A Securitas AB felvásárolja a német G4S őrzési és távfelügyeleti üzletágát
Megállapodott a Securitas a németországi G4S vagyonvédelmi vállalattal arról, hogy felvásárolja a német cég vagyonvédelmi és távfelügyeleti üzletágát, amelyek 2007. évi forgalma meghaladta a 105 millió eurót, azaz mintegy 28 milliárd forintot.
A hamburgi központú G4S Germany, amely 4100 munkatársat foglalkoztat, az észak-németországi vagyonvédelmi piac meghatározó szereplője. Széleskörű szerződésállománnyal és stabil ügyfélportfolióval rendelkezik a társaság, amelynek csak a távfelügyeleti üzletága mintegy 6 millió eurós forgalmat produkált az elmúlt évben.
„A G4S akvizíció az európai felvásárlási politikánk egyik fontos állomása. Ezzel a felvásárlással jelentősen bővítjük a már meglévő németországi üzleti tevékenységünket mind az ügyfélállomány, mind a földrajzi szolgáltatási határok tekintetében” – mondta Alf Göransson, a Securitas elnök-vezérigazgatója.
Pozitív nyereségnövekedéssel 2009-től kezdődően számít a Securitas az akvizíció nyomán. Várhatóan mintegy 3-5 millió euró restrukturációs kiadással számol a vagyonvédelmi vállalat 2008-ban. A német G4S szolgáltatásainak akvizíciója még a szövetségi versenyhatóság jóváhagyására vár, de ha létrejön, a Securitas a német vagyonvédelmi piac 14%-át fogja birtokolni a maga 19.000 alkalmazottjával és 537 millió eurós forgalmával.
Két uruguayi vagyonvédelmi vállalkozást akvirált a Securitas AB
A Securitas Latin-Amerikai terjeszkedési stratégiája részeként két biztonsági céget is megszerzett Uruguay-ban. Az SATS és a Servicios de Seguridad felvásárlásával a svéd tulajdonú nemzetközi vállalatcsoport piacvezetővé válik a latin-amerikai országban: a piac mintegy 16 százalékát fogja uralni, 2200 alkalmazottjával. A vállalat értéke 12 millió euróra tehető.
Az SATS és a Servicios de Seguridad országos hálózattal rendelkező vállalatok, amelyek mintegy 20 éves múltra tekintenek vissza. Tevékenységi területük elsősorban Montevideo és Canelones városokban koncentrálódik, a vállalatok elsősorban őrzés-védelmi valamint távfelügyeleti szolgáltatásokat nyújtanak. Összesen 1500 alkalmazottal mintegy 26 millió eurós bevételt értek el a társaságok 2007-ben.
Elindult a Securitas új nemzetközi weboldala
A Securitas Group világszerte megújította honlapjait, melyek fókusza kettős: a cég partnerei mellett saját alkalmazottaiknak is szólnak. A honlap erőssége az az iparági tudásbázis, amelyet a biztonsági cég az évek során mind a gyakorlatban, mind a képzési területen halmozott fel.
Argentínától az USA-ig 24 országban egyszerre újultak meg a weboldalak, melyek egymáshoz hasonló grafikai megjelenést és tartalmi felépítést követnek. Új koncepció alapján készült el a karrier-szekció is az oldalakon, amelyeken az új munkavállalók az egyes pozíciókról nemcsak információt szerezhetnek, hanem jelentkezhetnek is azokra.
„Az új weboldal értékes információforrás lesz nemcsak meglévő, de potenciális ügyfeleinknek és munkavállalóinknak is. Ügyfélközpontú weblapokat készítettünk, ahol ajánlataink átláthatóak és könnyen érthetők valamennyi vevőkörünk számára. Ezt úgy értük el, hogy nemcsak mi osztottuk meg itt tudásunkat, de rávettük meglévő ügyfeleinket is, hogy tegyék közzé tapasztalataikat ők is” – mondta az új weboldalak indítása alkalmából Alf Göransson, a Securitas elnök-vezérigazgatója.
Svéd minőség a biztonságban – a Securitas Csoport
A Securitast 1934-ben hozta létre a svéd Sörensen család. Működésének közel 75 éve során a biztonsági vállalat világméretűvé nőtt. Ma több mint 30 országban szolgáltat, főleg Európában és Észak Amerikában. Mintegy 250,000 alkalmazottjával évente közel 10 milliárd dolláros forgalmat bonyolít a nemzetközi vállalatcsoport.
A cégcsoport magyarországi leányvállalata, a Securitas Biztonsági Szolgáltatások Magyarország Kft. jogelődje révén 18 éve van piacon, és árbevétele alapján a piac élvonalába tartozik. 1500 vagyonőr áll a Securitas Kft. szolgálatában, akik mintegy 300 intézményi és 1000 magánobjektumot őriznek. A személyi állomány az 365 napjából mindösszesen 144 napon keresztül részesül oktatásban. 13 kirendeltséggel áll a Securitas Kft. regionális és fővárosi ügyfelei rendelkezésére, amelyek között megtalálhatók bankok, gyárak, nagykövetségek, közintézmények, raktárbázisok.
A vállalat szolgáltatásainak magas színvonalát a szigorú szempontrendszer alapján történő szakemberkiválasztás, valamint a munkatársak folyamatos képzése szavatolja.
BreuerPress.infó