Joga van

Izraelnek az

önvédelemhez



     Izraelnek joga van az önvédelemhez, mert egyik ország sem nézheti tétlenül a területét érő katonai támadásokat – nyilatkozta Feldmájer Péter, a Magyar Zsidó Kongresszus elnöke az MTI-nek hétfőn annak kapcsán, hogy a Gázai övezetben terroristák folyamatosan lövik Izrael területét, felrúgva ezzel a tűzszünetet.

    A magyar tömegkommunikációban nem jelenik meg az az álláspont, amely a mi véleményünk szerint objektíven jellemezné a jelenlegi helyzetet, ezért a Magyar Zsidó Kongresszus fizetett hirdetésben hozza majd nyilvánosságra véleményét és érveit egy nagy példányszámú napilapban – jelezte Feldmájer Péter, aki egyúttal a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.
    Ebben az is szerepel, hogy kérik a magyarországi politikai pártokat és az összes civil szervezetet, álljanak ki Izrael mellett – mondta.
    Feldmájer Péter rámutatott: Izrael a nemzetközi elvárásoknak megfelelően 2005-ben teljes egészében kiürítette a Gázai övezetet, „ezzel megadta a lehetőséget arra, hogy az ott élők a saját életüket szervezzék meg”. 2007-ben a térségben erőszakos terrorista hatalomátvétel történt, aminek következtében folyamatosan lövik innen Izraelt.
    A fél éve a térséget érintő fegyverszünetet a Hamasz iszlamista palesztin szervezetet nem csak felrúgta, hanem „kifejezetten megtagadta annak meghosszabbítását”, és rendszeresen lövi rakétákkal Izraelt, veszélyeztetve ezzel majdnem egymillió ember életét. Izrael államnak emiatt nem csak joga, hanem kötelessége is megvédeni területét és a rajta élőket – mondta.
    Az elnök fontosnak tartotta, hogy nem csak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozik az Izraelt ért katonai támadások miatt, hanem a Magyar Zsidó Kongresszus egésze, amelyben számos zsidó civil szervezet is szerepel.

 

BreuerPress/Mti