A Pedagógus Nap alkalmából Hiller István kitüntetéseket adott át

Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint nevelni, oktatni, tudást átadni olyan mesterség, amelyben minden változásra fel kell készülni.


Ezt a tárcavezető csütörtökön Budapesten a Pedagógus Nap alkalmából történő kitüntetések átadó ünnepségén hangsúlyozta.

 

Hiller István kiemelte nem politikai, gazdasági változásokról beszél, hanem arról a felnövő generációról – a mai általános és középiskolásokról – akik másként viszonyulnak a többi nemzedékhez, a világhoz, hiszen a legtermészetesebb módon teremtenek kapcsolatot kortársaikkal, saját környezetükkel, számukra ismeretlen emberekkel.

Az oktatási és kulturális miniszter úgy vélekedett kihívást jelent ma pedagógusnak lenni. Nincsenek receptek, viszont vannak tapasztalatok, amelyeket elődeinktől kaptunk, és amelyeket utódainknak átadunk – folytatta a szakminiszter.

A tárcavezető beszélt az Új Tudás Programról is. A program összefoglalja a magyar közoktatás kérdéseit – a legkisebbektől a legidősebbekig, valamennyi generációra kitérve -, és választ is ad ezekre.

Hiller István őszinte reményét fejezte ki, hogy sokan tudják; a jövő és a jelen a megszerzett és alkalmazható tudásról szól. „Önök azok, akik nemcsak tananyagot tanítanak, osztályt fegyelmeznek, hanem szívet és lelket adnak, s ez a legtöbb.” – zárta beszédét az oktatási tárca vezetője a pedagógusokhoz szólva.

 

A Pedagógus Nap alkalmából Hiller István a pedagógusok munkájának elismeréseként, a pedagógus hivatás megbecsülése jeléül kitüntetéseket adott át a kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak.

 

Az oktatási és kulturális miniszter azoknak a pedagógusoknak, akik életpályájukkal kifejezték elkötelezettségüket a pedagógus élethivatás mellett Eötvös József-díjat adományozott. Az 1999 óta kiosztott Eötvös József-díj bruttó 1.500.000 forint pénzjutalommal, egy szoborral és oklevéllel méltatja a díjazott pedagógusokat.

 

Dr. Hiller István EÖTVÖS JÓZSEF-DÍJAT adományozott:

 

ANTAL JÁNOSNAK,

az Általános Vállalkozási Főiskola főigazgatójának, mestertanárnak,

DOBA LÁSZLÓNAK,

az Eötvös József Gimnázium igazgatójának,

Dr. MÉRŐ LÁSZLÓNAK,

az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Pszichológiai Intézet egyetemi tanárának,

MIHÁLYI ZOLTÁNNÉNAK,

a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Osztály vezetőjének, szakreferensnek,

RÉZ GÁBORNÉ DR. SZALAI ERZSÉBETNEK,

a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola igazgatójának.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Magyar Köztársaság oktatási és kulturális minisztere a 2009. évi Pedagógus Nap alkalmából, a kiemelkedő kollégiumi pedagógiai munka elismeréseként Tessedik Sámuel-díjat adományozott. Az első ízben 1999-ben kiosztott Tessedik Sámuel díjban részesülő pedagógusok bruttó 300.000 forintos pénzjutalmat, plakettet és oklevelet kaptak.

 

Dr. Hiller István TESSEDIK SÁMUEL-DÍJAT adományozott:

 

BUGÁR FERENCNÉNEK,

a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar kollégiumvezetőjének, főiskolai adjunktusnak,

DÁN JÓZSEFNEK,

a nagyatádi József Attila Kollégium igazgatójának,

ENGLER JÓZSEFNEK,

a bajai Jelky András Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumvezetőjének,

KOZÓ JÓZSEFNEK,

a körmendi Rázsó Imre Szakközépiskola, Szakmunkásképző Intézet és Kollégium nyugalmazott kollégiumvezetőjének,

MIKES GYÖRGYNEK,

a XI. kerületi Deák Ferenc Középiskolai Kollégium igazgatójának.

 

A Magyar Köztársaság oktatási és kulturális minisztere a 2009. évi Pedagógus Nap alkalmából azoknak a pedagógusoknak, akik nevelő-oktató, fejlesztő munkájuk során kiemelkedő eredményességgel, odaadással tevékenykedtek a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, szociális, egészségügyi okok miatt különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében, Teleki Blanka-díjat adományozott. A Teleki Blanka-díjat első alkalommal 2008-ban nyerhettek el a pedagógusok.

Az „esélyt teremtő pedagógusok” bruttó 300.000 forintos pénzjutalomban részesültek, és oklevelet, illetve plakettet vehettek át.

 

Dr. Hiller István TELEKI BLANKA-DÍJAT „AZ ESÉLYT TEREMTŐ PEDAGÓGUSNAK” adományozott:

 

ANDÓNÉ ANGYAL MÁRIÁNAK,

a Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Központi Óvoda igazgatójának,

ANTALNÉ PETI ZSUZSANNÁNAK,

a kaposvári Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ általános igazgató-helyettesének, gyógypedagógusnak,

ARATÓ JÁNOSNAK,

a balassagyarmati Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójának,

BAKOSNÉ KAYSER MÁRTÁNAK,

a III. kerületi Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium tanárának,

BALÁZS CSABÁNÉNAK,

a Máriapócsi Általános Iskola nyugalmazott tanárának,

BALOGH TIBORNÉNAK,

a II. kerületi Than Károly Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola ifjúságvédelmi felelősének,

BALLÓ ZOLTÁNNÉNAK,

a létavértesi Városi Napköziotthonos Önálló Óvoda vezetőjének,

BARTYIK MIHÁLYNÉNAK,

a székesfehérvári Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetőjének, gyógypedagógusnak,

BÁJER GÁBORNÉNAK,

a sátoraljaújhelyi Deák Úti Általános Iskola, Előkészítő, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusának,

BÁNYICZKI LÁSZLÓNÉNAK,

az „Eötvös József” Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tagozata vezetőjének,

BEER FERENCNÉNEK,

a szihalmi Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény igazgatójának,

BENCSIKNÉ KISS EDITNEK,         

az orosházi Vörösmarty Mihály Tagintézmény tanárának,

BENCSIKNÉ MONOSTORI MÁRTÁNAK,

a barcsi Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusának,

BENCZÉNÉ SOMOGYI ÉVÁNAK,

a dégi Általános Művelődési Központ igazgatójának,

BOLDIZSÁR SÁNDORNÉNAK,

a vépi Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgató-helyettesének,

BORBÉLY ANIKÓNAK,

a XI. kerületi Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola fejlesztőpedagógusának,

BRANDTNÉ CZIRJÁK ÉVÁNAK,

a geszti Arany János Általános Iskola tanárának,

CZVETNICS RITÁNAK,

a XIII. kerületi Egyesített Óvoda Angyalkert Tagóvodája óvodapedagógusának,

DALOSNÉ TÓTH ZSUZSANNÁNNAK,

a XIV. kerületi Kós Károly Kollégium nyugalmazott nevelőtanárának,

DÁNIELNÉ ANDORKÓ ZSUZSANNÁNAK,

a hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola és Városi Sportiskola 9. Sz. Általános Iskolája tagintézmény-vezetőjének,

DIENES BÉLA LÁSZLÓNAK,

a mátészalkai Széchenyi István Általános Iskola igazgató-helyettesének,

ERTELNÉ CSÁK JUDITNAK,          

a kispesti Vass Lajos Általános Iskola igazgatójának,

FEHÉR LEVENTÉNEK,

a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium nevelőtanárának, ifjúságvédelmi felelősnek,

FÜLÖP ISTVÁN BÉLÁNÉNAK,

a gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda vezetőjének,

DR. GÁL ANDRÁSNAK,

a szerencsi Bocskai István Gimnázium és Szakközépiskola főigazgatójának,

GÁLL JÓZSEFNEK,

a sárospataki Vay Miklós Szakképző Iskola igazgató-helyettesének,

GÁRDONYI ANTALNÉNAK,

a taksonyi Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola tanítójának,

GÖRÖG DEMETERNÉNEK,

a nagydobosi Általános Iskola igazgatójának,

GRÚZ JÁNOSNÉNAK,

a XX. kerületi Mákvirág Óvoda óvodapedagógusának, fejlesztő pedagógusnak,

GYÖNGYÖSINÉ SZŰCS GABRIELLÁNAK,

a ligeti Óvoda Magyarszék-Liget Tagóvoda vezetőjének,

HADOBÁSNÉ KARANCSI ANNAMÁRIÁNAK,

a hencidai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda tanárának,

HILOVSZKYNÉ LUKÁCS MÁRIÁNAK,

az ózdi Árpád Vezér Általános Művelődési Központ igazgató-helyettesének,

HORNYÁKNÉ KOVÁCS ÉVÁNAK,

a nyírbélteki Szent László Általános Iskola tanítójának,

JANTOS ISTVÁNNÉNAK,

az Orosházi Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatójának,

JÁVORKA CSABÁNAK,

az újpetrei Körzeti Oktatási és Nevelési Központ igazgatójának,

JOÓ SÁNDORNÉNAK,

a tassi Földváry Gábor Általános Iskola tanárának (egészségi állapota miatt a díjat unokatestvére veszi át),

KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIÁNAK,

az EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Kht. irodavezetőjének,

KATONA JÓZSEFNÉNEK,

az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ nyugalmazott tanítójának, tankönyvszerzőnek,

KATONA LÁSZLÓNAK,

a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatójának,

KELEMEN JÓZSEFNEK,

a salgótarjáni Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat tanítójának,

KONCZ GYULÁNÉNAK,

a fülöpi Általános Iskola tanárának, munkaközösség-vezetőnek,

KÓNYÁNÉ FARKAS HEDVIGNEK,

a szegedi Fekete István Általános Iskola tanítójának,

KREBSZ JÁNOSNÉNAK,

a móri Táncsics Mihály Gimnázium tanárának,

KRISTON BÉLÁNÉNAK,

a borsodbótai Körzeti Általános Iskola igazgatójának,

KUN MÁRIÁNAK,

Kunhegyes Város Óvodai Intézménye Kossuth úti Óvoda óvodapedagógusának,

LAKATOS MIHÁLYNAK,

a szigetszentmiklósi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökének,

MACSÓ LENKÉNEK,          

a XVIII. kerületi Ady Endre Utcai Általános Iskola igazgatójának,

MAGYARNÉ BALOGH ERZSÉBETNEK,

a XV. kerületi Református Misszió Központ lelkész igazgatójának,

MALOMVÁRI KLÁRÁNAK,

a velencei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatójának,

MARTON ILONÁNAK,

a kakucsi Általános Iskola igazgatójának,

MÁRVÁNYKÖVI FERENCNÉ

kecskeméti nyugalmazott tanárnak,

DR. MEGYEI GYÖRGY

keszthelyi nyugalmazott tanárnak,

NAGY ISTVÁNNAK,

a Kiskőrösi Közoktatási Intézmény pedagógiai szakszolgálat vezető logopédusnak, gyógypedagógusnak,

NAGY SÁNDORNÉNAK,

a tiszaföldvári Homoki Óvoda vezetőjének,

NAGYNÉ BOZORÁDI KATALINNAK,

az Óhatvani Óvoda és Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolája tanítójának, nyelv- és beszédfejlesztő pedagógusnak,

NEMESNÉ LEITI MAGDOLNÁNAK,

a nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon gyermekvédelmi szakértőjének,

NÉMETH PÉTERNEK,

a Veszprém Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vezetőjének,

NÉMETHNÉ KOVÁCS IRÉNNEK,

a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium tanárának,

NIKISCHERNÉ EŐRY ÁGNESNEK,

a Soroksári Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény pszichológusának,

NYÍRI ZSOLTNAK,

a XI. kerületi Deák Ferenc Középiskolai Kollégium nevelőtanárának,

OROSZNÉ KOSIK GABRIELLÁNAK,

a VIII. kerületi Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusának,

PACHMANN ZSUZSANNÁNAK,

a IX. kerületi Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola tanárának, munkaközösség-vezetőnek,

PELIKÁN ISTVÁNNAK,

a pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola igazgató-helyettesének,

PERGELNÉ HAJLEMÁSZ ILDIKÓNAK,

a csepeli Mátyás Király Általános Iskola tanítójának,

DR. PINKOLA JÁNOSNÉNAK,

a III. kerületi Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon általános igazgató-helyettesének,

PITLIK LÁSZLÓNÉNAK,

a gyöngyösi 5. számú Általános Iskola nyugalmazott tanárának,

PROSEK GYULÁNÉ 

ózdi nyugalmazott pedagógiai tanácsadónak,

RADVÁNÉ JEGYERNIK ZSUZSANNÁNAK,

a szekszárdi Gyermeklánc Óvoda vezetőjének,

SIMONNÉ MÉSZÁROS ÉVÁNAK,

a csepeli Herman Ottó Általános Iskola tanítójának, szenzomotoros tréning terapeutának,

SOMLAI ISTVÁNNAK,

a VIII. kerületi Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusának,

SOMODY SÁNDORNÉ

mátraverebélyi nyugalmazott pedagógiai tanácsadónak,

SUTI KÁROLYNÉNAK,

a magyarszéki Általános Iskola igazgató-helyettesének,

SZABADOS PÉTERNEK,

az ópályi Jókai Mór Általános Művelődési Központ gyógypedagógusának, munkaközösség-vezetőnek,

SZABÓ KÁROLYNÉ

a tiszavasvári Vasvári Pál nyugalmazott igazgatónak,

SZALLÁR CSABÁNÉNAK,   

a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumvezetőjének,

SZATHMÁRY ANNÁNAK,

a sajókazai Általános Iskola tanárának,

SZÁNTÓ LÁSZLÓNÉNAK,

a pétervásári Tamási Áron Általános Iskola igazgató-helyettesének

SZÁNTÓ JÁNOSNÉNAK,

a berekböszörményi Kossuth Lajos Általános Művelődési Központ igazgatójának,

SZÁSZ LÍDIA DÓRÁNAK,

a kömlődi Hegyháti Alajos Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola Diákotthon és Gyermekotthon gyógypedagógusának,

SZÁSZ OTTÓNAK,

a VI. kerületi Pesti Barnabás Élelmiszeripari, Szakképző Iskola és Gimnázium igazgatójának,

DR. SZEBERÉNYI SÁNDORNÉNAK,

a szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott igazgató-helyettesének,

SZEPESI JÁNOSNÉNAK,

a Tiszalúci ÁMK Arany János Általános Iskola nyugalmazott igazgatójának,

SZÉKELYFALVI GÁBORNÉNAK,

az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola gyógypedagógusának,

SZIVÁK KRISZTINÁNAK,

a túrkevei Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárának,

SZŐLLŐSINÉ SIPOS VIRÁGNAK,

a XIV. kerületi Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatójának,

TOMAN ILONÁNAK,          

a martonvásári Beethoven Általános Iskola tanárának,

TÓTH LÁSZLÓNÉNAK,

a sárszentmiklósi ÁMK Általános Iskola tanítójának, gyermek- és ifjúságvédelmi felelősnek,

TÓTHNÉ BARNA JÚLIÁNAK,

a nyírbátori Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Oktatási Intézmény óvodai egysége vezetőjének,

TÓTHNÉ ESZES ÉVÁNAK, 

a jánoshidai Petőfi Sándor Általános Iskolai Központ igazgatójának,

TURZA JÁNOSNÉNAK,

a csepeli Hétszínvirág Óvoda vezetőjének,

URBÁNNÉ DERES JUDITNAK,

a XIV. kerületi Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Diákotthon és Gyermekotthon gyógypedagógusának,

VADON MIHÁLYNÉNAK,

a Piricsei Általános Iskola nyugalmazott tanítójának,

VANTARA LÁSZLÓNÉNAK,           

a békéscsabai Napsugár Integrált Óvoda vezetőjének,

VARGA LÁSZLÓNÉNAK,

a sajóládi Fráter György Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójának,

VÁGÁNY ANTALNÉNAK,

a tápiógyörgyei Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanítójának,

VÁRI LÁSZLÓNÉNAK,

a Békési Kistérségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Eötvös József Tagintézménye vezetőjének,

DR. VÁRNAI LÁSZLÓNÉNAK,

a kiskunhalasi Szűts József Általános Iskola igazgatójának,

VÉGH MIHÁLYNÉNAK,

a sarudi Általános Művelődési Központ pedagógiai tanácsadójának,

VÍG GYÖRGYNÉNEK,

az alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény tanítójának,

ZSIGMOND KÁROLYNAK,

a dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatójának.

 

BreuerPress / MCOnet info