SMINI –
A SÁSKA – AVAGY A KÁSRUT LÉNYEGE
„Utálatos legyen nektek minden négy lábon járó szárnyas rovar. Csak azt ehetitek az összes négylábu szárnyas rovar közül, amelyeknek lábain felül lábszárai (szökőszárai?) is vannak, hogy velük szökdécselhessen a földön. Ezeket ehetitek közülök: a vándorsáskafajtát, a kövisáskafajtát, a szöcskeféléket és a marokkói sáskafajtát. Minden egyéb négylábu szárnyas rovar utálatos (és tilos)” (3.Mózes, 11, 20-23).
A Tóra étkezési szabályainak, illetve kósersági előirásainak az a logikája, hogy nincs bennük a ma embere számára érthető „logika” . Az egész kásrut komplexum nem más mint isteni törvény, „felső utasitás”, amit a zsidó ember azért tart be, mert zsidóságának egyik alappillérét látja bennük.
Volt aki a tilalmakat azzal magyarázta, hogy a nemkóser állatoknak ragadozó természetük van, ami az emberre is hatással lehet, vagy hogy a nemkóser állatok husa ártalmas. Erre már válaszolt Don Jichák Ábárbánel, amikor azt mondta, hogy ami a világ népeinek nem árt, az a természet törvényei alapján a zsidóknak sem kell hogy ártson. Ergó, nem a sertés által terjesztett betegség a probléma és nem az, hogy a nyulak kérődznek-e vagy sem, hanem a disciplina ami a zsidókat kötelezi az isteni utasitások teljesitésére. Az Örökkévaló népe vagyunk, az Ő fennhatósága alatt állunk, és ha Ő előirta a Tórában, hogy ezt egyétek és ezt nem – hiába keressük ennek az okait. Amit sikerül találnunk, úgy sem lesz elegendő és űgy sem lesz „logikus”.
* * *
Jó példa erre, azok az étkezési tilalmak, amelyeknél a Tóra a tilalom mellett, az undort is emliti. A mindenféle csúszó-mászó rovarok tilalma, amik a Tóra szerint nemcsak tilosak, mert nem kóserek, hanem undoritóak is. Ezeket, kigyót-békát, Ázsiában mint delikáteszt eszik azok akiknek telik rá, a franciákról már ne is beszéljünk, akik „sütik már a rántott békát”, ahogy az egyszeri és együgyü népdal intonálta.
Már a talmudi korokban is voltak – úgy látszik – zsidók, akiknek kifelé, gój barátaik felé, kellemetlen és „illogikus” volt a Tóra étrendi törvényeire hivatkozni. Ezért, ha sor került rá, azzal érveltek, hogy…nem szeretik a disznóhúst. Erre mondta találóan az egyik Midrás-bölcs: „Ne mondja azt a zsidó ember, hogy nem szeretem a disznóhúst, vagy nincs kedvem a tiltott nemi kapcsolatra! Hanem mondja azt (az igazat), hogy szeretem és kedvem lenne rá, de mennyei atyám megtiltotta azt”! (Szifra, Kdósim).
* * *
A kásrut törvények és előirások között van néhány rendhagyó, ami még kevésbé „logikus”, mint a már emlitettek. Miért tilos minden ehető (vagyis kóser) élőlény vére, akárcsak egy csöpp is – és miért nem érvényes ez a tilalom a hal vérére. Egyébként mint tudjuk, a halakra a kóser vágás törvényei sem vonatkoznak – vajon miért?
R’ Jichák Áráme irja klasszikus müvében („Ákédát Jichák” Ákédá), hogy a kóserság törvényei arra vannak, hogy fékezzék az ember természetes vágyát a lucullusi élvezetekre. Ha valaki „kóser” és tartja magát a Tóra utasitásaihoz, annak eleve sokkal kevesebb lehetősége van jókat enni, hogy ne használjam az ide jobban illő magyar kifejezést. Ez egészségesebb is, emberibb is mint a féktelen bendőtömés – és zsidóbb is. A dolog szellemi vetületét még jobban kihangsulyozza az a talmudi mondás, amit az amorita Rávnak tulajdonitanak. Ő szokta mondani: „Mi a különbség az Örökkévalónak, (vagy mit érdekli az Istent?) hogy valaki igy vagy úgy vágja le a marhát, a nyakánál, ahogy kell, vagy hátulról?” Persze hogy végeredményben ez ugyanaz. Hanem? „A Tóra azért adatott hogy általa az emberek (vagyis a zsidók) megtisztuljanak salakjuktól (nemesebbekké váljanak)” (Börésit rábbá, 44, a).
Az egyik legrendhagyóbb – és tegyük hozzá:legfurcsább – törvénye a Tórának a kásrut terén, hogy bizonyos sáskafajtákat ehetőnek minősit. Európai szemünkben a sáska egy undoritó és kártékony rovar, amely tömegeiben veszélyt jelent egyes afró-ázsiai országok mezőgazdaságára, olyannyira hogy a magyar nyelvben a sáskajárás szinonimája a… tatárjárásnak. Az emlékezetes egyiptomi tiz csapás nyolcadika volt a sáska, ami mindent letarolt, ami még megmaradt az előző csapások után.
És akkor ezt engedi a Tóra enni?
* * *
„Utálatos legyen nektek minden négy lábon járó szárnyas rovar. Csak azt ehetitek az összes négylábu szárnyas rovar közül, amelyeknek lábain felül lábszárai (szökőszárai?) is vannak, hogy velük szökdécselhessen a földön. Ezeket ehetitek közülök: a vándorsáskafajtát, a kövisáskafajtát, a szöcskeféléket és a marokkói sáskafajtát. Minden egyéb négylábu szárnyas rovar utálatos (és tilos)” (3.Mózes, 11, 20-23).
Ez az amit a Tóra a sáskafajtákról mond. Ezeket a fajtákat, amelyeknek az a bizonyos „szökőlábszára” van, szabad enni. A többit tilos.
Mielőtt megkérdeznénk, ki eszik sáskát, mondjuk ki férfiasan, hogy fogalmunk sincs az itt emlitett fajták ki és milétéről. A zsidó forditások nem vesződnek az azonositással és a négy fajtát, csak héber neveiken emlitik. Kivétel csak az Árbe – a sáska – amely úgylátszik gyüjtőneve az ehető fajtáknak. (Érdekes és ezért érdemes megjegyezni, hogy a Hertz Biblia eredeti, angolnyelvü kiadásában, néhai Joseph Zvi Hertz brit főrabbi leforditotta a négy fajtát: Árbe=locust; Szol’ám=the bald locust; Chárgol=cricket;Chágáv=grashopper. A magyar kiadásban a forditó-szerkesztők megtakaritották maguknak a forditással járó munkát).
D.Z. Hofmman, aki pedig nagy erőfeszitéseket tesz a tiltott állat és madárfajták azonositására – a sáskafajták legtöbbjét nem emliti neveik szerint. Mivel az azonositás több mint kétes és mivel a hagyományhű zsidók már rég nem esznek semmiféle sáskát (kivéve a jemenita zsidókat) – napjainkban a dolog illuzórikus. A Talmud bölcsek további jeleket adtak, amelyek alapján fel lehetett ismerni a négy kóser sáskafajtát (Chulin, 59)
* * *
Miért engedte meg a Tóra ezen négy sáskafajta élvezetét? A kérdés „logikus” és fölösleges is egyszerre. Miért
Kraus Naftali
„Utálatos legyen nektek minden négy lábon járó szárnyas rovar. Csak azt ehetitek az összes négylábu szárnyas rovar közül, amelyeknek lábain felül lábszárai (szökőszárai?) is vannak, hogy velük szökdécselhessen a földön. Ezeket ehetitek közülök: a vándorsáskafajtát, a kövisáskafajtát, a szöcskeféléket és a marokkói sáskafajtát. Minden egyéb négylábu szárnyas rovar utálatos (és tilos)” (3.Mózes, 11, 20-23).
A Tóra étkezési szabályainak, illetve kósersági előirásainak az a logikája, hogy nincs bennük a ma embere számára érthető „logika” . Az egész kásrut komplexum nem más mint isteni törvény, „felső utasitás”, amit a zsidó ember azért tart be, mert zsidóságának egyik alappillérét látja bennük.
Volt aki a tilalmakat azzal magyarázta, hogy a nemkóser állatoknak ragadozó természetük van, ami az emberre is hatással lehet, vagy hogy a nemkóser állatok husa ártalmas. Erre már válaszolt Don Jichák Ábárbánel, amikor azt mondta, hogy ami a világ népeinek nem árt, az a természet törvényei alapján a zsidóknak sem kell hogy ártson. Ergó, nem a sertés által terjesztett betegség a probléma és nem az, hogy a nyulak kérődznek-e vagy sem, hanem a disciplina ami a zsidókat kötelezi az isteni utasitások teljesitésére. Az Örökkévaló népe vagyunk, az Ő fennhatósága alatt állunk, és ha Ő előirta a Tórában, hogy ezt egyétek és ezt nem – hiába keressük ennek az okait. Amit sikerül találnunk, úgy sem lesz elegendő és űgy sem lesz „logikus”.
* * *
Jó példa erre, azok az étkezési tilalmak, amelyeknél a Tóra a tilalom mellett, az undort is emliti. A mindenféle csúszó-mászó rovarok tilalma, amik a Tóra szerint nemcsak tilosak, mert nem kóserek, hanem undoritóak is. Ezeket, kigyót-békát, Ázsiában mint delikáteszt eszik azok akiknek telik rá, a franciákról már ne is beszéljünk, akik „sütik már a rántott békát”, ahogy az egyszeri és együgyü népdal intonálta.
Már a talmudi korokban is voltak – úgy látszik – zsidók, akiknek kifelé, gój barátaik felé, kellemetlen és „illogikus” volt a Tóra étrendi törvényeire hivatkozni. Ezért, ha sor került rá, azzal érveltek, hogy…nem szeretik a disznóhúst. Erre mondta találóan az egyik Midrás-bölcs: „Ne mondja azt a zsidó ember, hogy nem szeretem a disznóhúst, vagy nincs kedvem a tiltott nemi kapcsolatra! Hanem mondja azt (az igazat), hogy szeretem és kedvem lenne rá, de mennyei atyám megtiltotta azt”! (Szifra, Kdósim).
* * *
A kásrut törvények és előirások között van néhány rendhagyó, ami még kevésbé „logikus”, mint a már emlitettek. Miért tilos minden ehető (vagyis kóser) élőlény vére, akárcsak egy csöpp is – és miért nem érvényes ez a tilalom a hal vérére. Egyébként mint tudjuk, a halakra a kóser vágás törvényei sem vonatkoznak – vajon miért?
R’ Jichák Áráme irja klasszikus müvében („Ákédát Jichák” Ákédá), hogy a kóserság törvényei arra vannak, hogy fékezzék az ember természetes vágyát a lucullusi élvezetekre. Ha valaki „kóser” és tartja magát a Tóra utasitásaihoz, annak eleve sokkal kevesebb lehetősége van jókat enni, hogy ne használjam az ide jobban illő magyar kifejezést. Ez egészségesebb is, emberibb is mint a féktelen bendőtömés – és zsidóbb is. A dolog szellemi vetületét még jobban kihangsulyozza az a talmudi mondás, amit az amorita Rávnak tulajdonitanak. Ő szokta mondani: „Mi a különbség az Örökkévalónak, (vagy mit érdekli az Istent?) hogy valaki igy vagy úgy vágja le a marhát, a nyakánál, ahogy kell, vagy hátulról?” Persze hogy végeredményben ez ugyanaz. Hanem? „A Tóra azért adatott hogy általa az emberek (vagyis a zsidók) megtisztuljanak salakjuktól (nemesebbekké váljanak)” (Börésit rábbá, 44, a).
Az egyik legrendhagyóbb – és tegyük hozzá:legfurcsább – törvénye a Tórának a kásrut terén, hogy bizonyos sáskafajtákat ehetőnek minősit. Európai szemünkben a sáska egy undoritó és kártékony rovar, amely tömegeiben veszélyt jelent egyes afró-ázsiai országok mezőgazdaságára, olyannyira hogy a magyar nyelvben a sáskajárás szinonimája a… tatárjárásnak. Az emlékezetes egyiptomi tiz csapás nyolcadika volt a sáska, ami mindent letarolt, ami még megmaradt az előző csapások után.
És akkor ezt engedi a Tóra enni?
* * *
„Utálatos legyen nektek minden négy lábon járó szárnyas rovar. Csak azt ehetitek az összes négylábu szárnyas rovar közül, amelyeknek lábain felül lábszárai (szökőszárai?) is vannak, hogy velük szökdécselhessen a földön. Ezeket ehetitek közülök: a vándorsáskafajtát, a kövisáskafajtát, a szöcskeféléket és a marokkói sáskafajtát. Minden egyéb négylábu szárnyas rovar utálatos (és tilos)” (3.Mózes, 11, 20-23).
Ez az amit a Tóra a sáskafajtákról mond. Ezeket a fajtákat, amelyeknek az a bizonyos „szökőlábszára” van, szabad enni. A többit tilos.
Mielőtt megkérdeznénk, ki eszik sáskát, mondjuk ki férfiasan, hogy fogalmunk sincs az itt emlitett fajták ki és milétéről. A zsidó forditások nem vesződnek az azonositással és a négy fajtát, csak héber neveiken emlitik. Kivétel csak az Árbe – a sáska – amely úgylátszik gyüjtőneve az ehető fajtáknak. (Érdekes és ezért érdemes megjegyezni, hogy a Hertz Biblia eredeti, angolnyelvü kiadásában, néhai Joseph Zvi Hertz brit főrabbi leforditotta a négy fajtát: Árbe=locust; Szol’ám=the bald locust; Chárgol=cricket;Chágáv=grashopper. A magyar kiadásban a forditó-szerkesztők megtakaritották maguknak a forditással járó munkát).
D.Z. Hofmman, aki pedig nagy erőfeszitéseket tesz a tiltott állat és madárfajták azonositására – a sáskafajták legtöbbjét nem emliti neveik szerint. Mivel az azonositás több mint kétes és mivel a hagyományhű zsidók már rég nem esznek semmiféle sáskát (kivéve a jemenita zsidókat) – napjainkban a dolog illuzórikus. A Talmud bölcsek további jeleket adtak, amelyek alapján fel lehetett ismerni a négy kóser sáskafajtát (Chulin, 59)
* * *
Miért engedte meg a Tóra ezen négy sáskafajta élvezetét? A kérdés „logikus” és fölösleges is egyszerre. Miért
Kraus Naftali
