ÖNGYILKOS ROBBANTÁS AZ ISZLÁMÁBÁDI WFP-IRODÁBAN

RENDŐRI RIADÓKÉSZÜLTSÉG JERUZSÁLEM ÓVÁROSÁBAN
 


KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN 

 

 

 GÖRÖGORSZÁGBAN ABSZOLÚT TÖBBSÉGET SZERZETT A SZOCIALISTA
PÁRT
 Athén – Abszolút többséget szerzett a görög parlamentben a
vasárnapi választásokon az eddigi ellenzéki szocialista párt –
derült ki a voksok csaknem 99 százalékának összesítése alapján. A
végeredményhez közeli hivatalos eredmény szerint a Jeórjiosz
Papandreu vezette Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) a
szavazatok 44 százalékát söpörte be, és ezzel 160 képviselői helyet
szerzett a 300 fős parlamentben. Az új parlament várhatóan
Papandreut fogja megválasztani miniszterelnöknek. A Kosztasz
Karamanlisz miniszterelnök vezette konzervatív Új Demokrácia párt 33
százalékot kapott, ezzel 91 mandátumhoz jutott.

 BLACKBURN, GREIDER ÉS SZOSTAK KAPTA MEGOSZTVA AZ ORVOSI
NOBEL-DÍJAT
 Stockholm – Elizabeth Blackburn, Carol Greider és Jack Szostak
amerikai tudósoknak ítélték oda hétfőn megosztva az idei orvosi
Nobel-díjat Stockholmban. A Karolinska Intézet indoklása szerint a
három kutató egy alapvető biológiai problémára talált megoldást:
felfedezték, hogyan másolódnak a kromoszómák és milyen folyamat védi
őket a töredezéstől. Kutatásaik hozzájárultak az öregedési
folyamatok és a betegségek kialakulásának teljesebb megértéséhez,
illetve lehetséges új terápiák kifejlesztéséhez. A legmagasabb
orvostudományi elismerés 10 millió svéd koronával (1 millió euró)
jár együtt. Az ausztrál születésű Blackburn a Kaliforniai Egyetem
professzora, a brit származású Greider a Johns Hopkins Egyetemen
kutat, a szintén brit születésű Szostak pedig a Harvard Egyetem
kutatója.

 NÉPSZAVAZÁSI VITÁK JEGYÉBEN KEZDŐDÖTT A BRIT KONZERVATÍVOK
KONGRESSZUSA
 London – Megkezdődött hétfőn az ellenzéki brit Konzervatív Párt
éves kongresszusa, amelyet a lisszaboni szerződésről szóló
népszavazási tervek vitái öveznek. William Hague, a tory
árnyékkormány külügyminiszter-jelöltje – e minőségében David Cameron
pártvezér és miniszterelnök-jelölt nem hivatalos helyettese – a
csütörtökig tartó manchesteri kongresszus nyitónapján a BBC-nek
megerősítette a párt hivatalos álláspontját, amely szerint a brit
konzervatívok kormányra kerülésük esetén népszavazást írnak ki a
szerződésről, ha azt a jövő tavaszi brit választásokig nem
ratifikálja mind a 27 EU-tagállam. Ha a ratifikáció addig mindenhol
megtörténik, a párt majd „akkor kifejti ennek megfelelő
álláspontját” – fogalmazott a vezető konzervatív
politikus.

 VIDÉKEN IS BEFEJEZTÉK A TÚLÉLŐK UTÁNI KUTATÁST AZ INDONÉZIAI
SZUMÁTRÁN
 Padang/Budapest – Vidéken is befejezték a túlélők utáni kutatást
hétfőn reggel a földrengés sújtotta nyugati-indonéziai Szumátrán; az
indonéz kormány úgy döntött: nem kéri tovább a külföldi
mentőcsapatok segítségét, így a magyarok is hazaindulnak. A mentés
helyett mostantól a túlélők megsegítésére összpontosítanak, dacolva
a munkálatokat súlyosan akadályozó viharos esőkkel. Révész Szilvia,
a magyar Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója az
MTI-nek elmondta, hogy a Rescue 24 elnevezésű egységük most már a
hazatérésre készül, s jelenleg a különgép szervezése folyik. Már
korábban befejezte a munkát a magyar katasztrófaelhárítók speciális
mentőcsapata is.
 
 ÖNGYILKOS ROBBANTÁS AZ ISZLÁMÁBÁDI WFP-IRODÁBAN,
HALOTTAK
 Iszlámábád – Pokolgép robbant hétfőn a pakisztáni fővárosban,
Iszlámábádban, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP)
irodájában; a legfrissebb jelentések szerint négyen meghaltak. A
halálos áldozatok közül három – két pakisztáni és egy iraki
állampolgár – az ENSZ alkalmazottja volt. A negyedik áldozatról még
nem tudni, hogy ő is a világszervezetnek dolgozott-e. A támadásban
további négy ENSZ-munkatárs súlyosan megsebesült. Az ENSZ
bejelentette, hogy a merénylet után átmenetileg bezárta pakisztáni
irodáit.

 RENDŐRI RIADÓKÉSZÜLTSÉG JERUZSÁLEM ÓVÁROSÁBAN
 Jeruzsálem
– Zavargásoktól tartva riadókészültségbe helyezték a
rendőrséget, és rendőrök ezreit vezényelték az utcákra
Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek tere közelében – jelentette be egy
szóvivő. A rendőrség egyébként csak az ötvenévesnél idősebb
muzulmánokat engedi be a térre, feltéve, hogy izraeli arabok vagy
kelet-jeruzsálemi lakosok – tette hozzá a szóvivő. Zsidó és
keresztény látogatóknak is megtiltották a belépést a Mecsetek
terére,
amely az iszlám harmadik legszentebb helye Mekka és Medina
nagymecsete után. A muzulmán nőkre vonatkozóan viszont semmiféle
korlátozás nincs – mondta a rendőrség szóvivője.

 BUSZRA VÁRAKOZÓ EMBEREKET KÉSELTEK MEG A DÉL-MORVAORSZÁGI
STRELICÉBEN
 Pozsony/Prága – Több embert megkéselt vasárnap este egy ismeretlen
férfi a dél-morvaországi Brünn (Brno) melletti Strelice falu
buszmegállójában. A sérülésekbe egy férfi belehalt, két személyt
pedig súlyos állapotban kórházban kezelnek – jelentette be Sona
Svobodová dél-morvaországi rendőrségi szóvivő. A hétfői közlés
szerint az áldozat egy 41 éves férfi, míg egy 42 éves nő és egy 34
éves férfi súlyos sérülést szenvedtek, és kórházban vannak. A késelő
elmenekült.
  
 AFGANISZTÁNBAN MEGKEZDTÉK A VITATOTT SZAVAZATOK
ÚJRASZÁMLÁLÁSÁT
 Kabul – Afganisztánban hétfőn megkezdődött azoknak a
szavazócéduláknak az újraszámlálása, amelyek a gyanú szerint
törvényellenesen befolyásolhatták az augusztus 20-án rendezett
elnökválasztás kimenetelét. A független választási bizottság (IEC)
és a független választási panaszbizottság (ECC) összesen 3063
urnából vesz mintát. Az urnákban elhelyezett egyenként 600-700
szavazólap tíz százalékának hitelességét vizsgálják meg az ENSZ
afganisztáni missziójának (UNAMA) közreműködésével.