelo Sosa. A szakértői jelentés
felhasználását az Európai Unió bolíviai képviselője, Nigel Baker La
Paz-i brit nagykövet sürgette a múlt csütörtökön. A bolíviai elnök
válaszul még aznap kirohanást intézett az Európai Unió ellen.

 

 AZ FBI-NÁL NINCS ELÉG FORDÍTÓ A HÍRSZERZÉSI ANYAGOK
FELDOLGOZÁSÁRA

 Washington – Az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) nincs
elég fordítója ahhoz, hogy időben fel tudja dolgozni az idegen
nyelvű hírszerzési értesüléseket – írta a keddi The New York Times.
 A washingtoni igazságügyi minisztérium jelentése szerint az utóbbi
években ugrásszerű mértékben megnőtt az FBI által lehallgatott
telefonbeszélgetések és kiszűrt elektronikus levelek mennyisége, és
az iroda „jelentős mértékben” el van maradva ezeknek az anyagoknak a
fordításával. Az ok: kevés a fordító. A jelentés szerint a késedelem
miatt az FBI esetleg nem fordít kellő időben figyelmet olyan
információkra, amelyek fontosak a terrorizmus elleni küzdelemben
vagy a kémelhárításban.

 

 ANTISZEMITIZMUS MIATT PÁRIZSBAN PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK
DIEUDONNÉT

 Párizs – Antiszemita kijelentései miatt 10 ezer eurós
pénzbüntetésre ítélte kedden a párizsi büntetőbíróság Dieudonnét. A
holokauszttagadásért és antiszemita kijelentéseiért már többször
elítélt francia humorista legutóbb tavaly decemberben okozott
botrányt, amikor legújabb provokatív műsora sztárvendégének, az első
francia „tudományos holokauszt-tagadóként” számon tartott Robert
Faurissonnak átnyújtotta a „szalonképtelenség díját”. A bíróság
Dieudonnét zsidó vallású és származású személyekkel szemben
nyilvánosan elhangzott sértegetésben találta bűnösnek.