Rasszizmus

Az Európai Zsidó Kongresszus

 


Az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) kedden felszólította az Európai Unió tagállamait:
bojkottálják az ENSZ áprilisra Genfbe tervezett rasszizmus elleni
konferenciáját, amely szerinte „Izrael-ellenes törvényszék” lesz.

    „Ez a konferencia sértés mindenkinek, aki az emberi jogokat védi
és a rasszizmus, az idegengyűlölet és az antiszemitizmus ellen küzd”
– áll az EJC közleményében.
    A szervezet többek között az értekezlet tervezett közleményének
„szókészletét és hangnemét” kifogásolja, amelyek szerinte
„teljességgel elfogadhatatlanok egy ENSZ-dokumentum esetében” és
üdvözli az Egyesült Államok döntését, hogy nem vesz részt a
konferencián.
    Robert Wood amerikai külügyi szóvivő pénteken jelentette be,
hogy az Egyesült Államok – miután egy ideig részt vett a „Durban
II”-nek is nevezett konferencia előkészítő vitáin – úgy döntött,
hogy nem vesz részt a tanácskozáson, ha nem változtatnak a
konferencia záróközleményének Izrael-ellenes szövegtervezetén.
    A konferencián, amelyek a tervek szerint április 20. és 24.
között tartanak a genfi Nemzetek Palotájában, áttekintenék a
diszkrimináció elleni küzdelem 2001 óta elért eredményeit.
    Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn
visszautasította azokat az aggályokat, hogy az áprilisra tervezett
rasszizmus elleni nemzetközi konferencia Izrael-ellenességbe
torkolhat. A dél-afrikai jogásznő nem tartott attól, hogy
megismétlődne a 2001-es durbani hasonló értekezlet, amikor az arab
államok egyenlőségjelet tettek a cionizmus és a rasszizmus közé,
amire tiltakozásul az izraeli és az amerikai küldöttség kivonult a
konferenciáról.
    Pillay visszautasította és alaptalannak tartotta azt a
médiavéleményt, hogy a genfi „utókonferencia” az antiszemitizmus
túszává válna, jóllehet elismeri, hogy a nyolc évvel ezelőtti
értekezletet beárnyékolták egyes nem kormányszervek akkori
Izrael-ellenes demonstrációi.
    Az Európai Zsidó Kongresszus március 30-án az Európai Parlament
védnöksége alatt szimpóziumot tart Brüsszelben, amelyre uniós
szakértőket, rasszizmus-ellenes mozgalmakat és európai
kormánytagokat hívtak meg.