Budapesti közgyűlés

Huszonöt ország

hatvan filmese


 Megkezdődött az Európai Filmrendezők Szövetségének budapesti közgyűlése

– Huszonöt ország hatvan filmes szakemberének jelenlétében kezdődött meg az Európai Filmrendezők Szövetségének (FERA) szombatig tartó budapesti közgyűlése, melyet Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Szabó István Oscar-díjas filmrendező, a FERA elnöke nyitott meg csütörtök este az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

 „Az európai mozgókép az európai népek identitásának képviselője, a
sokszínűség és a kontinens szellemiségégének őre a nagyvilágban” –
fogalmazott a nemzetközi filmes szervezet csütörtökön kiadott
kiáltványa. A megnyitón Szabó István által felolvasott deklaráció
hangsúlyozta: kultúrája nélkül Európa nem más, csak egy újabb piac,
ennek a kultúrának pedig fontos része a film.
 Mint a FERA felhívása emlékeztet, a XXI. század digitális
forradalma, a televízió és az internet további hatalmat ad a
mozgóképnek, ezért ennek a kifejezésmódnak a nyelve az oktatás
részévé kell váljon, hogy „a képek ne működhessenek a manipuláció
eszközeként”.
 A kiáltvány kitért a szellemi tulajdon védelmére is: „az internet
növeli annak szükségességét, hogy újjáépítsük a kapcsolatot az
alkotók és közönség között” – szólt a Szabó István által felolvasott
szöveg.
 Mint Peter Carpentier német rendező, a FERA elnökhelyettese
kiemelte, a filmes szervezet a rendezők morális és gazdasági
érdekeit képviseli, és meg kell tennie mindent, hogy megragadja az
új médiumok, így az internet által nyújtott lehetőségeket.
 Hiller István megnyitóbeszédében arra emlékeztetett: nem egyszerűen
pénzügyi, de átfogó világválságot élünk meg, és ilyenkor minden
magát értelmiséginek tartó ember felelőssége, hogy a kivezető úton
gondolkodjon.
 „Mondjuk ki: Európa jövője a kultúrában, az oktatásban és az
innovációban van” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, ahogy a
középkorban a föld, az újkorban a gyárak, úgy a XXI. században a
megszerzett tudás és annak gyakorlati alkalmazása a hatalom
alapja.
 Mint megjegyezte, Magyarországon 2004 óta él az első filmtörvény,
amely bizonyítja, hogy Európában az államnak szerepe van és lesz a
kultúrában. „A kérdés csak az, felismeri-e modern szerepét az állam:
(…) hogy keretet és lehetőséget teremtsen, hogy kooperáljon és
kofinanszírozzon” – vélekedett.
 Hiller István emlékeztetett: 2003 és 2007 vége között a magyar
filmiparba történt beruházások értéke megkilencszereződött, és
remélhetőleg ez a trend a válság ellenére is folytatódni fog.
 A csütörtöki megnyitót egy magyar rövidfilm-válogatás vetítése
követte.
 A FERA pénteki közgyűlésén nyílt napot tartanak az ELTE Állam- és
Jogtudományi Karának dísztermében. Ezen szó lesz a szocializmus
időszakában készült filmalkotások szerzői jogainak kérdéséről, a
filmrendező szerződésének és díjazásának európai gyakorlatáról,
valamint az európai filmek online forgalmazásának témájáról.
 A közgyűléshez az Örökmozgó mozi európai filmek vetítésével
kapcsolódik; az egész hónapon át tartó sorozatban országonként egy
klasszikus és egy új filmet mutatnak be.
 A brüsszeli székhelyű FERA (Fédération Européenne des Réalisateurs
de l,Audiovisuel) 1980-ban alakult, jelenleg 28 ország 32 szakmai
szervezte alkotja. Magyarországot a FERA-ban két szervezet
képviseli: a Magyar Mozgókép Rendezők Céhe, valamint a Magyar
Rendezők Társasága.

BreuerPress-MTI