Száztíz éves a
budapesti Közlekedési
Múzeum
budapesti Közlekedési
Múzeum
Száztíz éves a budapesti Közlekedési Múzeum
Száztíz éve, 1899. május 1-jén nyitották meg Budapesten a Közlekedési Múzeumot, az egyik legrégebbi alapítású műszaki jellegű múzeumot.
1896-ban a honfoglalás ezredik évfordulóján nagyszabású
kiállítássorozatot rendeztek Budapesten a Városligetben, hogy
Magyarország méltóképpen mutatkozhasson be a világnak, teljes képet
adva a múltról, a jelenről, a magyarság eredményeiről a kultúra és a
tudomány területén. A bemutatásra váró területek sorában jelen volt
a közlekedésügy is, hiszen 1885-ben már nagy sikert aratott egy
hasonló kisebb méretű országos kiállítás. Felvetődött egy vasúti
múzeum alapításának ötlete is.
A millenniumi kiállításhoz szükséges tárgyak összegyűjtésének a
századvég közönsége rendkívül nagy figyelmet szentelt. Az „ezredéves
kiállítás” X. csoportjaként ismertté vált romantikus-eklektikus
stílusban felépített Közlekedési Csarnokban (a Közlekedési Múzeum
mai főépületében) mutatták be mindazt, amit az ország a közlekedés
fejlesztésében és vízépítés területén elért. A Pfaff Ferenc
MÁV-felügyelő tervezte csarnok kupolának átmérője 26 méter,
magassága 67 méter volt, a 3100 négyzetméteres kiállítótérben a
vasút, a közút, a hajózás és vízépítészet, valamint a posta,
távbeszélő és távírda legfontosabb tárgyai kaptak helyet. A közönség
18 mozdony modelljében gyönyörködhetett, köztük volt a ma is
látható, 1:5 léptékű Pest gőzmozdony kicsinyített mása. A városi
közlekedést eredeti járművekkel szemléltették: kiállították a
debreceni gőzüzemű helyiérdekű vasút pótkocsiját és Budapest első
állandó, Baross utcai villamosvonalának motorkocsiját 1889-ből.
A járművek, alkatrészek, különféle berendezési tárgyak, modellek
mellett a fényképek, térképek, rajzok és menetjegyek gyűjteményét
nemzetközi anyaggal egészítették ki.
A szervezők nem nyugodtak bele, hogy a sikeres és értékes
gyűjtemény elkallódjon, ezért úgy döntöttek, hogy állandó kiállítást
hoznak létre az ideiglenesnek épült pavilonból. A múzeum ügyének
lejfőbb szószólója Banovits Kajetán mérnök (később a Közlekedési
Múzeum első igazgatója) volt, aki kitartó munkával elérte Dániel
Ernő kereskedelemügyi miniszternél, hogy engedélyezze a múzeum
megalapítását.
A megnyitóra 1899. május 1-jén került sor. A gyűjteményt
folyamatosan gyarapították, és a repülés magyar és külföldi gépei,
modelljei is helyet kaptak az épületben. Mivel gyorsan nyilvánvalóvá
vált a helyhiány, több terv született a múzeum bővítésére, illetve a
Műegyetem mellé történő telepítésére. A pénzhiány és a két
világháború azonban az elképzeléseket meghiúsította. 1944-ben két
bombatalálat érte a múzeumot, jelentős károkat okozva az épületben
és a kiállított tárgyakban.
A gyűjtemény sorsa hosszú évekig bizonytalan volt, s csak az
1950-es évek végén dőlt el, hogy helyreállítják a romos épületet.
1966. április 2-án nyitotta meg kapuit az új Közlekedési Múzeum,
amelyet 1970 végén a kormány országos múzeummá nyilvánított. A
múzeum 1987-ben új kiállítási épülettel bővült, a látogató ma
valamennyi közlekedési ág fejlődésével megismerkedhet.
BPI-info