Európai Zsidó Kongresszus

Zoltai:

Antiszemitizmussal

foglalkozott


Zoltai: a Magyarországon tapasztalható antiszemitizmussal foglalkozott az

 Európai Zsidó Kongresszus

  Kiemelten foglalkozott a Magyarországon tapasztalható antiszemitizmussal

 az Európai Zsidó Kongresszus végrehajtó bizottsága csütörtöki genfi ülésén

– közölte Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének
(Mazsihisz)  ügyvezető igazgatója telefonon az MTI-vel.

 Mint az ügyvezető igazgató elmondta, az ülésen felszólaló Feldmájer
Péter, a Mazsihisz elnöke hangsúlyozta:  az egyre súlyosbodó
magyarországi helyzetért szerinte nem a parlamenti pártok, hanem egy
szélsőséges párt a felelős, mégpedig elsősorban annak immár európai
parlamenti képviselője, Morvai Krisztina.  
 A Mazsihisz elnöke megjegyezte: Magyarországon „súlyos és veszélyes
a helyzet azért is, mert Morvai Krisztina az Eötvös Loránd
Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának oktatója, ahol a jövő
bíráit képezik”.
 Felszólalásában úgy fogalmazott: Morvai Krisztina kijelentései
„szélsőségesek és fasisztoidok”, az 1940-es évek emlékét idézik.

 

BPI-MTI