Eörsi: demokráciában nem létezik
Demokráciában nem létezik szakértői kormány – nyilatkozta Eörsi Mátyás, az SZDSZ országgyűlési képviselője. A politikus szerint a pártoknak az ország előtt álló kihívásokról kell tárgyalni. „Szerintem szakértői kormány demokráciában nem létezik” – fogalmazott a képviselő kérdésre válaszolva a Magyar Demokratikus Charta megalakulását követően.
Eörsi Mátyás elmondta, nem volt jelen az ügyvivői testület pénteki ülésén.
Az SZDSZ ügyvivői testülete pénteken ugyanis úgy döntött, hogy elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását, de a megbeszélésen a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel.
Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökeként kedden kezdeményezett közvetlen politikai tárgyalást az SZDSZ-szel arról, hogyan tudják „a mainál szélesebb együttműködésben a parlamentben, esetleg a kormányban szolgálni Magyarországot”.
Eörsi Mátyás elmondta azt is, hogy minden politikai pártnak a politika tartalmáról kell vitát folytatnia, arról kell tárgyalni, milyen javaslatok vannak az ország előtt álló számos gazdasági és szociális kihívásra.
Szerinte azt kell megnézni, van-e olyan javaslat az asztalon, amelyhez többséget lehet szerezni a parlamentben.
A képviselő úgy vélekedett, senkit nem érdekel az, hogy a pártok egymáson milyen fogást keresnek, milyen fogással akarnak hatalomra kerülni. BreuerPress_MTI-Klubradió