MASZ’É
„Eljöttek Mózeshez a törzsfõk Gileád fiai nemzetségébõl, Mákirnak, Menáse fiának, József unokájának leszármazottai, és így szóltak Mózeshez és Izrael fiai vezetõihez: úgy parancsolta az Örökkévaló, hogy sorsolás révén osszák szét a földet örökségül Izrael fiainak; de azt is megparancsolta az Örökkévaló, hogy a mi rokonunknak, Clofhádnak és leányainak adja ezt a földet birtokul. Ha más törzsbelihez mennének feleségül a Izrael fiai közül, elszakítanák birtokaikat õseink örökségétõl, és azok odakerülnének annak a törzsnek az örökségéhez, ahova melynél feleségül mennek, a mi örökségünk pedig megrövidül (Mózes IV: könyve, 36. fejezet 1-3. vers).. A soros heti szakaszban olvasunk errõl a jelenetrõl, amely mindenképp magyarázatra szorul.
A különös helyzet abból adódott, hogy az egyik családfõnek ugyan öt lánya is született, de fia egy sem. Márpedig a korabeli gyakorlat szerint csak fiúgyermek örökölhetett édesapja után. (Ez így volt még az újkorban is. Gondoljunk csak arra, hogy Mária Terézia trónra lépése után komoly örökösödési háború keletkezett.) Márpedig a lányok, akiknek neveit is ismerjük a Bibliából, nem szerették volna veszni hagyni apjuk örökségét. „Eljöttek Clofhád… leányai, Menáse törzsébõl. Ezek voltak leányainak nevei: Mahla, Ná, Hogla, Milka és Tirca. Megálltak Mózes, Elázár fõpap, a törzsfõk és az egész közösség elõtt a gyülekezet sátrának bejáratánál, és így szóltak: Atyánk meghalt a pusztában, de nem volt azok csapatában, akik fellázadtak az Örökkévaló ellen Kórah csapatában, hanem az õ bûnükért halt meg, és fiai nem voltak néki. Miért veszne el apánk neve nemzetsétségei közül, mert nincsen fia? Adj örökséget nékünk atyánk rokonai között” (ugyanott, 27. fejezet 1-11. vers).
Mózes a kérdést Isten ítéletére bízta. Végül megnyugtató válasszal tért vissza: „Clofhád leányai igazat szólnak: Adj nékik örök birtokot apjuk rokonai közt, és ruházd rájuk apjuk örökségét. Izrael fiainak pedig mondd meg: Ha valaki meghal, és nem lenne fiúgyermeke, adjátok örökségét leányának. Ha pedig lánya sem lenne, adjátok örökségét testvéreinek. Ha pedig testvérei sem lenne, akkor örökségét adjátok atyja testvéreinek. Ha pedig apjának testvérei sem lennének, akkor adjátok örökségét annak, aki a legközelebbi rokona a nemzetségébõl, hogy birtokolja azt. Legyen ez Izrael fiainak végleges törvénye, ahogyan azt az Örökkévaló Mózesnek megparancsolta” (ugyanott, 7-11. vers).
Mindebbõl látjuk, hogy ez, a még a modern idõkben sem teljesen elfogadott gyakorlat már idõszámításunk elõtt a 15. században törvénnyé emelkedett Izrael népe körében. Joggal leszögezhetjük tehát, hogy a Tóra felfogása egyrészt rendkívül újszerû volt az emberi gondolkodás történetében, másrészt láthatjuk azt is, hogy az Örökkévaló tanítása, Mózes törvényei, még megszületésük korában is a valós élethez igazodtak.
Mózes rendelkezése nyomán azonban új helyzet állt elõ. S éppen errõl panaszkodtak fenti idézetünkben a leányok rokonai. Mi van akkor, ha mint feltételezték, az örökössé vált lányok más törzsbeliekhez mennek feleségül? Ebben az esetben a családi (nemzetségi) birtok egy másik törzs tulajdonába kerül, amit még a jóbél esztendejében sem lehet visszanyerni. Ez utóbbi törvény szintén a törzsi tulajdont védte, arról szólt, hogy az akár idegenek számára eladott birtok is, minden ötvenedik esztendõben visszakerüljön az eredeti örököshöz. „Parancsot adott Mózes Izrael fiainak az Örökkévaló rendelkezése szerint: József fiainak törzse igazat szólt. Ezt parancsolja az Örökkévaló Clofhád leányairól: Akihez jónak látják, ahhoz menjenek feleségül, de csak az õ atyjuk törzsének rokonaihoz menjenek feleségül, hogy ne szálljon át Izrael fiainak öröksége egyik törzsrõl a másikra; hanem mindenki tartsa meg õsei törzsének örökségé Izrael fiai közül. S minden leány, aki örökséget kap Izrael fiai törzseibõl, apja törzsbelijéhez menjen feleségül, hogy mindenki megtarthassa õseinek örökségét Izrael fiai közül” (ugyanott, 36. fejezet 5-8. vers).
A nép magáévá tette a törvény újabb „kiigazítását”, és annak értelmében cselekedtek. „Ahogyan az Örökkévaló parancsolta Mózesnek, úgy tettek Clofhád leányai. Mahla, Tirca, Hogla, Milka és Noá, Clofhád lányai nagybátyáik fiaihoz mentek feleségül” (ugyanott, 10-11. vers).
A különös helyzet abból adódott, hogy az egyik családfõnek ugyan öt lánya is született, de fia egy sem. Márpedig a korabeli gyakorlat szerint csak fiúgyermek örökölhetett édesapja után. (Ez így volt még az újkorban is. Gondoljunk csak arra, hogy Mária Terézia trónra lépése után komoly örökösödési háború keletkezett.) Márpedig a lányok, akiknek neveit is ismerjük a Bibliából, nem szerették volna veszni hagyni apjuk örökségét. „Eljöttek Clofhád… leányai, Menáse törzsébõl. Ezek voltak leányainak nevei: Mahla, Ná, Hogla, Milka és Tirca. Megálltak Mózes, Elázár fõpap, a törzsfõk és az egész közösség elõtt a gyülekezet sátrának bejáratánál, és így szóltak: Atyánk meghalt a pusztában, de nem volt azok csapatában, akik fellázadtak az Örökkévaló ellen Kórah csapatában, hanem az õ bûnükért halt meg, és fiai nem voltak néki. Miért veszne el apánk neve nemzetsétségei közül, mert nincsen fia? Adj örökséget nékünk atyánk rokonai között” (ugyanott, 27. fejezet 1-11. vers).
Mózes a kérdést Isten ítéletére bízta. Végül megnyugtató válasszal tért vissza: „Clofhád leányai igazat szólnak: Adj nékik örök birtokot apjuk rokonai közt, és ruházd rájuk apjuk örökségét. Izrael fiainak pedig mondd meg: Ha valaki meghal, és nem lenne fiúgyermeke, adjátok örökségét leányának. Ha pedig lánya sem lenne, adjátok örökségét testvéreinek. Ha pedig testvérei sem lenne, akkor örökségét adjátok atyja testvéreinek. Ha pedig apjának testvérei sem lennének, akkor adjátok örökségét annak, aki a legközelebbi rokona a nemzetségébõl, hogy birtokolja azt. Legyen ez Izrael fiainak végleges törvénye, ahogyan azt az Örökkévaló Mózesnek megparancsolta” (ugyanott, 7-11. vers).
Mindebbõl látjuk, hogy ez, a még a modern idõkben sem teljesen elfogadott gyakorlat már idõszámításunk elõtt a 15. században törvénnyé emelkedett Izrael népe körében. Joggal leszögezhetjük tehát, hogy a Tóra felfogása egyrészt rendkívül újszerû volt az emberi gondolkodás történetében, másrészt láthatjuk azt is, hogy az Örökkévaló tanítása, Mózes törvényei, még megszületésük korában is a valós élethez igazodtak.
Mózes rendelkezése nyomán azonban új helyzet állt elõ. S éppen errõl panaszkodtak fenti idézetünkben a leányok rokonai. Mi van akkor, ha mint feltételezték, az örökössé vált lányok más törzsbeliekhez mennek feleségül? Ebben az esetben a családi (nemzetségi) birtok egy másik törzs tulajdonába kerül, amit még a jóbél esztendejében sem lehet visszanyerni. Ez utóbbi törvény szintén a törzsi tulajdont védte, arról szólt, hogy az akár idegenek számára eladott birtok is, minden ötvenedik esztendõben visszakerüljön az eredeti örököshöz. „Parancsot adott Mózes Izrael fiainak az Örökkévaló rendelkezése szerint: József fiainak törzse igazat szólt. Ezt parancsolja az Örökkévaló Clofhád leányairól: Akihez jónak látják, ahhoz menjenek feleségül, de csak az õ atyjuk törzsének rokonaihoz menjenek feleségül, hogy ne szálljon át Izrael fiainak öröksége egyik törzsrõl a másikra; hanem mindenki tartsa meg õsei törzsének örökségé Izrael fiai közül. S minden leány, aki örökséget kap Izrael fiai törzseibõl, apja törzsbelijéhez menjen feleségül, hogy mindenki megtarthassa õseinek örökségét Izrael fiai közül” (ugyanott, 36. fejezet 5-8. vers).
A nép magáévá tette a törvény újabb „kiigazítását”, és annak értelmében cselekedtek. „Ahogyan az Örökkévaló parancsolta Mózesnek, úgy tettek Clofhád leányai. Mahla, Tirca, Hogla, Milka és Noá, Clofhád lányai nagybátyáik fiaihoz mentek feleségül” (ugyanott, 10-11. vers).
