Schweitzer József:
a holokauszt a
magyar nemzet
legnagyobb
tragédiája volt
a holokauszt a
magyar nemzet
legnagyobb
tragédiája volt
Schweitzer József: a holokauszt a magyar nemzet legnagyobb tragédiája volt
A holokauszt nem csak a zsidóság, hanem az egész magyar nemzet legnagyobb
tragédiája volt, s hatalmas törést jelentett az emberiség történetében – mondta
Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi Budapesten kedden az
Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány évadzáró kerekasztal-beszélgetésén,
amelyen az Auschwitz utáni kor volt a téma.
Auschwitz mai fontos társadalmi kérdése, hogy „az államok miként
tudják megértetni polgáraikkal, hogy voltaképpen mi történt a
zsidósággal” a második világháború idején. Vannak országok, ahol „a
holokausztot nem tanítják rendesen”, pedig ez is eszköz lehetne a
múlt feldolgozásához – mondta a nyugalmazott országos főrabbi.
A holokauszttagadásról megjegyezte: „elég baj, hogy törvényekkel
kell fellépni ellene, mert az emberek lelkiismeretének kellene
megtiltania” a soá megkérdőjelezését, ami „veszedelmes és véres
igazság volt” – mutatott rá.
Schweitzer József elmondása szerint a zsidó nép többsége, annak
ellenére, hogy „megoldhatatlan probléma elé került” a holokauszt
idején, hű maradt hitéhez, mert „ez volt erkölcsi tartásának
alapja”. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a jelentős
kulturális háttérrel rendelkező Németországot „ejtette rabul ez a
rettenet”, melynek során „a legtöbben hallgattak, mert féltek,
szégyellték magukat vagy mert egyetértettek vele”.
A trauma után a zsidó hitközségeknek volt erejük újrakezdeni, és „a
romokból felépíteni egy új zsidó életet”, pedig a legtöbben „a pokol
legmélyebb bugyrában is voltak” – mondta.
Kertész Imre Nobel-díjas író a holokausztot traumának nevezte,
amikor „a morális értékek nagy mértékben eltűntek”, ami bizonyos
értelemben „a kultúra végét jelentette”. Az Auschwitz utáni kor
viszont „egy egészséges, alkotó Európának kihívás volt”, mert itt
„még mindig megvan az alkotóerő, a kultúra és az emberi szabadság” –
fogalmazott.
Az író kitért arra, hogy sok népirtás volt a történelemben, de azok
a népek egymás elleni küzdelmének körébe tartoznak, a soá viszont
nem, mert itt a zsidóság ki volt szolgáltatva a náciknak. Az
önvizsgálat manapság folyamatban van sok nemzetnél, melynek során
elismerik bűneiket, szembenéznek múltjukkal, ami pedig „valamelyest
közösséget teremt”.
Jutta Hausmann, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora
kijelentette: először az egyetemen szembesült azokkal a
szörnyűségekkel, hogy mi történt a második világháború alatt. A
társadalmak felelősségének nevezte, hogy minden tagja megtudjon
minél többet a holokausztról a civil és az egyházi szférában
egyaránt.
Meglátása szerint „sok olyan történt a holokauszt idején, ami nem
felelt meg Isten akaratának”. Ami történt, az viszont „felelősségre
von mindenkit, hogy miként állnak a holokauszthoz”. A teológusnak
úgy kell prédikálni, hogy ne történjen meg újra a vészkorszak –
hangsúlyozta.
Közölte: „vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy újra
egymás ellen mennek a dolgok”, majd hozzáfűzte: leginkább a nem
zsidók feladata, hogy a holokauszt emlékét fenntartsák. Az
egyházaknak is meg kell vizsgálniuk önmagukat, például azt, hogy mik
hangzottak el a nácik idején a prédikációkban, amelyek szóhasználata
„helyenként borzasztó volt”.
BreuerPress-MTI
A holokauszt nem csak a zsidóság, hanem az egész magyar nemzet legnagyobb
tragédiája volt, s hatalmas törést jelentett az emberiség történetében – mondta
Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi Budapesten kedden az
Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány évadzáró kerekasztal-beszélgetésén,
amelyen az Auschwitz utáni kor volt a téma.
Auschwitz mai fontos társadalmi kérdése, hogy „az államok miként
tudják megértetni polgáraikkal, hogy voltaképpen mi történt a
zsidósággal” a második világháború idején. Vannak országok, ahol „a
holokausztot nem tanítják rendesen”, pedig ez is eszköz lehetne a
múlt feldolgozásához – mondta a nyugalmazott országos főrabbi.
A holokauszttagadásról megjegyezte: „elég baj, hogy törvényekkel
kell fellépni ellene, mert az emberek lelkiismeretének kellene
megtiltania” a soá megkérdőjelezését, ami „veszedelmes és véres
igazság volt” – mutatott rá.
Schweitzer József elmondása szerint a zsidó nép többsége, annak
ellenére, hogy „megoldhatatlan probléma elé került” a holokauszt
idején, hű maradt hitéhez, mert „ez volt erkölcsi tartásának
alapja”. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a jelentős
kulturális háttérrel rendelkező Németországot „ejtette rabul ez a
rettenet”, melynek során „a legtöbben hallgattak, mert féltek,
szégyellték magukat vagy mert egyetértettek vele”.
A trauma után a zsidó hitközségeknek volt erejük újrakezdeni, és „a
romokból felépíteni egy új zsidó életet”, pedig a legtöbben „a pokol
legmélyebb bugyrában is voltak” – mondta.
Kertész Imre Nobel-díjas író a holokausztot traumának nevezte,
amikor „a morális értékek nagy mértékben eltűntek”, ami bizonyos
értelemben „a kultúra végét jelentette”. Az Auschwitz utáni kor
viszont „egy egészséges, alkotó Európának kihívás volt”, mert itt
„még mindig megvan az alkotóerő, a kultúra és az emberi szabadság” –
fogalmazott.
Az író kitért arra, hogy sok népirtás volt a történelemben, de azok
a népek egymás elleni küzdelmének körébe tartoznak, a soá viszont
nem, mert itt a zsidóság ki volt szolgáltatva a náciknak. Az
önvizsgálat manapság folyamatban van sok nemzetnél, melynek során
elismerik bűneiket, szembenéznek múltjukkal, ami pedig „valamelyest
közösséget teremt”.
Jutta Hausmann, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora
kijelentette: először az egyetemen szembesült azokkal a
szörnyűségekkel, hogy mi történt a második világháború alatt. A
társadalmak felelősségének nevezte, hogy minden tagja megtudjon
minél többet a holokausztról a civil és az egyházi szférában
egyaránt.
Meglátása szerint „sok olyan történt a holokauszt idején, ami nem
felelt meg Isten akaratának”. Ami történt, az viszont „felelősségre
von mindenkit, hogy miként állnak a holokauszthoz”. A teológusnak
úgy kell prédikálni, hogy ne történjen meg újra a vészkorszak –
hangsúlyozta.
Közölte: „vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy újra
egymás ellen mennek a dolgok”, majd hozzáfűzte: leginkább a nem
zsidók feladata, hogy a holokauszt emlékét fenntartsák. Az
egyházaknak is meg kell vizsgálniuk önmagukat, például azt, hogy mik
hangzottak el a nácik idején a prédikációkban, amelyek szóhasználata
„helyenként borzasztó volt”.
BreuerPress-MTI
